Fel

Mesemondó kedvenc meséje

bajz

Mesemondó kedvenc meséje

Van kedvenc meséd? Gondolkoztál már ezen? Vagy meséből bármennyit szívesen meghallgatsz? Vajon van-e kedvenc meséje a mesemondónak? Bajzáth Mária mesepedagógustól is ezt kérdeztük, aki a Művészetek Völgyében mesélt a gyerekeknek, hogy számára mi az idei nyár meséje?

Milyen mesét választottál idén a gyerekeknek?

Először is azzal kezdeném, hogy idén végre elmesélhettem egy számomra nagyon kedves mesét, amely nagyon sokat jelent nekem, ez pedig a Világszép Vaszilisza. Több éven át, többféle változatát elolvastam, fordítottam, míg végre megtaláltam, s megalkothattam a saját mesémet belőle. Nagyon fontos mese ez az életemben, amelyet most először meséltem el, s nagyon örülök, hogy itt Kapolcson történt ez olyan nézőközönség előtt, akik nagyon fontosak nekem. Amit tudni kell a meséről, hogy nagyon hosszú mese, nagyon összetett, s ennek ellenére boldog voltam, ahogy láttam a gyerekek csillogó szemét, hogy tetszett nekik a mese, nyugton voltak, s végig hallgatták.

A sok-sok mese közül, mi az, ami számodra az idei nyár meséje?

A következő mesekötetemben fog megjelenni ez a rövid mese. Nehéz kérdés, a mese címe, amelyben három állat beszélget. A szarvas, a kecske és a medve. Ebben a rövid állatmesében a medve folyton azt kérdezi a többiektől, hogy vajon mi a különbség a három állat között? ?Minden nap ezzel nyúzza őket, pedig a másik kettő nem is látja a különbséget, s nem is érdekli őket, egészen addig, míg ott nem hagyják a medvét. Majd azt mondják, hogy mi eddig is megvoltunk anélkül, hogy állandóan azt kérdeznéd, hogy mi a különbség közöttünk, keressük inkább azt, ami a közös. A medve erre azt válaszolja, hogy mégiscsak én vagyok a legokosabb, mert én éhen is haltam volna, hogy megtudjam a választ. S ezek után úgy záródik a mese, hogy ki a legokosabb?

Számomra nagyon fontos a mese üzenete, mert sajnos egyre jobban arra megy a világ, hogy nem azt keressük az emberekben, ami közös, hanem azt, ami elválaszt. S ez a mese pont erre világít rá, s annyira gyönyörűen, minden didaxis nélkülözve meséli el és mutatja meg a jó utat.

 

AK

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása