Fel

Játssz velünk mesét!

kucok

Játssz velünk mesét!

 

A Kucok egy színházi előadás és egy kreatív mozgásos-zenés foglalkozás keveréke, 3 év felettieknek ajánlott. Kucok – a Tünet Együttes meseszínháza.

Milyen is egy kucok? Barátságos rejtekhely, ahova behúzódva a fantázia határtalan kalandokra indulhat, zug, mely megannyi titkot tartogat. Kucokfalva lakói, vagyis a kiváló jazzmuzsikusokkal kiegészült Tünet Együttes, a gyerekek segítségét kéri az elveszett királylány felkutatásában és az éjszaka lidérceinek elűzésében. Az úton a kis kalandorok találkozhatnak az egyszemű óriással, a rozsdás robottal vagy a lila hangyásszal. A játék, a tánc és a zene részesei lesznek, miközben ők maguk is mesehőssé válnak. A kucoki időben mérve reggeltől másnap reggelig tartó mágikus úton a kicsik saját hangja, teste és mozdulatai lesznek a történet, a zene vagy akár a szereplők mozgatói. Eközben ők maguk is szabadon játszhatnak, mozoghatnak, ismerkedhetnek képességeik határtalanságával.

Hétköznapi témák, személyes nyelven

A Tünet Együttes 2002 óta létező alkotói társulás. A társulat művészeti vezetője Szabó Réka matematikus, aki táncosként, koreográfusként és rendezőként 1995 óta van jelen a kortárs táncszínházi életben. Munkáiban a szellemesség és a játékosság játsszák a főszerepet, darabjai egyszerre elgondolkodtatóak, drámaiak, gyermekien felszabadultak és felszabadítóak.

A színészekből és táncosokból álló társulatban minden művész alkotótárs, előadásaik erőteljesen építenek a szereplők személyiségére és kreativitására. A társulat nem ismer műfaji határokat, előadásaikban egyenrangú elemekként kezelik a szöveget, a mozgást, zenét, vizualitást, és kedvelik a különleges technikai megoldásokat. Hétköznapi, mindannyiunkat foglalkoztató-megmozgató témákat dolgoznak fel és szólaltatnak meg a nézőtér és a színpad határait feszegető személyes nyelven, groteszk, ironikus, költői látásmóddal.

Repertoárjukban a tudományos ismeretterjesztő táncjáték, zenés-táncos kihallgatás, laydown-comedy, interaktív videótechnikán alapuló táncelőadás mellett található utcai performansz és strukturált improvizáció is.

Bemutató: 2011. szeptember 25. 10:30, 11:15, 12:00

Helyszín: Bálint Ház, VI. ker. Budapest, Révay u. 16.

További előadások: 2011. október 30., november 13., december 18.

Rendező: Szabó Réka

Szereplők: Furulyás Dóra, Gőz István, Réti Anna, Szabó Réka, Szász Dániel

Zenészek: Ágoston Béla, Rubik Ernő Zoltán

Jelmez: Andrea Haamer

Hang és fény: Szabon Balázs

Külön köszönet: Peer Krisztián, Szirtes Attila

Videó: http://www.youtube.com/watch?v=UKoS1TeXXwc

www.tunetegyuttes.hu

www.facebook.com/thesymptoms

 

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása