“A legfontosabb dolog, amit az ember tanulhat a világ meséiből, az az empátia.” – Interjú Zalka Csenge Virággal

A mesék nemcsak szórakoztatnak, hanem összekötnek és tanítanak is minket. A világ minden táján mesélnek történeteket – Dr. Zalka Csenge Virág, nemzetközi mesemondó pedig folyamatosan arra tesz kísérletet, hogy ezeket minél több emberrel megismertesse.

 

Tanulmányait régészként kezdte, de hamar rájött, hogy a mesék, mítoszok felé húz a szíve. Amikor kiderült számára, hogy hivatásos mesemondók is léteznek a világon, akkor tudta, hogy megtalálta a saját útját. Amerikában Mesemondás (Storytelling) mesterdiplomát és Kulturális Tanulmányok doktorit szerzett, azóta éli a nemzetközi mesemondók életét. A történetek átszövik mindennapjait, hiszen ő is vallja, hogy a mesék a jó életre tanítanak. Idén a Művészetek Völgye fesztiválon is találkozhattok vele, ahol ebben a témában tart előadást és mesél a közönségnek.

 

Erről, a mesélésről, mesegyűjtésről és legújabb kötetéről kérdeztem.

 

(Forrás: Zalka Csenge Virág)

 

Meséket, mítoszokat gyűjtesz és mesélsz a világ minden tájáról – úgy is hivatkozol erre a folyamatra mint kincskeresés (talán a régész éned itt köszön vissza). Hogyan kell elképzelni egy nemzetközi mesemondó életét? Hogyan gyűjtöd a történeteidet?

 

Az az igazság, hogy nemzetközi mesemondó létemre van egy főállásom is: a Világszép Gyermekvédelmi Alapítványnál dolgozom. Önkéntes mesemondókat képzek, akik gyermekotthonokba járnak esti mesét mondani, hogy azokhoz a gyerekekhez is eljusson ez a fontos, bensőséges élmény, akik nem élhetnek családban. Egyszóval a napjaim nagy része a Világszépnél telik, irodában, nyáron táborokban, esténként sokszor gyermekotthonokban. Emellett pedig fellépni járok, mint szabadúszó előadóművész, itthon és külföldön egyaránt; ilyenkor mesélek iskolákban, múzeumokban, könyvtárakban, fesztiválokon, ahová csak hívnak. Útjaim során sok új történetet is begyűjtök más mesemondóktól, vagy helyi mesegyűjteményekből, ezeket viszem tovább magammal. Emellett rendszeresen olvasok, és kutakodom online és offline archívumokban új történetek után. Van, amit félreteszek, és csak évekkel később jut eszembe újra, amikor helyet talál magának egy műsorban van gyűjteményben; de olyan is van, ami annyira elvarázsol, hogy azonnal mesélnem kell.

 

Új kötetedben is (Cápatestvér: Népmesék félreértett állatokról) – indonéz, japán, osztrák, francia, nigériai, észt, magyar… és még sorolhatnám… történetek váltják egymást. Egy ponton viszont említed, hogy néha nehezen találtál mesét, és amikor már feladtad volna, akkor hullott az öledbe. Van kedvenc ilyen, sorsszerű találkozásod egy történettel?

 

Az első farkas című mesével például nagyon kalandos történetem van, erről írtam is annak idején az angol nyelvű blogomon. (https://multicoloreddiary.blogspot.com/2024/08/girl-in-chair-luck-research-and-wolves.html). Emlékeztem rá, hogy évekkel ezelőtt hallottam egy történetet a farkas teremtéséről, amiben a farkas pozitív szereplő volt, a természet védelmezője. Napokig kutakodtam utána, mert csak az derengett, hogy ki volt a mesemondó, akitől hallottam. Ezen a nyomon elindulva, sok kitérővel és zsákutcával, találtam egy hivatkozást egy német nyelvű könyvre, amit 1909-ben publikáltak… ám amikor felkutattam, kiderült, hogy a sztori nem az, mint amire számítottam. Már kezdtem feladni a reményt, de mivel a könyvben több farkasos hivatkozás is volt, gondoltam, előre lapozok, hátha találok másik sztorit. És íme! Ott volt a történet, amit kerestem. Szó szerint majdnem egy oldallal hibáztam csak el… (Egyébként meg kiderült, hogy nem finn, ahogy a forrás állította, hanem észt).

 

(Forrás: Móra Könyvkiadó)

 

Egy mesének rengeteg változata létezik, köteteid végén is felsorolod, hogy egy adott mesénél milyen variációkat vettél alapul. Ilyenkor új történet születik – a Zalka Csenge Virág-féle változat?

 

Igazából a hagyományos történeteknek mindig is rengeteg változata létezett, senki sem mesélte őket kétszer ugyanúgy. Még azok a mesék is, amiket ugyanattól a mesemondótól többször gyűjtöttek fel különböző időpontokban, sokszor jelentős változásokat mutatnak. Ez az élőszavas mesélés sajátossága. Amikor egy meseszövegen dolgozom, és előkeresek több változatot, tulajdonképpen a történetre koncentrálok, és úgy próbálok kerek egészet alkotni belőle, hogy a különböző részletek kiegészítsék egymást. Általában egy szöveget veszek alapul, a többiből pedig kisebb elemeket veszek át. Szóval igen, lehet azt mondani, hogy ez az én változatom egy-egy hagyományos történetre, de alapvetően a sztorit nem én találom ki, vagy alakítom át. Ezért használom inkább az „újramesélés” szót.

 

(Forrás: Zalka Csenge Virág)

 

Szokták mondani, hogy a mese egy univerzális nyelv, ami összeköt minden embert. Ha jól tudom te magyarul, angol és spanyolul is mesélsz történeteket, így valóban ennek a sűrűjében élsz. Hogyan látod a mese összetartó erejét? Valamint mennyire tud egy adott kultúra népmeséje egy másik országban is érvényesülni, hatással lenni a közönségre?

 

Szeretném azt mondai, hogy a mese tényleg univerzális nyelv, és ugyanúgy működik minden közönséggel, ez azonban nem teljesen lenne igaz. Maga a mesélés, a mesemondás mélyen emberi és ösztönös tevékenység, ami közös bennünk a világ minden táján. Az egyes történetek azonban nagyon változók abból a szempontból, mennyire tudnak jól működni a saját kulturális kontextusukon kívül. Például szeretek magyar népmeséket mesélni külföldön, mert az általunk megszokott fordulatok ott váratlannak és izgalmasnak hatnak, és a közönség remekül reagál rájuk. Lenyűgözi őket a kacsalábon forgó vár, a garabonciások, vagy a szárnyas farkas. Cserébe van olyan mese is, amire egy adott közönség furcsán néz, mert sok magyarázat kellene hozzá, hogy megértsék a lényegét. Sőt, az is előfordult, hogy egy vallásosabb iskolában kiakadtak egy magyar népmesére, mert a kisördög segítőként jelent meg benne. Mégis, a legtöbb esetben a mesék ugyanúgy elvarázsolnak gyerekeket, mint felnőtteket, magyar közönséget és külföldieket egyaránt. Nagyon szeretem ugyanazt a lelkesedést látni az emberek arcán, akárhol járok is a világban.

 

 

Mesemondóként nemzetközi és magyar fesztiválokra is hívnak. Ennek példája lehet a Művészetek Völgye fesztivál is, ahol idén is részt veszel. Hogyan készülsz egy ilyen fellépésre?

 

Amikor nem tudom pontosan, milyen lesz a közönség, akkor mindig minden eshetőségre felkészülök. Még amikor tematikus mesemondó előadásra hívnak, akkor is jóval több mesét válogatok össze, mint amennyi beleférne az időkeretbe – így van lehetőségem a helyszínen válogatni menet közben, és a közönség korosztályához, hangulatához, érdeklődéséhez alakítani a műsort. Mivel a Művészetek Völgyében nem csak mesélni fogok, hanem beszélgetni is a mesemondásról, úgy készülök, hogy az elmondott történetek illusztrálják a mesemondás értékeit.

 

A mese jó életre tanít címen tartod az idei előadásodat – és valóban a tudás generációról generációra szállhat a meséken keresztül. Van olyan bölcsesség/ tudás, amit te a meséken keresztül sajátítottál el?

 

Szerintem a legfontosabb dolog, amit az ember tanulhat a világ meséiből, az az empátia. Nem csak azért, mert rengeteg mesében a másokon való segítés, az elesettek támogatása erényként jelenik meg, ami jutalmat érdemel – megosztani az útravalót egy anyókával, visszatenni a vízbe az aranyhalat, stb. Hanem azért is, mert minél több, a sajátunktól eltérő kultúrából, közösségtől hallunk történeteket, annál nyitottabbak is leszünk a világ sokéleségére, annál inkább elfogadjuk, hogy mennyiféle gondolkodásmód, szokás, értékrend létezik a világ körül.

 

(Forrás: Zalka Csenge Virág)

Mi mindenre lehet jó egy egzotikus helyről származó mese? Miért tartod fontosnak, hogy a gyerekek különböző kultúrák történeteivel találkozzanak?

 

Sokszor mesélek történeteket olyan kultúrákból vagy országokból, amiknek a közönség tagjai még csak a nevét sem hallották. Szerintem ez végtelenül izgalmas feladat – nem csak hallanak egy jó sztorit, hanem megismerkednek a világ távoli tájaival, más emberek történeteivel. Ezek mögött a mesék mögött természetesen komoly kutatómunka áll, hiszen én is kíváncsi vagyok rá, honnan jöttek ezek a mesék, mi volt a szerepük, milyen értékeket képviselnek, és mit jelentek a bennük rejlő szokásuk, utalások. Emellett pedig szélesebbre tárul a világ a hallgatóság számára. Van olyan műsorom, ahol a gyerekek (vagy felnőttek) megpörgethetnek egy földgömböt, és onnan mesélek, ahová ráböknek. Ilyenkor egy csomószor a földgömb nézegetése szinte izgalmasabb a számukra, mint a mesélés; mindenki meg akarja nézni, hol vagyunk, és milyen messziről érkezett a történet. Más kultúrák meséi felkeltik azt a fajta lelkes kíváncsiságot, ami minden gyerekben ott van, és még a felnőttek szíve mélyén is ott lapul.

 

Nehéz kérdés, de talán nem hagyhatom ki – van kedvenc meséd? Ha igen, miért?

 

Erre azt szoktam válaszolni, hogy nem egy kedvenc mesém van, hanem sok. 🙂 Mindig találkozom újakkal, amik felkerülnek arra a bizonyos legfelső polcra, ahol a kedvenceim laknak. Így aztán folyamatosan bővül a repertoár. Régi nagy kedvenceim a Fianna-legendák, vagy a Piros Pipacs Kisasszony című oroqen mese (ezek a Hősök és pimaszok című, kamaszoknak szóló mesegyűjteményemben szerepelnek). Lehet, hogy egyszerűbb arról beszélni, az egyes gyűjteményekből mik a kedvenceim… A Cápatestvérből például A gascogne-i kovács a patkánnyal, tücsökkel és a Bolhák Anyjával. Egyrészt nagyon a szívembe zártam ezt a fura kompániát, másrészt egy kicsit emlékeztetett a figura gyerekkorom kedvenc könyvére, A három testőrre. Harmadrészt pedig szerintem ennek a mesének nagyon fontos üzenete van bátorságról, szégyenről, párkapcsolatról, és barátokról, akik akkor is támogatnak, ha hibát követsz el.

 

Művészetek Völgye programot keressétek: Itt. 

A Cápestvér: Népmesék félreértett állatokról c. legújabb kötetét pedig: Itt

 

Pintér Alma