Fel

Rose a Magyar Színház szervezésében középiskolásoknak

rose2

Rose a Magyar Színház szervezésében középiskolásoknak

pixel

A Magyar Színház KiBelátó színházpedagógiai programjához csatlakozik az Orlai Produkció 2013-ban bemutatott Rose című előadása. A Vári Éva főszereplésével játszott darab egy nő visszaemlékezése, mely a holokauszt témája köré épül.

pixel

pixel

rose1

„Rose nem szívesen mesél a bánatáról. Az emberek nem szeretik hallgatni más szenvedéseit, én sem szívesen nézek filmen háborús borzalmakat, vagy lehajtom a fejem, vagy elkapcsolok. Az emberek általában nem szívesen hallgatják meg mások gondjait, ugyanakkor Sherman humorral, tapintattal és nem erőlködve ír minderről. A borzalmak között is akadnak jó pillanatok. Az ember próbáljon arra gondolni, ami jó, és próbálja megérteni, miért történt meg vele a rossz, és próbálja elérni, hogy ez soha többé ne történjen meg. Erről szól Rose története.”

rose3

Nagyon szeretek kisembereket játszani” – Interjú Vári Évával a valasz.hu-n.

 

A KiBelátó színházpedagógiai program az Orlai Produkció Rose című előadásával bővül ki 2014 novemberétől, amely a Magyar Színház szervezésében középiskolásoknak szánt tantermi színházi produkcióként tekinthető meg. A 16 éven felülieknek játszott előadásra középiskolai csoportok jelentkezését várják, akik az előadás megtekintése után egy drámapedagógiai foglalkozáson dolgozhatják fel a látottakat. Mivel a darab tantermi színházi körülmények közt valósul meg, így az előadás megtekintése, időpontjának kitűzése előzetes egyeztetést igényel.

 

A Rose köré egy háromlépcsős színházpedagógiai program épül, amely egy felkészítő csomagból, az előadásból, valamint egy 90 perces feldolgozó foglalkozásból áll.

 

A programmal kapcsolatban bővebben Kámán Orsolya színházpedagógustól tájékozódhatnak. szinhazpedagogia@mszinhaz.hu

 

Jegyinformációkkal kapcsolatban a Magyar Színház szervezési osztályán Endrődi Gábor /gabor.endrodi@mszinhaz.hu / szervezési osztályvezetőt keressék.

 

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása