Fel

Indul a Víz Világnap játék!

víz világnapja

Indul a Víz Világnap játék!

 

„Víz a városokért, városok a vízért”. Idén ezzel a jelmondattal hívja fel a figyelmet a Föld vízkincsére az UNESCO, s ennek jegyében szerveződnek a Víz világnapjához kapcsolódó programok Magyarországon is, közöttük az évről évre megrendezett, diákokat játékra hívó internetes vetélkedő is a www.vizvilagnap.hu oldalon.

Az édesvíz országa

Magyarország számára különösen fontos, hogy odafigyeljünk a természetes vizekre, hiszen – mint arra Dr. Fazekas Sándor, vidékfejlesztési miniszter, külön is felhívta a figyelmet – Európa legnagyobb édesvízkincse Magyarország felszíne alatt, a Kárpát-medence szívében található. Szinte magától értetődő tehát, hogy a korábbi években megszokott módon, idén is újra elindította a Víz Világnap honlapot a Duna Múzeum. A honlap célja, hogy a március 22-i világnaphoz kapcsolódva két hónapon át a vízről való közös gondolkodásra, a programokon való aktív részvételre serkentsen. A Vízgyűjtő menüpont alatt az ország különböző pontjain zajló Víz világnapi rendezvények között lehet válogatni.

 

Országos vetélkedő iskolásoknak

A Víz Világnap honlapon február 14-től zajlik a Duna Múzeum által szervezett internetes vetélkedő is. Erre két korcsoportban (1-6. osztályosok és 7-12. osztályosok) egyéni versenyzők és maximum ötfős csapatok – család, osztály, barátok – jelentkezését várják. A játékhoz csatlakozni egyszerűen – a beugró feladat megoldásával és beküldésével lehet. A 10 kérdés megválaszolása után a játékosok minden alkalommal egy plusz feladatot is kapnak az adott témában, „Képes történetek” címen. Ennek a lényege, hogy érdekes fényképeken, képeken kell majd elgondolkodni, és írásba foglalni ami eszedbe jut róluk. A versenybe a második alkalomig – febr. 21. – be lehet kapcsolódni. A játékosok természetesen segítségül hívhatják a könyveket, lexikonokat, térképeket és az internetet is. Olykor persze egy-egy „nehezebb kérdésnél” az sem árt, ha a „józan eszükre” támaszkodnak.

A díjazottak a Víz Világnapján, a budapesti központi rendezvényen személyesen vehetik át nyereményüket.

 

-nyp-

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása