Fel

Zselépuhaságúak Maci Laci új poénjai

00002

Zselépuhaságúak Maci Laci új poénjai

 

Kezdődhet a csinnadratta? – De hisz még nem is gyakoroltuk…! Ez a párbeszéd nem csak Maci Laci és Bubu között játszódhatott le, hanem a készítők között is. Fogták magukat és az idén félévszázados sztoriból egy az egyben készítettek egy filmet CGI animációval és közepes színészekkel: az eredmény egy jóformán élvezhetetlen alkotás. Mindez a Holnapután rendezőjének dirigálása alatt.

 

Az idén ötven éves sorozatot levették a filmesguruk a polcról és leporolták. A Maci Laci végre (?) – mint oly sok klasszikus sorozat, a Hanna – Barbera páros akkokortájt igen ütős és poénokban gazdag rajzfilm-storyja mozivászonra került! Igaz, már készült korábban egy filmváltozat – Hey There, It’s Yogi Bear – címmel, de az „csak” animációs volt. Most a korszerű CGI technikával (élőszereplő és animáció ötvözete) életre keltett Maci és Bubu kalandjai 3D-ben kerültek a nézők szemei elé.

A történet ismét nem mozdul ki megszokott környezetéből, a Jellystone Parkból (Zselékő Park, 50 éve még Yellowstone volt), ahol hőseink még mindig nem tettek le a piknik kosarak ellopásáról, hiába figyelmezteti őket többször is Smith vadőr (Tom Cavangh). Egy nap viszont fordulóponthoz ért életük, mert a város polgármesterjelöltje úgy döntött, hogy hasznot (és persze pénzt) húz a park bezáratásával. Macinak, Bubunak, a vadőrnek és újdonsült barátjuknak egy dokumentumfilmet készítő nőnek, Rachelnek (Anna Faris) egy hét alatt vissza kell nyerniük a látogatók bizalmát, hogy a park fent maradhasson.

 

Vannak olyan filmek, melyeket a színészek, rendezők (esetleg szinkronszínészek) letagadnának. A Maci Laci ilyen, vagy legalábbis ilyesfajta.

 

A filmre áldozott 80 millió dollár ki is lett használva: két torkos medvénk eredeti szinkronhangjai Dan Aykroy (Szellemirtók) és Justin Timberlake (Social Network – A közösségi háló), továbbá hús-vér színészként játszik Tom Cavanagh (Robbanékony Tinédzser) és Anna Faris (Horrorra akadva). A rendező Eric Brevig, aki olyan kasszarobbantó filmeket vezényelt le, mint a Men in Black, a Jelek, vagy az Oscar-díjas Pearl Harbor – Égi háború. De a Maci Laci a 3D és a sok nagy név mellett sem lesz élvezhetőbb egy közepes B filmnél.

Nagyon hiányzik a főhösök karakteres stilusa, a karakterek elnagyoltak, felhigultak a poénok.

Úgy gondolom, az ilyen klasszikus tv-sorozatokat felesleges újra forgatni, mert abból nem sülhet ki biztosan jó film. Hogy miért? Mert akik még ezt a mesét nézték, azok már felnőttek. Nekik talán egy jó kis nosztalgiázás lehet, de másoknak (azaz 4-7 éves gyerekek, mert csak ezt a korosztályt érdekli ez a film) unalmas és/vagy élvezhetetlen lesz.

 

A film sokszor túl közhelyes és lassú, bár azért van egy-két jó poén benne. Amit nagyon sajnálok, hogy – a nemrég megjelent – Hopp c. filmmel ellentétben, alig-alig kedvelhetőek a karakterek, még az animált állatok sem elég bájosak… pedig ezt nagyon ki lehetett volna használni.

Nem Maci Laci felett járt el az idő, hanem az alkotókból hiányzott a kreativitás.

Piligrim

 

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása