Év: 2013

Talán nincs is olyan család Magyarországon, akit nem érint a kérdés. A legtöbb gyerek előbb-utóbb szembetalálja magát a csúfolódással. Van, akit a hajszíne, vagy a szeplői, vagy a magassága miatt, van, akit a neve miatt, van, akit viselkedése okán csúfolnak. Talán jobb is nem abban bízni, hogy a gyereket elkerüli a csúfolódás, érdemesebb inkább megtanítani neki, mit kell vagy lehet tennie ilyen helyzetben.

Mostanában – ha párkapcsolatról van szó -, az együttélés formája, a vállalt családi szerepek változása, és a család vagy karrier kérdése mellett a gyermekmentes házasság „divatjáról” is egyre többször hallhatunk. A történetek nem arról szólnak, hogy nem lehet (pedig szeretne utódot), hanem hogy gyerek nélkül boldogabbnak tartja az életet.

Példaképekkel nap, mint nap találkozunk. Még akkor is vannak példaképeink, ha arra a kérdésre, hogy “neked ki a példaképed?” azt válaszoljuk “senki”. Valakihez mindig szeretnénk hasonlítani. Azt próbáljuk letükrözni a külsőnkkel (haj, smink, ruhák…) vagy akár képességeinkkel, tetteinkkel. Lehetnek azok színészek, zenészek, szülők, tanárok vagy akár sportolók. Szinte mindenkinek van példaképe, csak az olyan ciki bevallani, hogy van. Pedig ez egyáltalán nem szégyen. Mindenkinek szüksége van, lenne példaképekre.