Fel

Matyóföldi diákok kincstan órája Brazíliában

Matyóföldi diákok kincstan órája Brazíliában

Rendhagyó helyszínen, Brazíliában lesz a borsod-abaúj-zemplén megyei Tard általános iskolájának összevont történelem-földrajz órája, melyet rajtuk kívül még további kétszáz szerencsés élőben követhet az internet segítségével. Ezzel a nyitánnyal indul az ISKOLÁK VERSENYE a tengernyikaland.hu-n.

A párját ritkító tanórára magyar idő szerint október 28-án, csütörtökön délután két órakor, pár ezer kilométerrel odébb, Brazíliában pedig reggel kilenc órákor csengetnek be – a Tengernyi Kaland valóságjáték keretében.

 

A különleges óra részesei a tardi Fundametum Iskola diákjai lesznek, akik online, élő kapcsolatban beszélhetnek a Brazíliában dolgozó Octopus Tengerészeti Kutatócsoport tagjaival, akik a helyszínről rendhagyó kincstan órát tartanak történelmi, földrajzi ismeretekkel megfűszerezve. A tanulók kérdéseket tehetnek fel az Atlanti-óceánban dolgozó kutatóknak, Farkas Viktornak, Jójárt Andrásnak, valamint Schweitzer Szabolcsnak.

 

A páratlan lehetőséghez a P.I.D. becenevű játékos juttatta az iskola diákjait, aki Tardon a Fundamentum Iskola távoktatási programjának résztvevőjeként – online iskolába jár. Mint elmondta, miközben készült valamelyik órájára, pihenésképpen a Tengernyi Kaland Tapogatózás című játékába kapcsolódott be, így csatlakozott a felfedezőkhöz. S lám, kitartása és kreativitása hozzásegítette, hogy egyéni nyertes legyen.

 

 

Pernambuco, Brazília – Tard, Magyarország

 

Az élő közvetítés a Microsoft Office Live Meeting program segítségével zajlik majd. Ennek egyik pontja az Atlanti-óceán túlpartján, Brazíliában, másik pontja Tardon lesz Huszár Tamás, a Nemzeti Tankönyvkiadó földrajz tankönyvszerzőjének részvételével, valamint a Tengernyi Kaland játékmestere és a Microsoft Magyarország képviselője jelenlétében. Rajtuk kívül élőben, az interneten keresztül követheti figyelemmel a történéseket a Tengernyi Kaland kétszáz kiválasztott játékosa is. A nem mindennapi kincskutató óráról filmfelvétel készül, ami azután szabadon elérhető lesz mindenki, így a Tengernyi Kaland játékosai számára is.

 

 

Indul az iskolák versenye!

 

Október 28-i dátum ezen túl is fontos fordulópontja a Tengernyi Kaland játéknak, mivel ezen a napon veszi kezdetét az iskolák versenye, mely – akárcsak az egyéni játék – december 4-ig tart. Ennek lényege, hogy a játékosok megjelölhetik, melyik iskolába járnak, és ezzel pontjaikat az intézmények versenyében is kamatoztathatják. Az iskolák pontszámainak megállapítása az iskolák tanulói létszáma szerinti súlyozással történik. Az iskolák közötti játékot – s ezzel a Promethean Digitális táblát – az az iskola nyeri, amely a játék időtartama alatt a legjobb teljesítményt nyújtja e szempontok szerint. Ezzel együtt pedig folytatódik az egyéni verseny is, mely további nyereményekkel – a közbülső állomásokon könyvekkel, számítógépes kellékekkel, a végén pedig Kinect érzékelős Xbox 360 konzollal, Intel Learning Series laptoppal – ösztönzi játékos ismeretszerzésre a diákokat.

 

A Tengernyi Kaland a Microsoft Magyarország, a Nemzeti Tankönyvkiadó, az Egyszervolt.hu, valamint az Octopus Tengeri Régészeti Kutató Egyesület közös játéka.

 

 

 

www.tengernyikaland.hu – Merülj bele!

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása