„…Ha katonának mész, tábornok lesz belőled, ha szerzetesnek, egy napon te leszel a pápa. Én inkább festőnek álltam, és Picasso lett belőlem.” Anyám mindig azt mondta egy asszonynak nagy köténye, kell, hogy legyen, mert…és azt is mondta, kár hogy lánynak születtem. Ma sem mindegy, nőnek vagy férfinak születünk: boldogulásunk, sikereink, kiteljesedésünk, életutunk esélyei, lehetőségei befolyásoltak nemünk alapján. Önnek mi a véleménye?
„…Ha katonának mész, tábornok lesz belőled, ha szerzetesnek, egy napon te leszel a pápa. Én inkább festőnek álltam, és Picasso lett belőlem.” Emlékezett Picasso anyja szavaira.
Mindannyiunk története ott kezdődik, hogy:… az anyám azt szerette volna, ha…és mindannyiunk történetében rajtunk múlik a folytatás, ha ügyesen ki tudjuk kerülni az örökölt csapdáinkat.
„Nézz egy gyerekarcra, és látni fogod, ha van sors, az elég hamar elkezdődik” írta Ancsel Éva nekem 1991-ben a Gödöllői Családóvó Konferencián.
Én a felnőtt történetekből is ezt látom, olvasom, hallom – azóta is.
Egy kötény egy nadrág
Még ma is, anyaként is érzi – talán soha nem kinőhető hatását annak,- hogy már azzal csalódást okozott édesanyjának, hogy lánynak született.
Anyám fiút szeretett volna, …én igyekeztem megfelelni. 2,30 mp
Anyám mindig azt mondta egy asszonynak nagy köténye, kell, hogy legyen. Ő hordott is olyan karton féle anyagból volt és csak úgy feszült a hasán. Nem is értettem gyerekként, „hogy takarja el a család dolgait” – amire anyám szerint hivatva van a nő köténye. Én jobbnak gondoltam volna erre a célra a nagy kockás plédünket – ami alá valóban be lehetett bújni és a tesómmal cirkuszost játszani. Mire felnőttem, megértettem miért és mi mindent kellett anyámnak a „kötényével eltakarni” –(talán ez a „miminden” volt az oka, hogy nem lányt akart). Gyerekként elhatároztam, ha énnekem családom lesz, nálunk nem lesz „takargatás” a kötény nem női kellék. Inkább a nadrágot választom. Én abba születtem bele, hogy az anyám fiút akart. Utáltam is mindent ami lányos. Húsz éves is elmúltam, mire elfogadtam -örömmel tudtam elfogadni-, hogy nő vagyok. Mai napig férfias módon akarok mindent megoldani. Egyedül, segítség nélkül. Én nem vagyok egy férfias nő, de a lelkem az. Az is érdekes, hogy a lányos fiukat vonzottam, olyanokat, akiket a mamájuk lánynak szeretett volna. Az erőviszonyok, amivel ma annyit foglalkoznak, hogy hova tűntek a férfias férfiak, miért van a családokon belül szerepzavar, …a születésnél kezdődik.
Ma, negyvenhat évesen isérzem: nagyon messzire nyúlik annak a hatása, ha valakit nem lánynak (vagy fiúnak) akartak. Azt mondom a kisgyerekes szülőknek, időben tanítsák meg őket örülni annak ha fiú, annak ha lány, mondják el miért jó az. Az én történetemből az a tanulság az se jó, ha a férfi hordja a kötényt és a nő a nadrágot.
Ajánlott olvasmány
Realitás Európában is, hogy még ma sem mindegy, nőnek vagy férfinak születünk: boldogulásunk, sikereink, kiteljesedésünk, életutunk esélyei, lehetőségei befolyásoltak nemünk alapján. Noha a háttérben nem anatómiai vagy biológiai különbségek állnak elsődlegesen, hanem kulturális, társadalmi meghatározottságunk, – mondta Ranschburg Tanár úr. Ezt a tényt nem felülírja, csak kiegészíti Háy János története az Ovis kisfiúról, akiről az anyja azt gondolja: …bezzeg, ha lány lenne…
„…Az anya odament az ágyhoz, megsimogatta a gyerek haját. Rövid tüskés haja volt, olyan jó érzés volt, ahogy az anya ujjai megkapirgálták a fejbőrt. Az asszonynak is jó volt, a kicsi erős haj megcsiklandozta a tenyerét. Ritkán simogatta. Fiú volt. Nem volt szabad túlzottan szeretni. Bezzeg ha lány lenne, mennyit fésülgetné, gondolta az asszony, de fiú lett…”
Legyen az első hozzászóló