Fel

Újévi tánckoncerttel zárul a Kodály év

Ecseri_01

Újévi tánckoncerttel zárul a Kodály év

 

„A zene lelki táplálék semmi mással nem pótolható. Aki nem él vele: lelki vérszegénységben él és hal. Teljes lelki élet zene nélkül nincs. Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be.” – fogalmaz Kodály Zoltán, akinek a nevelési koncepciója mára már evidenciává vált. A magyar népzene, néptánc  világhírű, értéke megkérdőjelezhetetlen, legyen szó gyermekeink fejlesztéséről, ünnepeinkről, vagy hagyományaink ápolásáról. Ezen gondolatok megkoronázásaként hívta életre a Szolnoki Szimfonikus Zenekar újévi tánckoncertjét  2018. január 13-án Napszédítők címmel, melyben Kodály és Bartók zenéje kap főszerepet. A több mint háromszáz fős grandiózus fellépő gárdában hat kórus és a Magyar Állami Népi Együttes is szerepel, akik többek között a közkedvelt Ecseri lakodalmast, részleteket a Háry Jánosból, a Bécsi harangjátékot és a Kállai kettőst is műsorra tűzik az újévköszöntő produkciójukban.

 

pixel

pixel

A „látható zene” ötletgazdája és megálmodója, Izaki Maszahiro, a Szolnoki Szimfonikus zenekar fő-zeneigazgatója, a produkció karmestere, aki évről évre megújulni képes zenei, táncos és látványkompozíciókkal kápráztatta el a nagyérdeműt. A szimfonikusok idén hetedik alkalommal rendezik meg az újévi tánckoncertet, melyben most szerepet kapnak a néphagyományok is, hiszen a december 13-án, Luca napján meghirdetett családi jegyvásárlási akciójuk ötlete is ennek jegyében született. Az akció keretében a családoknak lehetőségük nyílik arra, hogy gyermekeiket kedvezményes áron hozzák el a koncertre, melynek műsora kisiskolások számára is befogadható. A kétezer fős sportcsarnokban kialakított színtér, a látványos fény és hangeffektek – és nem mellesleg a szép népviseletes fellépő ruhák – mind hozzájárulnak az ünnep emelkedett hangulatához.

 

„A tánc egy nonverbális művészet, nem szükséges hozzá a kimondott szó. Nincsenek nyelvi akadályok sem. A mozdulat a tánc nyelve, amelyen a gondolat megfogalmazódik. Ennek a mozdulatnyelvezetnek (tánc) a befogadásához az elsődleges érzékelés szintjén nem szükséges sok információ. Hat ránk az érzelmeinket keresztül. Szépnek látjuk, boldoggá tesz, vagy éppen megrendít. Természetesen – pl. jelen esetünkben – ha tudjuk ki az a Kodály Zoltán, vagy  ismerjük Bartók Béla Román népi táncok című művét, a tánc ránk gyakorolt hatása sokkal sokrétűbb és mélyebb lehet.” – fogalmaz Mihályi Gábor, az est művészeti rendezője.

 

Napszédítők_plakát_A2.indd

 

A zenekar a zenei edukáció területén is elvitathatatlan szerepet vállal, akár a régióban több alkalommal bemutatott Ludas Matyi című zenés kamaradarabbal, de a tánckoncert kapcsán meghívott 40 diák vendégül látásával is. A grátisz diákjegyekre még lehet regisztrálni.

 

Az eseményről részletesen a www.szolnokiszimfonikusok.hu oldalon és a közösségi médiában olvashatnak: itt

 

 

Akció: A szimfonikus zenekar jóvoltából öt napon keresztül 100 család és baráti társaság versenghet akciós belépőjegyekért a január 13-ai újévköszöntő Napszédítők tánckoncertre. Az akció a mai napon, Luca-napján reggel 9 órakor startolt. 100 db, négy főre szóló családi belépő várja az érdeklődőket mindössze 12.000.- Ft-os áron.

 

A családi belépőjegyek igénylésére öt napig – december 13-18-áig – van lehetőség, ám ha olyan nagy lesz az érdeklődés, hogy kevesebb, mint öt nap alatt elfogynak a jegyek, akkor az akció nem tart ki 18-áig.

 

A szimfonikusok tartogatnak egy jó hírt a diákok számára is, ugyanis a nagy érdeklődésre való tekintettel még 10 grátisz belépőt kapnak a zene iránt érdeklődő tanulók.

 

További információ és jegyek igénylése a +36 20 3338619-es telefonszámon!

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása