Fel

Verses Mesetavasz az FMH-ban

Verses Mesetavasz az FMH-ban

A tavasz érkezését nemcsak a napsugaras budai táj varázsa, hanem a gyerekzsivajtól nyüzsgő művelődési házak színes műsorkínálata is jelzi. A Fehérvári úti Fővárosi Művelődési Házban is számos gyerekprogram közül válogathatnak a családok.

 

A József Attila születésnapján ünnepelt Magyar Költészet Napja alkalmából április közepén az V. Internetvers Fesztivál országos rendezvénye látogat el a Művelődési Házba, mely három vidéki város után most először lesz Budapesten megrendezve. A Hangraforgó együttes által alapított fesztiválon a résztvevők két órás gyermekprogrammal is készülnek. Április 13-án A világnak nekivágok címmel színes összeállítást hallgathatnak meg óvodás és kisiskolás korú gyermekeink klasszikus és kortárs költők énekelt gyermekverseiből. A felső tagozatos és középiskolás fiatalok pedig Rejtelmek, ha zengenek címmel rendhagyó irodalomórán vehetnek részt.

 

 

 

Az évek óta rendszeresen működő Csepp-csoda Meseszínház az első két tavaszi hónapban négy színházi előadást kínál. A márciusi 10-ei Mesék a Tejúton túlról című színházi előadásban Bojtit és Tücsköt elragadja egy bicikli, mely a Tejúton túlra ragadja őket, és onnan csak a Bátrak Útján végighaladva juthatnak haza. Wass Albert és Strausz Tünde Erdők könyve című előadásában március 21-én Gombacsináló Manóval, tündérekkel és boszorkányokkal ismerkedhetünk meg.

 

 

 

A Meseszínház következő havi előadásai újabb izgalmakat tartogatnak, ugyanis az Ametist Bábszínház előadásában két bábos előadást tekinthetünk meg. Április 14-én Mazsola és Tádé történetében a tv-ből és a képeskönyvekből egyaránt jól ismert kismalac váratlanul testvért kap, és eleinte duzzogva figyeli, hogy Manócska megosztja szeretetét közte és az új jövevény között. Az április 18-ai előadás egy klasszikus mesét dolgoz fel csodaszép marionett bábokkal, melyben az elvesztett üvegcipellő segíti Hamupipőkét abban, hogy a herceg oldalán megtalálja a boldogságot.

 

 

 

A Fővárosi Művelődési Ház szervezői szeretettel várnak minden kicsit és nagyot verses mesetavaszi gyerekprogramjaira.

 

 

 

 

AK

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása