Fel

Így bírnák rá az olvasásra a fiatalokat

olvas2

Így bírnák rá az olvasásra a fiatalokat

egrivarA közösségi média eszközeivel kívánja olvasásra ösztönözni a fiatalokat a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK) Mozi a fejedben című kampánya, amelyhez forgatókönyvíró-pályázat is kapcsolódik.

A megszólítani kívánt, már az internettel felnőtt 8-16 éves korosztályt a napokban indult program arra ösztönzi, hogy két kötelező olvasmány, az Egri csillagok és A Pál utcai fiúk történetét az általuk használt eszközök – közösségi oldalak, blogok, fájlmegosztók – használatával dolgozzák fel – mondta el csütörtökön Budapesten a MANK kommunikációs igazgatóhelyettese.

 

Cseh Boglárka hangsúlyozta: nem az olvasás kiküszöbölésére szeretnék buzdítani ezt a jelentős létszámú – 680 ezres – korosztályt, hanem az általuk gyakran használt felületeken szeretnék elérni őket. “Lehet nem szeretni a Facebookot, de semmiképpen nem lehet elmenni mellette” – hangsúlyozta.

A résztvevők blogot írhatnak, kisfilmet forgathatnak, azt feltölthetik fájlmegosztókra és számos egyéb eszközzel járhatják körbe a két regény történetét és szereplőit, például Dobó István nevében 160 karakterben buzdíthatják csatára az egri várvédőket vagy Skype-on vallhatnak szerelmet Vicuskának – jegyezte meg. Cseh Boglárka elmondása szerint a programhoz kapcsolódnak rendhagyó irodalomórák, valamint forgatókönyvíró-pályázatot is hirdetnek, amelyen a fiatalok mai környezetbe helyezve eleveníthetik meg az Egri csillagok jeleneteit.

E. Csorba Csilla, a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) főigazgatója a PIM Irodalmi majálisára felső tagozatosok és középiskolások számára kiírt pályázatokról szólva emlékeztetett: évtizedekkel ezelőtt a múzeumba még olyan látogatók tértek be, akik nagy valószínűséggel olvastak, ma már azonban ez nem biztos, legyen szó akár gyerekekről, akár felnőttekről.

A fiatalokat megszólítandó írta ki a PIM irodalmi pályázatait, amelyek közül a Játssz velem! programban négy népszerű regény történetéhez lehet társasjátékot készíteni az intézmény Irodalmi majálisára; a Látsz engem? pályázatban képzőművészeti alkotásokkal kell a megadott irodalmi műveket feldolgozni, míg a Miért olvassunk? programban háromperces reklámfilmeket várnak az olvasás népszerűsítésére. A pályaművek beérkezési határideje április 11.

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása