Fel

65 éves a Móra Kiadó

mora-kiado-logo

65 éves a Móra Kiadó

 

Születésnapos a Móra Kiadó – idén 65 éves! Sok-sok érdekes adat, minden ami gyermek- és ifjúsági irodalom, olvasómaraton és új logó.

pixel

pixel

morakiado

Érdekességek

A cég vezérigazgatója, Janikovszky Éva fia, Janikovszky János, mint mérnök kiszámolta, hogy a kiadó által megjelentetett kötetek közel kétszer érnék körbe az Egyenlítőt. Ebből kiindulva fiatal képzőművészek készítettek nekünk logó terveket, melyek közül a számunkra legkedvesebbet megmutatjuk az olvasóknak.

Egy másik érdekes adat:  könyveiket több, mint 20 nyelvre fordították le, több kontinens olvasóinak bevonásával szerveznek felolvasó maratont könyveikből október 9-én, az Olvasás éjszakája eseményhez kapcsolódva az Olvasásklinikával együtt.

 

mora-kiado-logo

Kezdetek

A Móra Könyvkiadó a klasszikus és kortárs, hazai és külföldi gyermek- és ifjúsági irodalom, a gyermekkultúra hagyományőrző és értékteremtő szellemi műhelye. Az 1950-ben alapított kiadó 1957-ben vette föl Móra Ferenc nevét, és évtizedeken át – a magyar kiadói struktúrának megfelelően – a gyermek- és ifjúsági irodalom egyedüli közvetítője volt. A 1990-es évektől részvénytársasági formában folytatja munkáját, évente közel 200 címet jelentet meg. Az első könyves élményt nyújtó babakönyvtől a gyermekversen, meseregényen, a kamaszoknak szóló irodalmon túl a felnőtt- és a gyermekirodalom határmezsgyéjén egyensúlyozó rendhagyó kötetekig, valamint életműsorozataival minden korosztálynak kínál értékes és érdekes irodalmi alkotásokat.

 

micimacko-konyv

Jóra nevel a Móra

Korábbi „Jóra nevel a Móra” szlogenjének megfelelően a minőségi gyermekirodalom legmeghatározóbb hazai szereplője, széles körű nemzetközi ismertsége és elismertsége nem kis mértékben az egységes szellemű csapatmunkának, igényes szerkesztőségi tevékenységnek, gondos könyvtervezésnek köszönhető.

A kiadóban kezdte munkásságát számos, mára klasszikusnak számító szerző, mint Janikovszky Éva, Lázár Ervin, Szepes Mária, Szabó Magda, Bálint Ágnes, Marék Veronika, Békés Pál, Fekete István, G. Szabó Judit, Kertész Erzsébet.

 

ablakzsiraf

Szintén a Móra Kiadónál jelentek meg a hazai és nemzetközi gyermekirodalom jelentős szereplőinek művei, mint Weöres Sándor, Gazdag Erzsi, Móra Ferenc, Zelk Zoltán, Romhányi József, Tamási Áron, Benedek Elek, Móricz Zsigmond, Zdenek Miler, Erich Kastner, Astrid Lindgren, Gianni Rodari, A. A. Milne, Antoine de Saint-Exupéry.

A Móra névhez kapcsolódnak olyan emblematikus, mindannyiunk gyermekkorát meghatározó könyvek és szereplők is, mint a kisvakond, Tesz-vesz város lakói, Gőgös Gúnár Gedeon, Ablak zsiráf, Vidám mesék, a kis herceg, Harisnyás Pippi, A két Lotti, Frakk, Mézga család, Pöttyös Panni, Micimackó.

Bizonyítandó, hogy a régi és új értékek jól megférnek egymás mellett, a kortárs szerzők is egyre nagyobb szeletét képviselik a kiadó választékának, és a Móra Kiadó részt vállalt a leginnovatívabb gyermekkönyves projektben is, a BOOKR Kids digitalizált kiskönyvtár-applikáció fejlesztésben.

A Kiadó évente sok száz kötettel támogat intézményeket, alapítványokat, szervezeteket, könyvtárak részére ingyenesen elérhető vándorkiállításokat szervez, és fokozott figyelmet fordít a pedagógusokkal való együttműködésre.

 

gggedeon

A Móra Könyvkiadó 2012-ben a Csimotával, az egyik legprogresszívebb gyermekkönyvkiadóval létrehozta a Móra Kiadói Csoportot, amelyhez 2014 januárjában a Cerkabella Könyvek, 2015 augusztusában pedig a Két Egér könyvek is csatlakozott.

 

Néhány adat a számok kedvelőinek:

–          65 év

–          1989-ig az egyetlen gyermekkönyvkiadó, évente közel 300 címmel és címenként akár 20–100 ezres példányszámmal.

–          A 65 év folyamán kiadott könyvek egymás mellé téve közel 2-szer érnék körül az Egyenlítőt.

–          2015-ben az ország 5. legnagyobb kiadója.

–          Évente 200 címet jelentet meg.

 

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása