Projektünk célcsoportját a gyerekek képezik. Meggyőződésünk, hogy ha náluk sikerül felkelteni az érdeklődést más kultúrák iránt, akkor a későbbiekben is pozitívan viszonyulnak a bevándorlókhoz.
Nem mindennapi testnevelés órát tartott Nagy Viktor, a magyar vízilabda világbajnok kapusa a Boomerang csatorna ’Sportcsemegézz!’ elnevezésű pályázata első helyezettjeinek. A testnevelés óra a győzteseknek járó díj része volt.
Igazi „forradalmi” családi hétvégével várják a felnőtteket és a gyermekeket a nemzeti ünnep alkalmával a szentendrei Skanzenben, ahol a programok között a legkisebbektől a legnagyobbakig mindenki megtalálja a kedvére valót.
Az utóbbi időkben úgy tapasztaltuk, hogy szívesebben és többen látogatjátok a Parksarok színházat. Most egy különleges, 3 előadásból álló sorozatra hívjuk fel a figyelmeteket. Színházi előzetes!
A Háziasszony a legendás Cimbora műsorból jól ismert Érdi Szabó Márta, a jó hangulatról pedig februárban Korhecz Imola és Juhász Csaba gondoskodik, akik játékos versekkel, dalokkal és mesékkel szórakoztatják a gyerekeket és a felnőtteket.
A meseterápia, már nem újdonság. Sokan használják, tanulják, tanítják. A terápia magyarországi megteremtője Boldizsár Ildikó, aki új irányokkal, új tervekkel, de a régi mesékkel várja az érdeklődőket.
Új foglalkozássorozatot indít februártól a pécsi Janus Pannonius Múzeum Természettudományi Osztálya Sár József rovarász vezetésével. Emellett még mindig lehet jelentkezni az alapfokú gombaismereti tanfolyamra, amely márciusban indul.
Interaktív programsorozat, ahol a mese és muzsika szárnyán a farsangi időszakban számos izgalmas koncert, színházi bábszínházi produkció szórakoztatja a nagyérdemű publikumot – minden szombaton 10.00-15.00 óráig.
Mindannyian tudjuk, hogy víz nélkül nincs élet és a szomjazást kevésbé bírjuk, mint az éhezést. Kevésbé vagyunk tisztában a túl sok és a túl kevés folyadékfogyasztás lehetséges hatásaival.