Fel

Mesetakaróra telepedve ünneplik a magyar mesét

Mesetakaróra telepedve ünneplik a magyar mesét

Hagyományteremtő, egész napos vidám ünneplés várja március 19-én mindazokat, akik hisznek a mesék erejében. A Magyar Mese Ünnepén gigantikus mesehallgató gyerekszobává alakul a Millenáris Fogadója, ahol a Mesetakaró köré telepedve mesés és verseskönyvek írói, rajzolói várják az „olvasó”közönséget. A program házigazdája Bátky András meseíró, s színpadra lép Bartos Erika, Berg Judit és Lackfi János is.

 

Új ünnep születik

A magyar meseirodalom fantasztikus felmenőkkel rendelkezik, a magyar népmeséktől Benedek Elekig, Lázár Ervintől Békés Pálig. A rendszerváltás „izgalma” kissé elfordította a figyelmet a mesekönyvekről, ám a „kétezres” évtől mintha varázsütésre bújtak volna elő a mesélők. Az elmúlt tíz esztendő tehetséges mese- és gyerekversírók, kitűnő illusztrátorok tucatjainak bemutatkozásával kényeztette el az olvasókat. Elérkezett az idő, hogy szerzők és rajzolók – egy ünnepi napon – végre minden felesleges külsőség nélkül találkozhassanak azokkal a gyermek és felnőtt olvasókkal, akik meséiket, rajzaikat jól ismerik, de személyüket talán kevésbé – vázolja a rendezvény céljait a magyar meseünnepet megálmodó és szervező Bátky András, aki maga is mesekönyvszerző.

Mesekönyv szerzők testközelből

A Magyar Mese Ünnepe egy régi, bevált „műfaj” újraértelmezése, mely a hagyományos „író-olvasó találkozókat” kívánja újraértelmezni, meghittebbé tenni. A cél, hogy a kortárs gyerekirodalom alkotói és az „olvasók” – jobban mondva a közönség – személyesen találkozhassanak egymással. A meseünnepen ezért egy gigantikus mesehallgató gyerekszobává változik a Millenáris Fogadó: csúszni-mászni való szőnyegekkel, játékokkal, verses rajzfilmekkel, mesekönyvekkel, gyerekirodalmi újságokkal. Fél tizenegytől Bartos Erika, Bogyó és Babóca írója, rajzolója mutatja be a színpadon kedves figuráit. Tizenkettőkor „déli báb” következik, hiszen Berg Judit, a rendkívüli népszerűséget elért Rumini-sorozat írója, Bujtor Annával élőbábos előadást mutat be. Fél kettőkor Lackfi János költő, meseíró, „reneszánsz” ember lép a közönség elé verseivel, melyek előadásában a Sajtkukacz Zenekar lesz a társa. Délután háromkor, a házigazda, Bátky András, Pipogya medve életre hívója folytatja a sort: helyben „készít”mesét a jelentkező gyerekekkel, amiben Takács Mari illusztrátor és Bognár Szilvi népdalénekes lesznek a segítségére – ott a színpadon, élőben megalkotott festményekkel, dalokkal. Rajtuk kívül a mintegy félszáz meseírót és illusztrátort várnak a helyszínre, akik idejük – elfoglaltságuk függvényében eljönnek, s mód nyílik a velük való találkozásra, beszélgetésre a kedvenc mesés – verses könyvekről.

Mesetakaró, óriás társas, gyereklapok

A meseünnep gyerekváró csapatába tartozik még a kecskeméti Katona József megyei Könyvtár gyermekrészlege, a zuglói Cserepesház óriás-társasjátékai. A helyszín egyik fő attrakciója lesz egy különleges varázslepel, a „Mesetakaró”, amelyet több mint száz óvoda által készített képekből varrt össze a Gondolkodj Egészségesen Alapítvány. Lesz kézműveskedés, amelynek során a gyerekek különböző technikákkal készíthetik el a saját kis mesekönyvüket. A „Mese-bálon”, a közönség olyan meseszereplővé válhat, amilyenné csak akar. Ehhez persze kell némi ügyesség, furfang, hogy a rendelkezésre álló anyagok, ruhák, jelmezek segítségével átváltozhassanak. A helyszínen kivetítőn lesz megtekinthető a huszonkilenc epizódból álló a Versfilmek rajzfilmsorozat, ami egyfajta „mozgóképes kortárs gyermekvers antológia” az egyszervolt.hu szerkesztésében, és a MOME Anime program hallgatói által elkészítve. Mindenképpen érdekes színfolt lesz a gyereklap olvasó sarok, ahol a Kárpát-medence valamennyi magyar nyelvű gyermekirodalmi folyóirata bemutatkozik Erdélytől a Vajdaságon át a Felvidékig, természetesen az országhatáron belül megjelenő lapok társaságában.

Meseünnep staféta

A hagyományteremtő szándék természetesen azt jelenti, hogy jövőre is lesz Magyar Mese Ünnep, ám a változatlan téma mellett a tartalom mindenképp változni fog. Az esemény idei főszervezője, Bátky András eleve úgy tervezte, hogy a főszervezői tisztség ne legyen hitbizomány. A jövő évi Magyar Mese Ünnepének megszervezésére Lovász Andrea irodalomtörténészt kérte fel, akit mint a Navigátor kortárs irodalmi böngésző szerkesztőjét is ismerheti a gyerekirodalom szerető közönség.

 

Magyar Mese Ünnepe (http://www.millenaris.hu/gyerekprogramok/magyar_mese_unnepe/)

2011. március 19. 10:00-18:00

Millenáris Park, Fogadó

 

 

 

Illusztrációk

Címoldalon: Takács Mari munkája

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása