Fel

Visszatértek az éneklő mókusok

Visszatértek az éneklő mókusok

Karácsonyi ajándék a rajongóknak, hogy Alvin és bandája ismét fellép: december 24-től láthatjuk a mozikban az Alvin és a mókusok második részét, amely a sztárság témaköre mellett már az iskolakezdés nehézségeiről, a beilleszkedési problémákról is szól.

Az Alvin és a mókusok alkotógárdája követi a trendet, amely a Harry Potter-filmeknél vagy akár az Alkonyat-szériánál is megfigyelhető: a nézőkkel együtt próbál felnőni, pontosabban a sztorit próbálja kicsit felnőttebbé tenni, ahogy telik az idő. Az Alvin és a mókusok második része így már inkább kiskamaszoknak szól, akiket épp csak elkezd érdekelni, hogy mi fog velük történni a gimiben.

Mókusok, irány a suli!

Alvin, Simon és Theodore ugyanis – miután egy véletlen baleset folytán kórházba juttatták gondozójukat és menedzserüket, Dave-et – kénytelen Tobyhoz költözni, akinek egész mások a nevelési elvei, mint a korábbi gyámnak. Toby szerint a srácoknak iskolába kell járniuk, ami a mókusoknak számos nehézséget okoz, kezdve azzal az abszurd helyzettel, hogy folyamatosan emberekkel kell együtt lógniuk.

A legnagyobb problémát azonban – mint minden kamaszfiúnál – a lányok okozzák: feltűnik a színen egy mókuslányokból álló trió, melynek minden tagja megfeleltethető Alvin bandájának egy-egy tagjával. Egyszóval a vagány, az okos és a félős kövér mókus is szerelembe esik, persze addig még hosszú az út: a bandának épp korábbi menedzserétől, Ian Hawke-tól kell megmentenie a lányokat.

Dupla adag popszámot kapunk

Mert hogy a lányok is énekelnek, így értelemszerűen a héliumos popszámokból is dupla adagot kapunk – számunkra ezek a film üresjáratai, de akinek bejön ez a stílus, az a zenei betétek alatt sem fog unatkozni. A mozi amúgy pörög, a maga szintjén izgalmas és akciódús – más kérdés, hogy nem a legeredetibb alkotás, amit valaha láttunk, de ezt talán nem is kell elvárni egy szórakoztató rajzfilmtől.

Az Alvin és a mókusok 2. például az iskolai életet is pont úgy ábrázolja, ahogy egy tucat más amerikai film: Alvin persze itt is vagány lesz egy idő után (bekerül az iskolai focicsapatba), Simont viszont okostojásnak, Theodore-t pedig lúzernek könyvelik el a többiek. Lesz így némi testvérharc is, majd mégis együtt indulnak egy iskolák közötti vetélkedőn, hogy megmentsék a zenetagozatot – ami már szintén klisészámba megy, igaz, mókusokkal eddig még nem láttunk ilyet.

A filmet nyilván a kis rágcsálók viszik el, de az emberi karakterek is üdítőek. Az ítélet: családban is látható David Cross még mindig jól hozza a görény exmenedzsert, de nem ő az egyetlen markáns sorozatszínész a csapatban: újra láthatjuk Jason Lee-t is (A nevem Earl címszereplőjét), Tobyt pedig a Chuckból ismert Zachary Levi játssza.

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása