Állítsanak bármit a hűvös materialisták, ésszel élő filozófusok, pesszimista teológusok, atomot ütköztető tudósok, lélekkurkász pszichológusok és Józsi bácsi a Kispiszkos pultját támasztva, miután lenyelte utolsó korty fröccsét, de csodák igenis vannak! Íme, a bizonyíték…

2002 rendkívüli év volt, ha a megfelelő szemszögből nézzük. 2002-ben ugyanis megjelent egy könyv, egy ifjúsági regény, amelynek születését különös jelenségek övezték.

Kezdjük azzal, hogy épp akkoriban a világ, és így Magyarország könyvszerető gyerekei a legteljesebb Harry Potter-lázban égtek. Magam például egy színdarabot megnézni tértem be akkoriban az egyik fővárosi színházba, és a kezdésre várva hökkenten láttam, hogy egy tízéves-forma kisfiú, akit a szülei bizonyára gyerekcsősz-ínség okán voltak kénytelenek magukkal hozni (a darab nem gyerekeknek szólt), a ruhatár előtt kígyózó sorban toporogva vaskos könyvet OLVASOTT! Akkoriban közterületen olvasó gyereket látni csodaszámba ment! A mi gyerekkori kedvenceink (a Pál utcai fiúktól a Winnetou-ig) a 21. század kölykeinek mind unalmasak, lassúak, érdektelenek, hisz nem az őket körülvevő és bennük rejlő világról szólnak.

A teljes cikk a Librarius körtárs irodalmi univerzumban olvasható, ide kattintva.