Fel

Születésnapi piknik gyerekeknek, családoknak

ppi7

Születésnapi piknik gyerekeknek, családoknak

 

ppi5

Előkészületek

Általánosságban elmondható, hogy a piknik gondosabb előkészítést igényel, mint egy hagyományos otthoni vendégeskedés, hiszen házon kívülre hívjuk a vendégeket, esetleg jelentős távolságra az otthonunktól, így nincs lehetőségünk kiszaladni a konyhába ezért-azért. Jó, ha listát készítünk a szükséges dolgokról, így biztos, hogy semmi nem marad otthon.

ppi2

Mit vigyünk magunkkal?

Ha a saját kertünkben piknikezünk, könnyű dolgunk van, hiszen minden rendelkezésünkre áll, azonban más a helyzet, ha az otthonunktól távolabb kell menünk.

Sok erdei pihenőhelyen vannak farönkből készített asztalok és padok, jó, ha ilyen helyet szemelünk ki, így nem kell ezeket is magunkkal vinni. Azonban ha a közelünkben nincs ilyen lehetőség, összecsukható székeket és asztalt vigyünk magunkkal.

ppi1

Milyen ételeket adjunk?

Egy piknik lényege a természetközeliség, ennek jegyében készítsük az ételeket is. Jó megoldás, ha előre készített egységcsomagokat viszünk magunkkal. Csináljunk különböző szendvicseket, csomagoljuk be őket és tegyük papírzacskóba őket. Kis papírcímkén fel is tüntethetjük, hogy mit tartalmaz a csomag. Hasonló módon, kis fedeles dobozkákban előre elkészített salátát is vihetünk magunkkal. Készítsünk össze kis üveges, vagy szívószálas dobozos üdítőket, ezek könnyen fogyaszthatók és nincs szükség poharakra sem. Természetesen egy piknikre nem szerencsés nagy, látványos szülinapi tortát vinni, ezért jobb, ha aprósüteményeket vagy cupcake-tortát készítünk erre az alkalomra.

ppi3

Mivel terítsünk?

Mindenképpen fontos, hogy ne essünk túlzásokba a terítéket illetően sem. Furcsán nézne ki az erdei faasztalon a damaszt szalvéta és a nagyi porcelánja. Jó megoldás lehet, ha kis kosárkákat készítünk ki tányérok helyett, és az evőeszközből és egy-egy konyharuhából vagy textil tányéralátétből kis egységeket készítünk, melyeket mindenki csak megfog, és letelepszik a helyére eszegetni. Minden kosárba terítsünk egy szalvétát, tegyük bele a szendvics csomagot, az evőeszköz csomagot és a salátát, így a legegyszerűbb, de mégis eredeti módon oldhatjuk meg az étkezést.

ppi6

Különleges helyszín, maradandó élmény

Igaz, egy szülinapi piknik gondos tervezést és előkészítést igényel, ezzel szemben már a lebonyolítása igen egyszerű, hiszen mindent készen viszünk, így mindenki kiszolgálja saját magát. Gyereknek, felnőttnek egyaránt maradandó élményt nyújt az erdőben, a természetben elköltött ebéd, különös kikapcsolódás a fák árnyékában meghúzódni. Ebéd után pedig jöhet az önfeledt játék, melyre a szabad természet ugyancsak sok lehetőséget kínál.

 

forrás: www.teunneped.hu

 

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása