Fel

Egészséges iskolai büfék?

egészség

Egészséges iskolai büfék?

Az iskolai büfék is sokat tehetnek az egészséges táplálkozásért, de hogyan??? Táplálkozástudományi szakemberek szerint a gyermekek egészséges táplálkozása kiemelkedően fontos…

A gyermekek egészséges táplálkozása kiemelkedően fontos, hiszen nemcsak testi és szellemi fejlődésük, növekedésük érdekében szükséges gondosan meghatározni a naponta fogyasztott energia- és tápanyagmennyiséget, valamint az ezeket tartalmazó élelmiszereket, hanem arra is kell gondolni, hogy a kisgyermekkorban megismert, megszokott, megkedvelt élelmiszereket, ételeket keresi az ember felnőtt korában is. Másrészt sok felnőtt már nehezen ismerkedik, barátkozik meg azokkal az értékes táplálékokkal, amelyeket nem fogyasztott gyermekkorban, így aztán soha életében nem fogja szeretni például a gyümölcsöket, vagy a főzelékeket, vagy a tejet és tejtermékeket, ezért mindig fennáll majd a különféle tápanyaghiányok veszélye, illetve a nem megfelelő táplálkozással összefüggő betegségek kialakulásának fokozott kockázata. A gyermeket könnyű megtanítani az egészséges táplálkozásra, ebben nagy szerepe lehet a család táplálkozásának, táplálkozási szokásainak, az édesanya készségének és tudásának. A gyermekek egészséges táplálkozási szokásainak formálásában fontos szerepe van az iskolai közétkeztetésben adott ételeknek, valamint az iskolai büfék kínálatának is. Ha a gyermek az iskolai oktatás során elsajátítja az egészséges táplálkozás ismereteit és azokat az ételeket találja az étteremben, illetve élelmiszereket a büfében, amelyek rendszeres, mindennapi fogyasztására van szükség, akkor az iskola nemcsak oktatja, hanem meg is teremti a gyermekek számára az egészséges táplálkozás lehetőségét.

Az iskolai büfé üzemeltetője sokat segíthet a gyermekek egészségnevelésében, az egészséges táplálkozási szokások kialakításában. Ehhez a büfében olyan árukínálatot kell kialakítania, melyben a naponta fogyasztandó élelmiszerek bő választékát kínálja, míg a ritkán, például a. 2 hetente fogyasztandó élelmiszereket nem kínálja naponta. Az iskolabüfék és ital automaták egészségesebb kínálatának, a megfelelő minőségű és tápértékű élelmiszerek nagyobb arányú megjelenésének biztosítása érdekében az Oktatási Minisztérium 2006. január elsején életbe léptette a 32/2005. (XII. 22.) OM rendeletet.

A rendelet életbe lépése időszakában nagyon komoly szakmai segítséget kaptak mind az iskolák, mind az iskolai büféket üzemeltető szervezetek többek között a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségétől, az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézettől, az Országos Egészségfejlesztési Intézettől, és az Egészségügyi Minisztériumtól. Pályázatok, tréningek, előadások, illetve táplálkozástudományi ismereteket és hasznos gyakorlati tanácsokat tartalmazó ajánlások, kiadványok, interaktív honlapok segítették az iskolabüfék egészségesebb kínálatának kialakítását. A pozitív és tartós eredményhez időre van szükség, hiszen az ajánlott élelmiszerekből álló árukínálat csak fokozatosan vezethető be, a változtatáshoz meg kell nyerni a gyerekeket, szülőket, a pedagógusokat, az üzemeltetőket is, és meg kell teremteni az összhangot mind az iskolai büfé és az iskolai menza, illetve az iskolai és az otthoni étkezés között.

Az OM rendeletnek, a szakmai ajánlásoknak, és a folyamatos és tudatos szakértői tanácsadói tevékenységnek köszönhetően az iskolai büfék kínálata sokat javult az elmúlt évek során, jobban szolgálva ezzel gyermekeink egészséges fejlődését, bár a megkezdett folyamatnak még folytatódnia kell. Remélhetőleg a közeljövőben megjelennek olyan pályázati lehetőségek, amelyek az iskolákban működő büfék egészségesebb kínálatának megvalósítását is ösztönzik. A Fittcsalád lehetőségeihez mérten a témában készült szakmai ajánlások megismertetésével kívánja támogatni e törekvést.

Varga Terézia

dietetikus

 

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása