Fel

Felelős szülőnek tanulunk

fszi_cover_kis_meret

Felelős szülőnek tanulunk

 

„Az ösztönös gyermeknevelést ma már ki kell egészíteni olyan hiteles tartalmakkal és mentális, a közösség erejében rejlő megsegítéssel, ami révén létrejön egy felelős, tájékozott szülői attitűd. A játszótéren nem érdemes megvitatni az iskolaválasztás és a magatartászavarok kérdését. A gyermek és a család életét menedzselni kell és ehhez minőségi információkra van szükség.” – vallja Tibenszky Moni Lisa, a 2010 óta működő gyermekneveléssel, oktatással és családi életmóddal foglalkozó Felelős Szülők Iskolája alapítója.

 

A Felelős Szülők Iskolája szervezésében idén először indítunk komplex, 5 részes előadássorozatot, mely hiteles, életszerű kérdések megválaszolásával kívánja segíteni a szülőket, szakembereket. Az előadásokon foglalkozunk stresszkezeléssel, alternatív oktatással, pedagógiai módszerekkel, élménypedagógiával, a családon belüli személyiségtípusok együttműködésének harmonizálásával és érzelmi intelligencia fejlesztéssel, érzelmi edukációval – mondja Vargacz Alexandra, a Felelős Szülők Iskolája ügyvezetője.

 

 

 

 

Az előadások egyenként is látogathatóak, önálló tartalommal bírnak. Előadóink olyan elismert szakemberek – Kádár AnnamáriaPolus EnikőDobos OrsolyaTihanyi RitaBalatoni József alias Jocó bácsiFegyverneki Gergő – akik napi szinten foglalkoznak gyerekekkel, családokkal, maguk is családban élnek. Célunk, hogy releváns, szakmailag is hiteles tartalmakkal segítsük meg a szülőket, segítő szakmában dolgozókat, akik szeretnének még jobb szülők lenni, jól segíteni gyermekeiket.

 

Miért kell a felelős szülőséget tanulni?

 

A mai világban már kevéssé létezik a hagyományos értelemben vett nagycsalád modell, ahol generációk nőttek fel együtt, egymást tapasztalatban és érzelmileg is támogatva. Manapság az életvitelből adódóan, sok esetben még a szülők is elszeparálódnak egymástól, nem jut idő, energia a gyermek, a család problémáinak megbeszélésére és épp ezért sokszor sodródnak az idővel, az árral. Az internet nem feltétlenül kínál valós és szakmailag hiteles megoldást egy-egy kérdésre.

 

 

Ezért mi azokban az eseményekben, képzésekben hiszünk, ahol közösség formálódik, kapcsolat az előadó és a hallgatóság között. Előadóink pszichológusok, mentálhigiénés szakemberek, pedagógusok, akik mind hiteles, szakmailag kiváló emberek. A Felelős Szülők Iskolája előadásai interaktívak, az előadásokat beszélgetések követik, ahol akár a legféltettebb belső szorongások, bizonytalanságok is előkerülhetnek.

 

„A 2019. első félévében induló eladássorozat minden szülőnek szól, aki jól és felelősen szeretné nevelni, menedzselni gyermekét, mert erre bizony szükség van. A hallottak alapján minden szülőnek saját magának kell összeállítani a családi boldogság-receptet, mi ehhez tudunk szabásmintát adni” – fogalmaz Tibenszky Moni Lisa, a Felelős Szülők Iskolája alapító-ügyvezetője.

 

 

Vekerdy szerint kell a felelőtlen játék, de a felelős korlátok is

„Ha azt kérdik tőlem, hogy mit tekintek ideális szülői magatartásnak, akkor az a válaszom, hogy a felelőtlen játékosságot. Vigyázat! Ez nem azonos a felelőtlenséggel, a gondatlansággal. Sőt! Nagyfokú tudatos jelenlétet követel meg a szülőtől, mert a kreatív játékosság unottan, csak félig odafigyelve nem működik. A felelőtlenség csak arra vonatkozik, hogy a szokásos mindennapi aggályoskodások – ‘vigyázz a ruhádra!’, ‘ne piszkold be a kezedet!’, ‘feleltél-e ma az iskolában?’, ‘mi a lecke?’, ‘hányast kaptál?’ – elmaradnak, nem rontják a hangulatot. A ‘felelőtlen’ játékosság egy életérzés, egyfajta könnyed, laza, együttes életöröm, ami azonban nem áll ellentétben azzal, hogy amikor szükséges, a szülő azonnal közbelép, vagy korlátokat állít. – fogalmaz Vekerdy Tamás, pszichológus.

 

 

 

 

Felelős Szülők Iskolája előadássorozat

A felelős szülő legfőbb feladata, hogy törekedjen arra, hogy a gyermekét a számára lehető legjobb módon segítse. A legjobb mód nem mindig a legegyszerűbb és átmenetileg akár kemény korlátokat is jelenthet.

A Felelős Szülők Iskolája 2019-es előadássorozata:

 

január 22. – Stresszkezelés gyerekeknek  – Tihanyi Rita, gyermekagykontroll oktató, pedagógus

január 29. – Alternatív oktatás, alternatív pedagógia – iskolák és módszerek – Dobos Orsolya, pedagógiatanár

február 12. – Személyiségtípusok a családban, nevelésben – Kádár Annamária, pszichológus, író

március 13. – Tanár úr, kérem! – férfi tanárok az oktatásban, a nevelésben – Balatoni József (Jocó bácsi), Fegyverneki Gergő, tanárok

március 28. – Érzelmi nevelés, érzelmi edukáció – Polus Enikő, mentálhigiénés szakember, tréner

 

Tibenszky Moni Lisa és Vargacz Alexandra, a Felelős Szülők Iskolája vezetői, az előadássorozat főszervezői

 

A cél, hogy a gyerek és a család boldogságát, harmóniáját megtaláljuk és efelé lépegessünk, nap, mint nap és ehhez az új, hiteles információk nélkülözhetetlenek. Ezen szándékra és a szülői közösség igényére válaszolva fűztük fel eddigi nagy sikerű előadásainkat egy komplex sorozattá, melynek a Villányi úti Konferenciaközpont ad helyet.

Felelős szülőnek tanulunk…!

További információk, jegyvásárlás: www.felelosszulokiskolaja.hu/esemenyek

 

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása