Fel

Ötletesen búcsúzik el Shrek

Ötletesen búcsúzik el Shrek

Már a mozikban a Shrek befejező része, amely méltó módon búcsúztatja a szériát: a zöld ogre kissé már unalmassá vált történetét jól megkavarták az alkotók, a sorozat zárása így szinte ugyanolyan frissnek és üdének hat, mint annak idején az első film.

 

Shrek (anti)tündérmeséje eddig jól kiszámítható volt: a hercegnő ogrévá válása, a szerelem kibontakozása és a három kis zöld lény megszületése egyenes vonalon mozgott, a történetbe csak most, a befejező résszel került egy jókora csavar. A Shrek a vége, fuss el véle ugyanis korántsem a gyerekek felnövését mutatja be (ahogyan azt várnánk), épp ellenkezőleg: egy időre semmissé teszi az eddig történteket is.

 

 

 

 

 

Shrek visszasírja régi életét


A film kezdetén Shreket még szokott környezetében, családja és barátai körében láthatjuk, de aztán – akárcsak a Shrekből az angyal című karácsonyi különkiadásban (kvázi a három és feledik részben) – egyszer csak megelégeli a gondtalan, ám tökegyforma mindennapokat. Visszavágyik régi életébe, amikor az emberek még féltek tőle, és teljesen a maga ura volt.

 

A rafinált szerződéseiről ismert Rumpelstiltskin kapva kap az alkalmon, és felajánl Shreknek egy napot a régi életéből, ha cserébe kap tőle egy másikat. Az ogre persze belemegy a játékba, nem is sejtve, mekkora galibát okoz maga körül: egy olyan alternatív univerzumba kerül, ahol meg sem született, így persze Fiona és a többiek sem ismerik fel.

 

 

Szamár a rossz oldalon, Kandúr szobacicaként tűnik fel


A helyzetet súlyosbítja, hogy Shrek így a nap végére megszűnik létezni – ha csak nem szerez addig egy szerelmes csókot Fionától. Újra fel kell tehát építenie kapcsolatát szerelmével, sőt rajta kívül barátaival, Szamárral és Kandúrral is – a párhuzamos világban előbbi a gonosz boszorkányokat szolgálja, utóbbi pedig egy elkényeztetett, jókorára hízott szobacica.

 

Izgalmas változások történtek tehát a karakterekkel, de a humoruk szerencsére megmaradt – ahogy Pinokkió és Mézi is számos vicces jelenettel gazdagítja a filmet. Igaz, Shrek szomorkodása, régi életén való merengése (és a Rumpelstiltskint körülvevő boszorkányhad) komorrá teszi néhol a történetet, de unalmassá így sem válik, sőt némileg gazdagodik is a Shrek-univerzum.

 

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása