Fel

Nemzetközi dalszerző versenyen 3. helyezést ért el a Buborék együttes!

buborék

Nemzetközi dalszerző versenyen 3. helyezést ért el a Buborék együttes!

 

 

Az USA-ban megrendezett Nemzetközi Dalszerző Versenyen a Buborék együttes harmadik helyezést ért el gyermekzene kategóriában. A verseny nyertesei között egyedüli magyarként képviseli a gyerekzenekar hazánkat.
pixel

pixel

Az USA-ban, Nashville-ben rendezik meg minden éveben ezt a Nemzetközi Dalszerző Versenyt (International Songwriter Competition – ISC). A dalszerző versenybe több mint 16000 mű érkezett be 22 kategóriába, és ennek körülbelül tíz százaléka jutott a középdöntőbe. A Buborék együttes „Farmon” című szerzeménye klippel és a dallal a középdöntőbe, majd a dallal egészen a döntőig jutott, ahol végül harmadik helyezést értek el. A zsűri soraiban olyan nemzetközileg elismert zenészek szerepeltek, mint Joe Bonamassa, Tom Waits, Donovan, John Mayall…, valamint további neves nemzetközi zeneipari szakemberek.

 

„Óriási elismerés ez számunkra, nem is reméltünk ilyen eredményt. Európából csak mi voltunk a gyermekzene kategória döntőjében, a verseny összes helyezést elért előadója közül pedig csak a Buborék együttes volt jelen Magyarországról. Nagyon meglepődtünk, hogy mindezt ráadásul egy magyar nyelvű dallal sikerült elérnünk.” – jegyzi meg Kovács Csilla énekes.

 

 

A nyertesek teljes listája:

http://www.songwritingcompetition.com/winners

 

Farmon:

https://www.youtube.com/watch?v=gCDhsuOfciU

 

http://www.buborekegyuttes.hu/

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása