Mit kezdjünk a gyermekkori agresszióval?

„A fejemre nőtt!”, „Mit csináltam rosszul?”, „Sikerült az apja temperamentumát örökölnie!” – számos indulatokkal telt mondat szülőktől, akiknek gyermekei vaskos akarattal rendelkeznek. „Otthon se tudnak vele mit kezdeni!”, „Terhelt óvodai csoportunk van…” – hangzik az óvodapedagógusok szájából, akik mindennap vagy kezelik, vagy nem azoknak a gyerekeknek a dühét, akiknek érzelmei már agresszióba csapnak. Nem megy a frusztrációtolerancia, a kudarckezelés, az empátia vagy az önkontroll? Ne legyintsünk rá! Kun Anett pszichológus írása.

Beszélhetünk-e agresszióról 3-7 éves kor között? Tudományos megfogalmazás alapján eszerint a gyerkőcök szándékosan okoznának a másiknak sérelmet, kárt vagy fájdalmat. Tény, hogy esetükben kevésbé tudatos az ártó cselekedet. Sokszor annak eredménye egy játszótárs lerombolt vára, egy barát lábát ért rúgás vagy épp a saját buksi ütögetése, hogy érzelmeiket, indulataikat, vágyaikat nem tudják megfékezni. Ha nem tudnak késleltetni, várni, akkor elszabadulhat egy karmolás a kiszemelt játékért az oviban. Ha sose volt lehetőségük megtapasztalni, hogy nem mindig úgy alakulnak a dolgok, ahogy szeretnék, érkezik egy hisztiroham a cukorért. Haragszunk rájuk, hiszen a viselkedésük megnehezíti a dolgunkat, pedig segítséget igényelnek. Szó szerint sokszor ordítanak érte – arra van szükségük, hogy megmutassuk, hogyan bírják el saját problémáikat és hogyan küzdjenek meg velük.

Világosítsuk ki a fekete bárányt

Lássuk be, az agresszív gyereket nem büntetnünk kell azért, amit még nem tud elég jól, hanem megtanítanunk rá! Gyakran elfordul, hogy a gyerekeknek arra a kérdésre, hogy mit csinálnak, mikor rossznak mondják őket, nincs konkrét válaszunk. Csak érzik,

és az önbeteljesítő jóslatok mechanizmusa szerint azt teszik, amit elvárnak tőlük,

hiszen ők „ilyenek”. Meg kell értenünk, hogy oka van, ha egy fiatal agressziókezelési nehézségekkel küzd. Ezek lehetnek:

• Családi hatások. Anya és apa hasonlókat vár-e el a gyerektől? A gyereknek nyilvánvaló, következetesen alkalmazott szabályokra és kiszámíthatóságra van szüksége a biztonságérzethez. A túlzott engedékenység vagy túlzott szigor is fenyegető a gyermek lelki egyensúlyára. Ha bármit szabad, fájni fog a korlátozás. Ha semmit se, dühít a szorítás. Az elhanyagolás, érzelmi vagy fizikai bántalmazás pedig szinte sikít – „vegyétek már észre az igényeimet!” Nem beszélve a mintakövetésről – amilyen példát látunk, amit tapasztalunk, csak azt tudjuk továbbadni.
• Egyéni tényezők. A gyermek veleszületett temperamentumának része-e a lobbanékonyság, impulzivitás? Fennáll-e bármilyen gyógypedagógiai probléma, aminek korlátai frusztrációt kelthetnek, például hallásproblémák? Van-e csírája valamilyen mentális zavarnak, amire figyelmet kell fordítanunk?

• Krízisek. A gyermekek még különösen ragaszkodnak a megszokotthoz, főleg, ha az kellemes. A nagyobb változások, mint egy költözés, egy testvér születése, egy válás, egy óvodaváltás vagy egy haláleset új alkalmazkodást követel meg a gyermektől is.
• Digitális impulzusok. Nagyon fontos, mit, milyen gyakran, mennyi ideig és hogyan fogyaszthat a gyermek az okoskütyük által kínált játékrengetegből és online tartalomból! Szomorú, mikor egy óvodás gyermek zombikról, csapdákról, és fegyverekről zagyvál, és egyszer csak azt mondja: „Mindig zakatol a fejem, nem tudok megnyugodni.” Pedig tudjuk, a valóságtól túlságosan különböző és túl sok és intenzív inger ez az emberi agynak!

A cikk folytatása itt olvasható.

Forrás: www.mindsetpszichologia.hu