Nincsenapám, seanyám – bemutató a Kolibriben

„A nézők a főszereplő szobájában ülnek”

Szeptember 30-án mutatták be Szabó Borbála: Nincsenapám, seanyám című darabját Vidovszky György rendezésében. Az új ifjúsági előadásról az alkotókat kérdeztük.

 

A történet tinédzser hősnője látszólag problematikus, rossz tanuló, szabad szájú kamasz, aki a szülei válása után gyakorlatilag egyedül marad. A felnőttek vergődései és önzői játszmái háttérbe szorítják a lány felnőtté érésének legérzékenyebb időszakát, így ő saját képzelt világába menekül. Magányában csak két hű macskájára, Dezsőre és Fricire számíthat, akik cseppet sem hétköznapi módon viselkednek: cigarettáznak, és irodalmi művekből idéznek, főleg Kosztolányi és Karinthy írásaiból.

 

 

Vidovszky György rendezőt arról kérdeztük, mi foglalkoztatja leginkább ebben a darabban – amit ráadásul nem először állít színpadra, hiszen a Stúdió K-ban három éve már megrendezte ugyanezt a darabot.

 

„Középiskolai magyar tanárként sokat szenvedtem attól, hogy a nagy elemző beszélgetéseink után valamit számon kellett kérjek a diákjaimtól, hogy jegyet kapjanak. Úgy éreztem, hogy amint az irodalmat tantárgynak tekintem, egyre távolabb vagyok a lényegtől, és egyre kisebb az esélyem megértetni a diákokkal, miért jó olvasni.” Tapasztalata szerint az irodalmi tananyag nagy része nem találkozik annak a korosztálynak az érdeklődésével, amelyik korcsoportnak azt „le kell adni”, ami nagyon megnehezíti, hogy az irodalomról, mint létező, az életünkkel dialógusban álló művészi megnyilvánulásról beszélhessünk.

 

„Ez a darab nekem – ha tetszik – az irodalom erejéről szól, sok humorral, jó értelemben vett „középiskolás fokon”, egy lány sorsán keresztül, aki éppen pótvizsgára készül magyarból. Közben a szétesett családja egyre elviselhetetlenebbül telepszik az életére. Egy kiút van, és az pont a könyvekben rejlik…”

A darab hősnője rengeteget olvas, és amit olvas, az életének részévé válik. Minden külső elvárással dacolva a maga módján érti – és nem értelmezi –, szereti – és nem avítt műtárgyként csodálja – az irodalmat. Számára egy vers nem kielemezhető, a tankönyv által sulykolt panelekkel elmondható fikció, hanem a legbelsőbb érzéseit tükröző, megélt valóság. Mindez felveti annak a kérdését, hogy az irodalom meddig társ és segítség, és honnan kezdve menekülés vagy egyenesen önmagunk kizárása a valóságból.

 

A szerző, Szabó Borbála így vélekedik erről: „A művészet mindig magában hordozza a szétesés, a megőrülés lehetőségét. Ettől az én hősöm is eléggé fél a könyvben. Másrészt az irodalom segít megérteni, mondhatnám: megírni a saját regényünket, amiben mi vagyunk a főszereplők. És amit már megírtunk, azt már látjuk is kívülről, röhögünk vagy sírunk rajta. De már nem szed szét.”

 

A korábbi rendezésére feltett kérdésre Vidovszky György elmondta, hogy ez a produkció – az azonos szöveget leszámítva – teljesen más lesz. „Erőteljesebb a lány képzeletbe menekülő világa, amiben különös irodalmi alakok tűnnek fel. Élő zenét használunk, a teljes színészcsapat muzsikálni fog az előadásban. És a legfontosabb: a történet közöttünk játszódik, nem választjuk el mesterségesen a nézőteret a játéktértől, a nézők a főszereplő szobájában ülnek majd.”

 

Az előadáshoz feldolgozó drámafoglalkozás is kacsolódik, melynek témája a gyermekkori illúziók elvesztése, a tinédzserkori magány, magárahagyatottság észlelése, és az abból vezető kiút megtalálása – mondta el Gyevi-Bíró Eszter drámapedagógus, az előadás mozgástervezője. „Fókuszában az a kérdés áll, hogy vajon mi – vagy ki – segíthet a (kényszerű) önállósodás felé vezető folyamatban, döntésekben.”

Az előadás zenéjét Monori András szerezte, a díszlet- és jelmeztervező Mátravölgyi Ákos. Zenei munkatárs: Kecskeméti Gábor. Játsszák: Nemes Anna mv., Tóth József, Erdei Juli, Szanitter Dávid, Ruszina Szabolcs, Farkas Éva, Megyes Melinda, Krausz Gábor és Bodnár Zoltán.

 

 

 

Az előadás október 3-án és 6-án, illetve november 21-én, 22-én és 23-án is látható a Kolibri Pincében.

 

Fotó: Bottyán Marcell

 

Forrás: Kolibri Színház