9 apuka őszinte vallomása a szülésről

 

Megoszlanak a vélemények a szülés témájáról. Valaki szerint élmény, mások pedig nem szívesen vennének benne részt kívülállóként. De vajon mit gondolnak róla az apák?

Mikor érdemes az apás szülést választani?

Az ősi természet úgy alakította ki a születés folyamatát, hogy olyankor az anyák kellő távolságban, elszeparálódva a környezettől, nyugodt körülmények között, egyedül tudják világra hozni csemetéiket. Az állatvilágban nem látni olyat, hogy a hímek tevékenykednek a nőstények körül ezekben a pillanatokban. – ez egy álláspont.

Egy másik nézőpont szerint pedig az apáknak ugyanúgy “joguk van” részt venni a szülésen, hiszen az ő gyermekük világrajöveteléről van szó, amely egy olyan soha vissza nem térő élmény, melyről lemaradni súlyos vétek. Nem is beszélve arról, hogy milyen módon erősíti az apa és a baba közötti kapcsolatot. – ám ez is csak egy vélemény.

Sokan úgy tartják, hogy a döntés az anyáé. Ha ő úgy érzi, hogy szüksége van párja jelenlétére, támogatására, s az apa is szívesen részese lenne a neves eseménynek, akkor nyilvánvalóan együtt kell végig csinálni. Ám ha az édesanya bármilyen okból kifolyólag szorongással gondol az apás szülésre, akkor semmiképp nem szabad ráerőszakolni, hiszen az erőszak sosem szül jó eredményt.

Te mit gondolsz erről?

 

És mit gondolnak az apák?

A szülés körüli hangok, illatok nagyon ijesztőek voltak. Nem mertem elmondani a páromnak, hogy a rosszullét határán vagyok, mert ő nagyon szerette volna, hogy ott legyek. Az viszont már biztos, hogy a második gyermekünk születésekor nem szeretnék a szülőszobában tartózkodni. – András (32)

 

A feleségem úgy szakadt szét, akár egy papírzsebkendő. Rendkívül meglepő volt ezzel szembesülni, nem gondoltam volna, hogy a bőr képes ilyesmire. Az orvos persze mindent elkövetett, hogy én ne találkozzak ezzel az élménnyel, de nem lehet róla nem tudomást venni. – Nándor (30)

 

Persze hezitáltam, hogy részt akarok-e venni rajta, de végül igent mondtam, s nem bántam meg. Láttam gyermekem első mozdulatát, hallottam az első lélegzetvételét, és a párom mellett lelki támaszként helyt álltam. Csodálatos élmény volt, hamar meg is szültünk. Legközelebb is be fogom kísérni.  – Péter ( 36)

 

Beszélgettem néhány emberrel, akik azt mondták, hogy elviselhetetlen érzés, mikor a kedvesüket szenvedni látják. Én teljesen másképp éltem meg a helyzetet. Számomra a legfontosabb érzések a következőek voltak: Meghatottság, könnyek és némi aggodalom, hogy vajon miért kék az újszülött gyerekem, illetve, hogy ez normális-e? Mutassuk meg gyorsan valakinek, mert ez biztos jelent valamit, hogy a lányom egy avatar-hoz hasonlít! Arra is rá kellett döbbennem, hogy a párom sokkal keményebb, mint amilyen én vagyok. Még jobban felnézek rá a történtek fényében. Tamás (38)

 

Inkább bármennyi szenvedést vállalok, elviselek, csak ne kelljen végig néznem, ahogy a nő akit szeretek szenved. Tehetetlennek éreztem magam, egy felesleges harmadiknak, aki nem tud neki semmiben segíteni. Nem tudom hamarabb kihozni a gyereket, s a fájdalmait sem tudom enyhíteni. – Gábor (28)

 

Azok után, hogy tanuja lehettem ennek az eseménynek nem mondhatom, hogy mennyire elfáradtam, hiszen ez semmi ahhoz képest, amit a párom élt át. De ettől függetlenül sosem gondoltam volna, hogy lelkileg így el lehet fáradni. Szegénykém nagyon hosszasan vajúdott, annyira fáradt volt, hogy két fájás között elaludt. De miután kint volt a baba úgy éreztem magam, mint akin átment egy traktor. – Márton (34)

 

Nagyon bátortalan és bizonytalan voltam. Nekem “csak” annyi lett volna a feladatom, hogy megfogjam az újszülöttet, de egyszerűen képtelen voltam rá. Ledermedtem, mint egy kőoszlop, mert azt éreztem, nincs nálam a gyerek biztonságban. Aztán persze előtörtek a férfi érzések, hogy nem lehetek ennyire puhány. Ha a feleségem egy szó nélkül megszülte, akkor az a minimum, hogy összeszedem magam és megfogom a babát! De őszinte leszek, attól féltem, hogy elejtem. Olyan nehezek voltak a végtagjaim és annyira meg voltam zavarodva az eseményektől, hogy nem találtam a helyem. – Zsolt ( 27)

 

Én a függöny mögött voltam, míg a feleségemet császározták. Hálásak voltunk, hogy az orvosok beengedtek, így nem volt egyedül. Nagy hiba volt részemről, hogy mikor kiszedték a gyereket, gyorsan odaugrottam megnézni őt, s szembesültem a feleségem testén egy tátongó lyukkal! Úristen, lyukas a feleségem! Nem lett volna szabad megnéznem, kis híján elájultam. László (40)

 

Én úgy viselkedtem, mint egy elsős kislány. Végig sírtam az egészet, örömömben, meghatottságomban. Én vágtam el a köldökzsinórt, babusgattam az újszülött gyermekünket, számomra ez volt maga a csoda. Semmihez nem fogható élmény, ajánlom mindenkinek! Zoltán (33)

 

Forrás: kicsisziv.hu