Fel

Ruszalka – Operamatiné gyerekeknek

rusz1

Ruszalka – Operamatiné gyerekeknek

 

Ruszalka egy kis vizi tündér, akinek álmát, zenéjét, még Dvorzak alkotta meg. A kis tündér álma és világa, most a Müpa színpadán kel életre, ahol e hétvégén bemutatóval várják a gyerekeket. 

rusz22

Ruszalka, a vízi tündér a tóparton arról álmodik, hogy igazi ember szerelme lehessen. Szavait meghallja a vízi ember, és figyelmezteti: ha kívánsága megvalósulna, annak komoly következményei lennének. Beszélgetésüket kihallgatja a boszorkány, és elmondja, mik ezek a következmények: Ruszalka sohasem beszélhet emberi kedveséhez, némaságot kell fogadnia, ha pedig mégis visszatérne a vízi világba, az szerelme halálát jelentené. Ruszalka elmegy a boszorkánnyal, miközben megérkezik a herceg, aki vadászat közben megpihen a tóparton. Ruszalka előjön a boszorkány kunyhójából, a herceget elbűvöli szépsége, és boldogan öleli magához a néma lányt…

rusz1
Az előadás előtt, 13.45-14.30 óráig felkészítő, ráhangoló színház-pedagógiai foglalkozásokat tartunk a helyszínen, amelyeknek célja, hogy a részt vevő gyerekek közelebb kerüljenek az opera műfajához, megismerkedjenek annak eszközrendszerével, személyes kötődésük alakuljon ki a történethez és a szereplőkhöz. Szeretnénk felébreszteni érdeklődésüket a színpadon zajló események iránt és megkönnyíteni számukra az előadás befogadását. A program a résztvevők aktív cselekvésére, játékos tevékenységére épül.
Az ingyenes foglalkozásokra az előadásra érvényes jeggyel rendelkező iskolai csoportokat, illetve egyéni jelentkezőket várunk. Érdeklődni és jelentkezni csip@mupa.hu címen lehet, a résztvevők pontos létszámának és életkorának megjelölésével.

 

Ruszalka, a vízi tündér

OPERAMATINÉ

2014. május 11., vasárnap 15.00 (15.00-17.00)

Fesztivál Színház, Művészetek Palotája

 Antonín Dvořák operája nyomán

 

Ruszalka: Bakonyi Anikó

Herceg: Kóbor Tamás

Idegen hercegnő: Miksch Adrienn

Vízi ember: Kiss András

Boszorkány: Wiedemann Bernadett

 

Közreműködik:

Sinfonietta Erudita (művészeti vezető: Tötös Krisztina)

Discantus Énekegyüttes (művészeti vezető: Mészáros Péter)

a Trefort Gimnázium diákjai

 

Rendező: Toronykőy Attila

Vezényel: Oberfrank Péter

 

 

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása