Fel

Iskolák országos versenye a digitális tábláért

Iskolák országos versenye a digitális tábláért

Célegyenesbe fordult a küzdelem az ország iskolái között a Promethean digitális tábláért. A játékosok pontjai már egy hónapja gyűlnek, a csapatok kezdenek összeállni, létszámuk folyamatosan gyarapszik, s bár közel a finis, még nem dőlt el semmi!

Jelentős fordulathoz érkezett az eseményekben egyébként is bővelkedő Tengernyi Kaland játék. Már ezrek járnak a titokzatos kincs nyomában, s a megszerzett pontjaikat immár egy-egy iskolának is felajánlhatják. Zajlik tehát az iskolák versenye, melynek lényege, hogy a játékosok megjelölhetik, melyik iskolába járnak, és ezzel iskolájuk számára is kamatoztathatják pontjaikat. Az összpontszám megállapítása a tanulói létszám szerinti súlyozással történik, a Promethean Digitális táblát pedig az az iskola nyeri, amely a játék időtartama alatt a legjobb teljesítményt nyújtja e szempontok szerint.

 

 

Szabad a pálya, nyitott a küzdelem


Az iskolák versenye – akárcsak az egyéni játék – december 4-ig tart. A játékba egészen addig eséllyelszállhat be bárki, hiszen minden feladat folyamatosan elérhető, így adott a lehetőség megszerezni a főnyereményhez szükséges pontszámokat – egyéniben az XboX Kinect játékkonzolhoz, az Intel Learning Series (Classmate PC) diák laptophoz – s természetesen a digitális táblához az iskolák esetében.

Csupán az időközben lezárult közbülső kisebb akciók jelentenek kivételt a nyerési esély alól – ám olyanból lesz még néhány a Tengernyi Kaland ideje alatt.

 

 

 

Tanulmányok versenye


A Tengernyi Kaland esetében – ha nem is a szó klasszikus értelmében – de mégis okkal beszélhetünk tanulmányi versenyről. Az izgalmas és rejtélyes történetbe foglalt feladatsorozat olykor komoly háttértudást igényel történelemből, földrajzból, irodalomból. De a tapasztalat azt mutatja, hogy a diákok adott esetben tanárok számára is kihívást jelentő szorgalmi feladatokat oldottak meg – szó szerint játszi könnyedséggel. Ilyen volt a „Világjáró feladatkészítő verseny”, melyben a játékosoknak külön nyeremények megszerzése érdekében – valamely történelmi, avagy kulturális szempontból fontos, érdekes földrajzi helyek meghatározását kellett összeállítani. A szorgalom jutalma a pluszpontokon túl – értékes könyvcsomag, szoftverek, számítógép kiegészítők, CD-kből álló ajándékcsomagok voltak. Hasonló akcióban hétről-hétre vehetnek részt a Tengernyi Kaland kincsvadászai.

 

 

A Tengernyi Kaland a Microsoft Magyarország, a Nemzeti Tankönyvkiadó, az Egyszervolt.hu, valamint az Octopus Tengeri Régészeti Kutató Egyesület közös játéka.

 

 

www.tengernyikaland.hu – Merülj bele!

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása