Család

Jelnyelven a Mese.tv

Új kezdeményezést indítottunk útjára – Jelnyelven is láthatóak már a mese.tv nagy sikerű rajzfilmjei, melyre új csatornát is nyitottunk. Az indulásnál 10 db. filmet készítettünk el jelnyelves, illetve jelesített változatban. Reméljük kezdeményezésünk sok kisgyerek számára nyújt majd segítséget, hogy megismerjék, megtanulják ezeket a gyerekdalokat.

[…]

Család

Adj neki történeteket!

A legtöbb, amit a gyerekeknek adhatunk, hogy történetei legyenek: élmények, melyekből felépülhet a személyisége, melyekre emlékezhet, és melyek által meghatározhatja, „elmesélheti” saját magát. Ha épp nem szereplői vagyunk, akkor hallgatjuk a sztorikat: mindenki szereti a meséket, és ezért rajong a legtöbb gyerek a történelemért is. Ezért ha jól tálaljuk, gyermekünk a történelem eseményeitől a saját történetéig juthat, mert tanulhat belőlük. Ráadásul önmaga élettörténetét sosem érzi majd jelentéktelennek, hiszen tudja, hogy ő is otthon van a világban.

[…]

Család

A Miért?-korszaktól az iskolai kísérletekig: így ösztönözd kérdésekre a gyerekedet!

Bár nem mindig jó mindent kényszeresen magyarázni, a gyerekek épp aktuális érettségi szintjén megfogalmazott válaszok remek eszközök a kíváncsiság ébren tartására, hiszen ösztönzik a gyereket arra, hogy további kérdéseket tegyen fel. Persze egyik szülőtől sem várható el, hogy minden téren naprakész ismeretekkel rendelkezzen – az információs társadalom korában azonban ez már nem akadály, hiszen együtt is megkereshetjük a feleletet a kérdéseinkre.

[…]

Család

Húsvéti Matiné az egyszervolt.hu főoldalán

Mi már nagyon várjuk a tavaszi szünetet, s a Húsvétot! Hogy még izgalmasabb legyen a szünet, egy játékra invitálunk benneteket! Kattintsatok az egyszervolt.hu főoldalára, s keressétek a kis tojásokat, amelyeket elrejtettünk! A réten nyolc darab […]
Család

Ki a hunyó, ha stresszes a gyerek?

Ülök az autóban és stresszelek. Utálok sztrádán vezetni. Nem volt mindig így, de mióta egy balesetben elvesztettem az unokatestvéremet, szorongok, ha városon kívül kell autózni. Igyekszem hát úgy szervezni, hogy ha vidéken akad dolgom, legyen, aki elkísér. Ülök a kocsiban és figyelem magam. A sporttól jó készletet kaptam a stresszkezeléshez.

[…]

Család

A kíváncsiság szupererő!

Igazán jó kérdés csak őszinte kíváncsiságból fakad, ebben pedig a gyerekek verhetetlenek. Minden szülő szembesült már azzal a kihívással, amikor a kicsik olyan dolog mögé illesztenek kérdőjelet, melyekbe gyakran még nekünk, felnőtteknek is beletörik a bicskánk. Miért irigykedik egyik testvér a másikra? Mit jelent a boldogság? Ki az igazán bátor? És létezik olyan gyerekműsor, ami bevállalja ezeket a témákat!?

[…]

Család

Súlyos beteg a gyermekem – lelki segítségek

Beteg a gyerekem! Ez a hír lesokkolja az embert. Mi felnőttek, annyi de annyi történettel a hátunk mögött összeomlunk, pánikba esünk és sokszor elvesztjük az önkontrollunkat is. Igen, ezek is mi vagyunk, a mi érzéseink, de most első körben a gyerekekkel fogunk foglalkozni, az ő érzéseit járjuk körbe, és nekik keresünk segítséget a Bach-virágok háza tájáról. Cikkünk folytatásában a mi érzéseinket járjuk körbe, és azokra keresünk eszenciákat.

[…]

Család

Játékos ismeretterjesztés – megérkezett a Da Vinci Kids App

Okos eszközökre fejlesztett alkalmazással jelentkezik a megújult Da Vinci Kids. A gyermekeknek szóló applikációk terén újdonságnak számít a Da Vinci Kids App – a csatorna TV műsorait leképező online videotár közel 3000 ismeretterjesztő kisfilmet tesz elérhetővé a játékos tanulás és tartalmas szórakozás érdekében, térítésmentesen letölthető formában.

[…]