Fel

Indul a mandula: nyári tókerülő biciklis versenyek

bicikli1

Indul a mandula: nyári tókerülő biciklis versenyek

A Föld Napjához kapcsolódva, április végén rendezték meg a Critical Mass nevű biciklis felvonulást, amely már évek óta tízezreket vonz a fővárosban. Idén körülbelül 35 ezren kerekeztek együtt, de ez csak az első alkalom volt az évben, amikor a tömeges bringázásnak hódolhattunk: közeledik a nyár, országszerte számos program várja a kerékpárosokat – íme a kerekparinfo.hu-t is üzemeltető Vuelta Sportiroda kínálata.

Május 8-án indul az Intersport Tour de Tisza-tó nevű túra, melynek keretében – Tiszafüredről indulva – a Tisza-tó körbebiciklizésére van lehetőség. Ez 66 kilométert jelent, de természetesen itt is készültek a szervezők egy családbarát, 15 kilométeres változattal.

Akik bírják a hosszabb távot, azok az Tisza-tó körül is benevezhetnek országúti versenyre, de amatőr bajnokság indul június 13-án is: a résztvevőknek ekkor a Balatonfüred-Tihany távot kell megtenniük, több körpályával nehezítve, az össztávolság így 80 kilométert tesz ki. Némileg lazábbnak tűnik a július 24-i Zalakaros Maraton, igaz, a 45 kilométeres táv mellett itt is lehet egy kétszer hosszabbra nevezni.

Túraprogramok egész nyáron

Aki inkább csak túrázni szeret, azt is több program várja a következő hónapokban: július 10-én például Hévízen szervez kerékpáros napot a Vuelta, melynek keretében két könnyebb menetet, egy 15 és egy 35 kilométereset indít. Július 24-én Zalakaroson nemcsak a maraton letekerésére van lehetőség, de egy 35 kilométeres túrára is a Kis-Balaton körül. A nyarat augusztus 28-án zárja egy 15 kilométeres tekerés, ezt azonban – rövidsége ellenére is – csak edzettebbeknek ajánljuk, ide ugyanis mountain bike-osokat várnak, akik a Mátrában bizonyíthatják kitartásukat.

A Critical Mass – visszanézve

A Critical Masshez hasonló biciklis felvonulásokat már az 1970-es években rendeztek Stockholmban, a rendezvény közvetlen előzménye azonban az 1992-es San Franciscó-i demonstráció volt, melyen még csupán negyvennyolcan vettek részt. A mozgalom aztán pár év alatt ezres nagyságrendűvé nőtte ki magát, ma pedig már a világ körülbelül 325 városában tartanak hasonló rendezvényeket.

Nálunk évente kétszer (áprilisban és szeptemberben, a Föld Napjához és az Autómentes Naphoz kapcsolódva) rendezik a Critical Masst: az első alkalommal, 2004-ben körülbelül négyezer biciklis vett részt, számuk a második alkalomra már tízezerre emelkedett – a CM pedig az ország addigi történetének legnagyobb civil (politikától független) demonstrációjává vált. A rekordot a 2008. áprilisi rendezvény jelentette, ezen körülbelül 80 ezer ember vonult fel.

 

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása