Fel

Hogyan igazodjunk el a játékok tengerében? – Ajándéktippek gyerektípusok szerint

hogy igazodjunk el a jatekok tengereben (2)

Hogyan igazodjunk el a játékok tengerében? – Ajándéktippek gyerektípusok szerint

 

Közeleg a karácsony, lassan rá kell kapcsolnia azoknak, akik még nem gondolkodtak el, hogy milyen ajándék kerüljön a fa alá. Sok családban jutnak el odáig a felnőttek, hogy egymásnak egyáltalán nem, vagy csak csekélységeket ajándékoznak, viszont a gyerekek karácsonya és öröme a legfontosabb mindenhol, így az ő ajándékukat mindenki igyekszik a legnagyobb körültekintéssel kiválasztani (természetesen a lehetőségek szerint.)
pixel

pixel

A legtöbb gyermek határozottan meg tudja fogalmazni a karácsonyi vágyait, elképzeléseit, és át is adja lista, levélke formájában a szülőknek, nagyszülőknek. Tény, hogy az elmúlt években azok a játékok számítanak toplistás kívánságoknak, amelyeknek reklámját legtöbbször lehet látni a mesecsatornákon, így egészen biztos, hogy az idei évben ilyen lesz a lovacskájával sétáló Barbie, vagy a tojásból kikelő interaktív madárka is. A fiúknál Star Warsos vagy szivacslövedékes fegyverek lehetnek a legnagyobb slágerek. Sok szülő persze joggal érzi úgy, hogy valami különlegesebbet, hasznosabbat, személyre szabottabb ajándékot tenne szívesen a karácsonyfa alá. Ilyen esetben legjobb, ha azt vesszük figyelembe, hogy milyen típusú a gyerek.  Egy kis körutazás következik a játékok tengerén.

 

hogy igazodjunk el a jatekok tengereben

  • Aktív, azaz mozgékony, sportokat kedvelő gyereknek a legnagyobb örömet egészen biztosan azzal szerezzük, ha valami olyan eszközt kap, amely ebben segíti. Kicsiknek bármilyen lábbal hajthatós jármű örömet szerezhet, ha a kismotor, vagy a futóbringa már megvolt, jöhet egy pedálos traktor. Ehhez igény szerint még utánfutót is lehet venni, tuti siker! A nagyobbacska kisfiúknak pedig egy mozgatható, szállítható focikapu egészen biztosan elnyeri a tetszését, akár egy hozzávaló focilabdával vagy egy menő mezzel együtt.
  • Kreatív, kézműveskedő kislányok részére rengeteg szuper ajándék közül lehet válogatni. A legkisebbeket biztos, hogy elvarázsolja a Melissa&Doug vizes kifestője, amikor is a képeket mindig újra és újra lehet színezni, száradás után újra hasznosítható a játék. Ez tündéres, állatos, farmos témában is rendelhető. A finommotorikát is remekül fejleszti az a gyöngykép-készítő, amellyel kutyás és cicás képeket lehet megalkotni, többféle sablont, vasalható gyöngyöket is tartalmaz a készlet. A nagyobb leányzók pedig rajongani fognak a Gel-a Peel ékszerkészítő szettért, amelyekben különböző színű színváltós, csillogós gélek és sablonok segítségével lehet karkötőt, nyakláncot, egyebet varázsolni.
  • Merengő, elmélázó alkatok nyilván nagyon örülnek a könyveknek. A játékok közül nekik valószínűleg inkább a „tudományos” típusúak lesznek kedvükre valóak. Nekik remek ajándék lehet például ez a Creative Kids 4 az 1-ben tudományos szett, amelyben lehet kristályokat növeszteni, fluoreszkáló csillagokat és csillámló port létrehozni, sötétben villogó varázslabdákat csinálni, és foszforeszkáló gipszrovarokat formába önteni. Ezekkel a kísérletekkel biztosan szuperül telik majd a téli szünet!
  • Szerepjátékot kedvelő, vagy netán színészkedni szerető lurkók számára rengeteg ötlet van. Egy remek, szórakoztató társasjáték, amelyben mindenki célba ér és mindenki nyer, a Színpadra fel! Ebben cselekvéseket vagy állatokat kell elmutogatni. Karácsony másnapján már lehet is vele játszani. A klasszikus utánzós, szerepjátszós játékokhoz bőven van ötlet: óriási kedvenc lehet a filc-részekből álló pizza-készítő szett, ahol az ifjú szakácsok kedvükre variálhatják a feltéteket, és szolgálhatják fel játékból a pizzákat. És hát minden gyerek imád takarítani! Egy állványos takarítószettel, méretre szabott játék kisseprűvel, lapáttal, felmosóval kedvükre követhetik az éppen takarító anyukájukat majd.

hogy igazodjunk el a jatekok tengereben(3)

 

  • Csapatjátékosok számára valószínűleg nincs jobb ajánlat az úgynevezett kooperatív társasjátékoknál. Itt nem a versengés, az egymással való kitolás, a felülkerekedés a cél, hanem a gyerek szépen megtanulhat a játszótársakkal együtt küzdeni, összedolgozni. A mókás nevű Etesd a muclit!, a Csibefarm és a Hajts a kincsre pont olyan játék, amely sok-sok nevetéssel csapatot épít, és egészen biztos jó hangulatot teremt a családban. Mókás, hogy ezek a játékok a Peaceable Kingdom nevű játékgyártótól származnak, ha valaki nem akar veszekedést a testvérek között társasozás során, ez jó választás lesz.
  • Babázós korszaka szinte minden kislánynak van. Ha a szülők még nem szeretnék hercegnőbabákkal elárasztani a lakást, és nem is az interaktív babákra esik a választás, akkor nagyon kreatív kedves játék a mágneses fa öltöztető szett, amelyben 40 ruhadarabot lehet variálni a babákon. Mivel egy csinos tolldíszes kis hordtáskában található mindez, ez például simán lehet egy olyan játék, amelyet könnyen magukkal vihetnek a gyerekek, és akár egy utazás során is leköti őket. Ugyancsak ilyen „hordozhatós” játék a mágneses kirakó, amelyekkel hercegnőket és balerinákat lehet változatosan elhelyezni, kreatívan játszani velük.
  • Kisfelfedező típusú gyermekek számára is vannak ám szuper ötletek! A világ színes és gazdag részleteit remekül mutatja meg az a mágneses világtérkép puzzle, amelyből kiderül, hogy hol élnek a zsiráfok, merre vannak gleccserek vagy éppen vulkánok. Ez manuális, vizuális élménynek tökéletes lesz, nagyobbacska gyerkőcök számára pedig ugyanebben a témában jó választás a BrainBox – A világ országai játék, amikor is a memóriát képek és kérdések segítségével lehet próbára tenni.

További ötletek itt: https://www.jatektenger.hu

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása