Fel

Szerelmes párok – szerelmes bábok

bab3

Szerelmes párok – szerelmes bábok


A Budapest Bábszínház a Koós Iván Galériában továbbra is nagy figyelmet fordít a hazai báb- és színháztörténet kiemelt alkotóinak bemutatására. A 2013/2014-es évad második kiállítása a Trisztán és Izolda premierjéhez kötődik, és a színház fennállásának 64 szezonja alatt színre lépett szerelmes párokat mutatja be.

 

bab1

Egész évben kiállítás

Február 6-án nyílt és az évad végéig látogatható tárlaton – amelynek kurátora Balla Margit képzőművész, bábtervező – egyaránt láthatóak gyerekeknek és felnőtteknek készült előadások, prózai és zenés produkciók, klasszikus drámák és mesék adaptációinak szereplői. A legendás egyéniségek és ma is alkotó tervezők bábjai által az érdeklődők végigkalandozhatnak az Állami, majd Budapest Bábszínház nagy korszakain, megismerhetik a világot bejárt emblematikus előadásokat.

bab5

Legendás alkotók, legendás bábok 

Megtekinthetőek többek között a Garas Dezső rendezte Az ember tragédiája főszereplői (az előadás a 2014/2015-ös évadban ismét repertoárra kerül), a számos országban vendégszerepelt, felnőtteknek készült, nem csupán színház-, de zenetörténetileg is revelációként hatott A csodálatos mandarin, A fából faragott királyfi, a Petruska, A pagoda hercege bábjai. A kiállításon láthatóak évtizedekkel ezelőtt és az utóbbi években készült produkciók izgalmas képzőművészeti világú, egyedi technikai megoldású bábjai, tervezőik között hazai és külföldi művészek egyaránt megtalálhatóak. A tárlaton szerepelnek mások mellett a Bábszínház emblematikus tervezői, Bródy Vera és Koós Iván, valamint a festőművészként ismert Ország Lili, Balla Margit, Orosz Klaudia munkái. Vannak olyan művek, amelyeket a színház több alkalommal is műsorra tűzött (például A szarvaskirály, Árgyélus királyfi, Rózsa és Ibolya), ezekből a különböző feldolgozásokból is ízelítőt kaphatnak az érdeklődők.

bab2

Kiállításhoz tárlatvezetés

Az idei évad újdonsága a kiállításokhoz kapcsolódó tárlatvezetés, amelyen havi egy alkalommal – csoportoknak bejelentkezés alapján is – a nézők játékos foglalkozás keretében ismerhetik meg a bábok történetét. Az időpontok megtalálhatóak a színház aktuális havi műsorában.

 

További információk:   http://www.budapest-babszinhaz.hu

 

 

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása