Fel

Mesebeli mesterek

mester1

Mesebeli mesterek

Meseországba eljutni nem is lehetetlen. Nem kell átkelni az Óperencián, s az Üveghegyet megmászni sem muszáj, csak nyitott szemmel járni-kelni, hiszen valódi mesékre akadhatunk a hétköznapokban is. Ezeket pedig érdemes jól megjegyezni, mert eljöhet az idő, amikor ez a világ már Meseországba költözik.

Kötélverő, csizmadia, kalapos

Kihalóban levő mesterségekből egy csokorra való elevenedik meg Novák Gábor: Mesebeli mesterek című könyvének lapjain. Olyan foglalkozások, amelyekről ma már a falusi, kisvárosi gyerekek is keveset tudnak. Mert kihez kopogtat be manapság egy vándor esernyőjavító? Ki fogad fuvarost lovas szekérrel? Ki viszi dagasztott kenyerét a pékhez megsütni? Van-e, ki kötélverővel, csizmadiával, kalapossal, vagy kerékgyártóval dolgoztat?

 Igazi mesterek igazi meséi

A szerző gyerekkorában, a múlt század ötvenes, hatvanas éveiben, még virultak ezek a foglalkozások vidéken. Csodálóik, irigyeik is akadtak. Igaz, főként a gyerekek között. Mert ezeknek a néha szigorú, kacifántos, rátarti, mókás vagy szelíd mesterek lajbija alatt gyerekszerető szív dobogott. Maga mellé, a bakra ültette őket a fuvaros, féltek az esernyőstől, de ragaszkodtak is hozzá, tréfálkozott velük a kádár, a kalapos, a kötélverőn meg ők fogtak ki. És miközben a különböző mesterekkel barátkoztak, munkájukkal ismerkedtek, megtanulták, hogyan lesz a kenderből kötél, a szövetből kalap, a viaszból gyertya, a dongából hordó vagy a nyersbőrből csizma.

Mesebeli mesterségek

Akik szeretnének belesni e régi, kisvárdai iparosok műhelyeinek ablakán, követni mozdulataikat, élvezni derűjüket, elismerően csettinteni kezük munkája láttán, azok nem fognak csalódni a Mesebeli mesterek kötetet forgatva. Sőt, azoknak sem, akik szórakoztatva kívánják gyerekük előtt kinyitni ezt a letűnt világot, közelükbe hozni e sajátos kor büszke iparosait. Végül a modern szakmák tanulóinak, tanítóinak is érdemes kézbe venniük, amolyan szakmatörténeti adalékként. Sokat segíthetnek ebben a képek. Az aprólékosan kidolgozott grafikák Sárkány Roland, Ferenczy Noémi-díjas művész munkái –, melyek miközben méltó társai az egyes történeteknek, önálló életet is élnek.

 

Novák Gábor: Mesebeli mesterek

Szerzői kiadás, 2010. Budapest

Forrás: Mentor Magazin

 

 

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása