Fel

A „Nyilak erdejében”

depositphotos_146023743-stock-illustration-pattern-road-traffic-sign-with

A „Nyilak erdejében”

 

Merre haladhatnak az autók? Milyen jelek jelzik az irányokat? Mikor lehet behajtani egy utcába, s mikor nem? Ismerd meg az irányjelző táblákat, hogy te is biztonságban közlekedhess az utakon!

Társasjáték az utakon

Furcsa megfogalmazásnak tűnhet, hogy miért is nevezzük társasjátéknak az utcai irányjelző táblákat? Ezek a forgalomterelő, irányt mutató kiírások segítik az autósokat, a buszokat, s még a gyalogosan vagy épp biciklivel közlekedőket is. Fontos ezeknek az ismerete, hiszen így sok balesetet elkerülhetünk.

Kék mezőben fehér nyíl

A kék háttérben elhelyezett táblák ugyanúgy figyelemfelkeltőek, mint a piros mezőben kiírtak, viszont annyi különbség van, hogy ezek nem tiltanak. A kék mező irányt mutat, engedélyt ad a közlekedőknek. A kék mezőben fehér nyíl, mely felfelé mutat, semmiképpen nem azt jelzi, hogy nekünk itt felfele kell mennünk, hanem hogy egyenesen kell behajtani az utcába, vagy, hogy egy irányban van a közlekedés. Amennyiben a táblában azt látjátok, hogy egymással szemben két nyíl van, az azt jelöli, hogy mindkét irányból jöhetnek autók. 241

 

Nyilak erdejében

Nemcsak egyféle nyilakat figyelhetsz meg az utcák elején, hanem egy-egy táblán többféle irányt is mutathatnak. Ha az egyik jobbra mutat, a másik balra, az azt jelenti, hogy az adott út kétfelé fog ágazni, s mindkét irányba haladhatsz.

 

1632-6155-kotelezo-haladasi-irany-balra-es-jobbra-m

 

Ha  egy nyilat látsz, melyből kiágazik egy nyíl jobbra, vagy balra, az megengedi, hogy az adott irányba elkanyarodhatsz.

depositphotos_73849321-stock-photo-arrow-and-bad-road-traffic

Vannak olyan táblák is, amelyeken a fehér nyíl alja két ágban látszódik, majd egy nyílban fejeződik be. Ez azt jelenti, hogy a két sávos út le fog szűkülni egyre, azaz megszűnik az adott sáv és egy sávban kell tovább haladni egyenesen.

Amikor pedig a nyilak úgy tűnnek, mintha egymást kergetnék, akkor az körforgalmat jelent!

 

image124_150_0

 

Ha nincs nyíl

Olyan utcák elején, amelyen egy piros kerek táblában fehér vonalat látsz, az azért fontos, mert ebbe az utcába nem hajthatnak be az autók. Ez a behajtani tilos jele! Ha biciklivel közlekedsz, akkor neked sem tanácsos itt bemenned, mert az autók mind szembe fognak jönni, s nem vagy biztonságban!

 

tablaabc.hu.18febr

Mire figyelj!

Az útjelző táblákat akár gyalogosan, akár biciklivel, rollerrel közlekedőknek is be kell tartaniuk, a saját biztonságuk megőrzése miatt! Ezért fontos, hogy ismerd ezeket! Iskolába vagy óvodába menet beszéljétek meg, hogy milyen táblákat láttok, s azok mit jelenthetnek!

Biztonságos Közlekedést!

 

A cikket a Közlekedésbiztonsági rajzpályázatot  kiíró KÖBE Biztosító támogatta.

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása