Fel

Lehúz a Fel!

Lehúz a Fel!

Október közepén kerül a mozikba a Pixar stúdió legújabb rajzfilmje, a Fel!: a Verdák őrült száguldása, illetve Wall-E űrutazása után egy látszólag kevésbé izgalmas kalandot kapunk …

Október közepén kerül a mozikba a Pixar stúdió legújabb rajzfilmje, a Fel!: a Verdák őrült száguldása, illetve Wall-E űrutazása után egy látszólag kevésbé izgalmas kalandot kapunk, a középpontban ugyanis egy magányos öregember áll – az viszont ismét kiderül, hogy már az amerikai animációs filmek sem csak a gyerekeknek szólnak.

 

Elhunyt feleség, egy életen át halasztott álomutazás: ezek a Fel! kiinduló problémái, amiket a gyerekek hál’ istennek egy cseppet sem tudnak még átérezni. Annál több felnőttnek ismerős lehet viszont az alaphelyzet, tulajdonképpen a Leonardo DiCaprióval és Kate Winslettel forgatott A szabadság útjai, csak épp kicsiben, és persze rajzolt figurákkal.

 

Az első: “Óvodások törtek be óvodájukba Romániába, ami megdöbbentette még a rendörséget is”


A második: “Óvodások törtek be óvodájukba Romániába, ami megdöbbentette még a rendörséget is” A második: “Óvodások törtek be óvodájukba Romániába, ami megdöbbentette még a rendörséget is” A második: “Óvodások törtek be óvodájukba Romániába, ami megdöbbentette még a rendörséget is” A második: “Óvodások törtek be óvodájukba Romániába, ami megdöbbentette még a rendörséget is” A második: “Óvodások törtek be óvodájukba Romániába, ami megdöbbentette még a rendörséget is” A második: “Óvodások törtek be óvodájukba Romániába, ami megdöbbentette még a rendörséget is”


És a legdurvább: “Óvodások törtek be óvodájukba Romániába, ami megdöbbentette még a rendörséget is”És a legdurvább: “Óvodások törtek be óvodájukba Romániába, ami megdöbbentette még a rendörséget is”És a legdurvább: “Óvodások törtek be óvodájukba Romániába, ami megdöbbentette még a rendörséget is”És a legdurvább: “Óvodások törtek be óvodájukba Romániába, ami megdöbbentette még a rendörséget is”És a legdurvább: “Óvodások törtek be óvodájukba Romániába, ami megdöbbentette még a rendörséget is”És a legdurvább: “Óvodások törtek be óvodájukba Romániába, ami megdöbbentette még a rendörséget is”És a legdurvább: “Óvodások törtek be óvodájukba Romániába, ami megdöbbentette még a rendörséget is”És a legdurvább: “Óvodások törtek be óvodájukba Romániába, ami megdöbbentette még a rendörséget is”És a legdurvább: “Óvodások törtek be óvodájukba Romániába, ami megdöbbentette még a rendörséget is”És a legdurvább: “Óvodások törtek be óvodájukba Romániába, ami megdöbbentette még a rendörséget is”És a legdurvább: “Óvodások törtek be óvodájukba Romániába, ami megdöbbentette még a rendörséget is”És a legdurvább: “Óvodások törtek be óvodájukba Romániába, ami megdöbbentette még a rendörséget is”És a legdurvább: “Óvodások törtek be óvodájukba Romániába, ami megdöbbentette még a rendörséget is”És a legdurvább: “Óvodások törtek be óvodájukba Romániába, ami megdöbbentette még a rendörséget is”És a legdurvább: “Óvodások törtek be óvodájukba Romániába, ami megdöbbentette még a rendörséget is”És a legdurvább: “Óvodások törtek be óvodájukba Romániába, ami megdöbbentette még a rendörséget is”És a legdurvább: “Óvodások törtek be óvodájukba Romániába, ami megdöbbentette még a rendörséget is”És a legdurvább: “Óvodások törtek be óvodájukba Romániába, ami megdöbbentette még a rendörséget is”És a legdurvább: “Óvodások törtek be óvodájukba Romániába, ami megdöbbentette még a rendörséget is”És a legdurvább: “Óvodások törtek be óvodájukba Romániába, ami megdöbbentette még a rendörséget is”És a legdurvább: “Óvodások törtek be óvodájukba Romániába, ami megdöbbentette még a rendörséget is”És a legdurvább: “Óvodások törtek be óvodájukba Romániába, ami megdöbbentette még a rendörséget is”

 

Egyetlen nő, ezer léggömb

 

Carl Fredricksen ugyanis egész életét egyetlen nő mellett élte le, boldogan ugyan, de eléggé eseménytelenül. Kettejük közös álma, egy utazás a legendás Paradise Fallshoz („ahol megállt az idő”), sosem valósult meg, legalábbis az asszony haláláig. Felesége elvesztése után azonban Fredricksen bácsi úgy érzi, tartozik egykori társának annyival, hogy elrepül a jelzett helyre (amely egyébként Dél-Amerikában található), méghozzá az egész házzal együtt.

 

Felfúj hát vagy ezer léggömböt, és egyszer csak – összes emlékével körülvéve – a levegőbe emelkedik. A Paradise Fallshoz vezető úton, ahogy azt a (nép)mesékből megszokhattuk, több kísérő csatlakozik hozzá: egy túl lelkes (értsd: roppant idegesítő) cserkészfiú, egy fura madár és egy kutya, amelynek spéci nyakörve beszéddé formálja az állat gondolatait. A különös kompánia aztán együtt száll harcba – először a természettel és a fizika törvényeivel, utána pedig a környéken élő őrült felfedezővel is.

 

Messze már a Toy Story világa

 

Szóval vannak itt azért gyerekes kalandok is, a felütés azonban igencsak meglepő – akárcsak a Wall-E első húsz perce, amely egy totálisan nyomasztó környezetben, a magára hagyott és tönkretett Földön játszódik. Igen messze járunk már a Pixar első filmjének, a Toy Storynak a világától, amely csupán egy habkönnyű kalandot adott: hiába a rengeteg léggömb, a Fel! súlyos hangulata visszahúzza a földre a nézőt.

 

Persze akadnak humoros és könnyed percek, sőt számos akciójelenet is, de a gyerekfilmeknél elvárthoz képest jóval több a melankólia, a merengés. Fredricksen bácsi özvegysége mellett a kiscserkész, Russell kvázi árvasága is előkerül, aminek kapcsán a fiú kiböki, az apjával töltött időből a legunalmasabb pillanatokra emlékszik a legszívesebben. Tulajdonképpen ez a film mondanivalója is: az élet már önmagában kaland, nem kell hozzá nagy utazás vagy millió veszély.

 

A világ legnagyobb vízesése

 

A filmbeli Paradise Falls egyéként a valóságban is létezik, csak éppen Angel-vízesésnek hívják: 979 méteres magasságával ez a világ legnagyobb vízesése. Venezuelában található, és a valóságban is csak repülővel vagy hajóval közelíthető meg, közút nem vezet a közelébe.

 

 

Apats Gábor

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása