23 éves nagypapa évszázados meséi

A Magyar Rádió első mesemondója Zsombok Zoltán (1903-1981) volt, akit Bergengóc bácsi néven ismerhettek meg a gyerekek 1926-ban. Bár ő akkor mindössze 23 éves volt, hallgatói általában hetvennek gondolták, s ennek megfelelően hatalmas tekintélye volt. Rengeteg ajándékot kapott a gyerekektől, sokfelé hívták nyaralni és előkelő estélyekre is. Az ő meséiből jelent meg nemrég egy kis kötet.

A népmesékre általában úgy gondolunk, mint több száz éve létrejött közösségi alkotásokra, melyeket a sok-sok szerző addig csiszolgatott, míg végül a történetek gránit-tömörségűvé váltak. A népmesében a tiszta és egyértelmű jellemek, az igazság, bátorság, jóság és mindezek ellentétei olyan kerek egészet alkotnak, amiből sem elvenni, sem hozzátenni nem lehet. Ilyen „gránit-gyöngyöket”, „szimbólum-sűrítményeket” azonban egy ember is létrehozhat, és elindíthat a klasszikussá-válás útján.

Erre a következtetésre juthat az olvasó, ha Zsombok Zoltán meséit elolvassa. Nemcsak a történetek kereksége, a jellemek és figurák tisztasága, de a stílusa és nyelvezete is mind-mind a népmeséket idézi. Meséiben nincs horror, gonoszság is alig, épp csak amennyi a világban való gonoszságok felismeréséhez feltétlenül kell. Van bennük bölcs humor, ami a magunk és mások gyengeségének megértéséhez és elfogadásához szükséges. Van bennük sok furfang, amivel a szereplők mindig helyes döntéseket hoznak, ahogy az igazi mesében szokás. Van bennük sok csoda, a világ legtermészetesebb módján lépik át a képzelet és valóság határát.

A történeteket igazán szerethetővé teszik a meseszereplők: a népmesék állatfigurái mind itt vannak (medve, róka, madarak), meg beszélő növények – „akik” persze emberi karakterek. A királyok, vitézek, árva kislányok és a szegény ember három fia – mind mesei archetípusok. A képzeletbeli figurák (tündérek, aktív hóemberek) sem hiányoznak, ők többnyire a jóságot képviselik, segítik a főhőst, míg a rossz oldalon álló csodalények (pl. a varázsló) kimerülnek a puszta önzésben.

E mesék születésének idején talán még nem volt szokás a hétköznapi szocializáció segédeszközének tekinteni a meséket. Mára már „mese” lehet egy szimpla történet, ami a közlekedési szabályokat, a kézmosás fontosságát, és egyéb gyakorlatias szabályokat fogalmaz meg a kisgyerek számára. Nem vitatva e történetek létjogosultságát, azért mindannyian érezzük, hogy a mese feladata ennél emelkedettebb: a képzelet megnyitása, a szeretetre, empátiára, segítségnyújtásra való képesség megalapozása – mert erre igazán csak a mese képes, más eszközünk nincs rá.

A 29 mese mind önálló, a történetek nincsenek felfűzve nagyobb egységekké, az esti meseolvasáshoz éppen jól „adagolható”. Az olvasni tanuló kisgyereknek kellemesen rövid, és a változatos történetek segítik megszerettetni az olvasás élményét. Bizonyára gyereknek-felnőttnek egyaránt élvezet lesz olvasni, ahogy néhol a próza „megemelkedik”, átvált verssé, majd visszatér a földre…

Zsombok Zoltán (1903-1981) ízes történeteit a rádió esti meséin túl gyereklapokból, meseantológiákból és az Éneklő kakas (1978) című önálló kötetéből ismerhették még életében. Most, évtizedek múltán, az unokája, Szűcs Richárd eleveníti meg a Nagypapa meséit, saját grafikáival. A hangulatos illusztrációk tükrözik a történetek bölcs humorát, nem kötik meg, hanem segítik a gyermekolvasó képzeletét.

Zsombok Zoltán: A nagypapa meséi
Budapest, 2013
96 oldal, keménytáblás
2490 Ft

-efem-