Fel

Gáz(t)!

00004

Gáz(t)!

 

2006-ben bejelentette a Pixar, hogy folytatás lesz a Verdák c. alkotásuknak, ami a közeljövőben biztosan el fog készülni. Azt gondolom, hogy a cuki(nak szánt), kis beszélő autókról ezzel inkább csak egy újabb – utolsó(?) – bőrt sikerült(?) lehúzni, mert bizony ez a film sem újat nem hozott, sem meglepőt nem produkált.

 

A Pixar-nak vannak fantasztikus, jó és (persze) gyengébb filmjei is. A legjobb szerintem közülük a Toy Story volt, amit mindenki belátott: két folytatás követte az első részt, melyek egytől-egyig nagyszerűek voltak. 2006-ben készült el a Verdák, ami hiába hozott négyszer több pénzt, mint a gyártási költség, talán a Pixar leggyengébb produkciója lett… Egy film attól lesz még jobb, hogy lehet azonosulni a karakterekkel, ami még ment nekünk a Toy Story-nál, vagy akár a Wall-E-nál is, de egy autóval mit kezdjen a gyerek? Mivel az első rész kifejezetten a versenyzésről szólt, ezért nagy hévvel lehetett a kisfiúknak szurkolniuk Villám McQueen-nek és lehetett nevetni Matuka butaságain. De hiába emberiek az érzései még elképzelni is bizarr egy beszélő autót, nem hogy azonosulni vele.

A két rész közt öt év telt el, de addig se kellett hiányolnunk a verdákat, mivel a tévében egy ideig futott a Matuka meséi c. minisorozat, öt perces epizódokkal, melyek egy sémára voltak építve és egy poént dolgoztak fel. Ez a sorozat nagy nézőközönségnek örvendett, és szerintem ezért (is) döntöttek úgy a készítők, hogy Matukát, az enyhén retardált vontatóautót fogják megtenni főszereplőnek, de így háttérbe szorult a versenyzés és Villám McQueen is.

 

Az új sztori pedig rendhagyó az animációs filmek közt, mivelhogy egy kémtörténettel állunk szemben: Matuka is elutazik barátaival a Földgolyó Futam nevezetű versenyre, ahol McQueen is indul, de itt összekeverik a vontatóautót egy kémmel és így megismerkedik Finn McKémbridge-dzsel és Holley Swiftwell-lel, akik azért jöttek, hogy elkapjanak egy járgányt, aki szabotálni akarja a versenyt. Eközben viszont McQueen igazi vetélytársra akad, akivel ádáz küzdelmet folytat az elsőségért.

Elég nehéz volt a filmet végig úgy nézni, hogy ez tényleg egy kémfilm, mert hiába volt a filmben nem kevés lövöldözés, robbanás, nyomozás és mindenféle high-tech kütyü, engem nem ragadott meg ez a világ és nem kápráztatott el a fordulataival és csavarjaival, aminél valószínűleg minden 10 év alatti kissrácnak leesett az álla. De ezek számomra nem voltak túlságosan meglepőek mert, -aki már elég sok krimit látott életében-, az egyszerűen kitalálhatja, hogy ki áll a titokzatos autóbalesetek mögött. (Bár az indok eléggé bénára sikeredett…)

A Verdák 2. leginkább a Hihetetlen család-hoz hasonlít, mert fogtak egy zsánert, esetünkben a kémfilmekét és hozzáadtak egy elég gyengécske történetet, megtoldva szinte a létező összes klisével, mi miatt a filmnél egy hajszál választja el a fantasztikus kémmozit a közhelyes klisé tömegtől. Szerencsére van a Pixarnak annyi rutinja, hogy megoldja ezt a problémát, de a végeredmény pedig nem a legjobb, de mindenképp élvezhető popcorn mozi 3D-ben, amit többé-kevésbé ki is használnak. A folytatást pedig még senki sem ígéri, de attól még garantált: ismerve a stúdiót, ha valamit elkezdenek, akkor azt be is fejezik.

Amit viszont a legjobban hiányoltam a filmből, az a nagyobbak és felnőttek felé kikacsintás, melyeket egy animációs filmnél a humorral vagy az utalásokkal lehet megtenni. Ez is tükrözi, hogy a film inkább a kisebbeket célozza meg. A humor pedig nagyjából csak a jellemekből fakad, de sajnos ezeken már nevettünk az előző részben is, így hát csak így lehetne jellemezni a filmet: vidám és látványos. Kár, hogy csak ennyi.

 

Piligrim

 

 

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása