Fel

Élménygyűjtő családi majális a Skanzenben

skanzenhusvet3

Élménygyűjtő családi majális a Skanzenben

 

A május elsejei hosszú hétvégén a Skanzenbe látogatóknak családi majálison, jó levegőn, különlegesen szép környezeten felül számtalan különleges élménygyűjtő programban lehet részük, mert a rendezvény az idén a Gyűjtőpont alkotónapi pályázat záróeseménye is.
pixel

pixel

skanzen-m2

A háromnapos hétvégi programsor naponta más-más megvilágításba helyezi a gyűjtőpont fogalmát. Május 1-én a Gyűjtőpont Alkotónap keretében a művészet, a tudomány és a meghökkentő tárgyak kerülnek a középpontba. Május 2-án, a Kap-tár napon a gazdálkodás és természet a nap témája, május 3-án, anyák napján a család, a közösség meghitt együttlétére nyílik lehetőség.

Ahogy már hagyománnyá vált, most is helyet kapnak vendégmúzeumok, -intézmények, mesteremberek. Pénteken a látogató részt vehet hanti nemezsátor felállításában, kipróbálhatja a gyapjúfeldolgozást, a „mamutsimogatást”, megnézheti a trükkös bringák gyűjteményét, megtanulhatja, hogyan kell méretet venni a lóról bőr lószerszámhoz, hogyan készít sajtot a székely menyecske, a fizika iránt érdeklődő lurkók pedig rózsafagyasztással, labdaszökőkúttal, palackágyúval kísérletezhetnek, ébresztőórát szedhetnek szét, időjárást jósolhatnak celofánnal, csillagásszal együtt kémlelhetik az eget.

A nap fénypontja a Gyűjtőpont Alkotónapi pályázat díjátadója, a beküldött pályamunkákból készült kiállítás megnyitója valamint a Kallós Zoltán legendás néprajzkutató tiszteletére meghirdetett alkotónapi népdal-, népzenepályázat győzteseinek produkciója lesz.

 

skanzen-m3

Ne lepődjön meg senki a legváratlanabb pillanatokban felbukkanó, különféle népviseletekben sürgölődő fehérszemélyektől vagy magától a királylánytól sem! Aki a tüsszögő öreg királlyal találkozik, feltétlenül kívánjon neki jó egészséget, és aki a rőzsehordó öreg nénével akad össze, segítsen neki, mert cserébe színes szalagot kap, amit felköthet a Skanzen májusfájára.

Szombaton a kis botanikusok növénykereső sétára indulhatnak a Skanzen kertészével, a kis gazdákat és gazdasszonyokat pedig játékos szénagyűjtés, párnapüfölés, erőgyűjtő, ügyességi játékok várják.

 

skanzen-m5

Vasárnap családi tűzhelykereső túrán vehetnek részt a látogatók, mézeskalácsot írókázhatnak, és más anyák napi ajándékokat készíthetnek a szorgos kis kezek, Ringatóban hallgathatnak ölbéli énekeket babák és mamák.

Egész hétvégén csattog az üllőn a kovács kalapácsa, a méhész látványkaptár segítségével mesél a méhek titkos életéről, és színes kirakodóvásárban bámészkodhatnak a kézműves termékek, házi finomságok kedvelői.

Érdemes bekapcsolódni a gyapjúmegmunkálás folyamatába, kipróbálni a gyufagyűjtemény-memóriajátékot, társulni az óriás kaleidoszkóp mintázásához vagy megpihenni a kosárkönyvtárnál.

Kallós Zoltán szeptemberig látogatható életmű-kiállításához kapcsolódva mindhárom napon moldvai táncházban rophatják kicsik és nagyok.

 

További részletek:
http://skanzen.hu/hu/latogatas/programok/gyujtopont-alkotonapi-hetvege

JÖN!
Pünkösdi Örökség Fesztivál, május 24-25.

 

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása