Csiribiri, Bóbita, Micimackó – már a címekből is sokan sejthetik, hogy kiről van szó. Halász Judit énekel a gyerekeknek, családoknak, emellett öt darabban is játszik a Vígszínházban. A sok elfoglaltság mellett arra voltam kíváncsi, hogy hogy van mostanában, miképp zajlanak a napjai. – interjú Halász Judittal
Amikor az interjú időpontját egyeztettük, említette, hogy talán a héten lesz egy kis szabadideje. Mivel telnek a napjai? Van azért szabadidő?
Nagyon zsúfoltak a napjaim, próbák vannak folyamatosan. Most ünnepeltünk a Vígszínház 130. jubileumát, erre próbáltunk sokat. Nagyon jó érzés, hogy ilyen sok nézőt érdekli ez, s rögtön kétszer is bemutathatjuk ezt az ünnepi előadást. Közben készült egy kis videó is, mivel én vagyok a társulat legrégebbi tagja, kérték, hogy meséljek a Vígszínházról, mi változott az elmúlt hatvan év alatt. Ez is egy napi elfoglaltság volt. Aztán egy kis hangfelvétel, ahol a 4-es 6-os villamoson utazók figyelmét hívtuk fel a Vígszínház 130 éves születésnapjára.
Aztán szokás szerint be kell mennem a direktorhoz, Rudolf Péterhez, mint mindannyiunknak, hogy a jövő évi tervekről beszélgessünk. Közben a zenekarral is próbálok. Új ötleteim vannak, amit a jövő héten próbálunk ki először közönség előtt. A színházban is sok dolgom van, az esti előadások, és akkor még a könyvelőről nem is beszéltem, akivel szintén találkozni kell.
Most a Víg 130 előadás és még sok-sok más darab. Idén mi volt a kedvence?
Amit nagyon-nagyon szerettem, az a „Mielőtt elrepül” című felolvasószínház volt a Víg új színterében, a Szalonban. Bálint András volt a partnerem, amelyben egy idős házaspárt játszottunk. Sajnos most áprilisban ment utoljára, ahogy Az ember, aki elvesztette az időt című darab is. Összesen hat darabban játszom, amelyek változó előadásszámban mennek egy hónapban.
Ahogy nézem a programját, szinte minden hétvégén koncertezik. Sok-sok gyerek, család várja Önt országszerte. Hogy bírja?
Rengeteget utazunk a zenekarral, megyünk Pécsre, Szegedre, Vácra, majd május végén gyereknapi koncertek lesznek. Most a műsoron is újítunk egy kicsit. Igazából még nem akarok erről semmit sem elárulni, mert még annyira friss. Remélem jól fog sikerülni.
Beszéljünk egy kicsit a gyerekekről – milyen egy koncert 2026-ban? Másmilyen volt, például 10-20 éve? Mit érzékel, mit lát?
Amikor elkezdtem gyerekeknek énekelni, akkor csak gyerekek voltak a koncertjeimen. Óvodások, alsó- és felsőtagozatosak. Ha már változás, akkor itt az első. A mostani előadásaim szerkezetét úgy változtattam, hogy már ne csak a kisgyerekekhez szóljon, hanem inkább a családokhoz. Egyik dal az öt évesnek, a másik a negyven évesnek az érzelmeit mozgatja meg, hiszen a koncert elején eléneklem, hogy a „Dal ugyanaz marad”. Ez egyértelműen azt mondja, hogy minden változik, de a dal ugyanaz marad… És kicsik és nagyok örömmel éneklik velem a dal végső refrénjét, hogy „Hull a hó és hózik…” A nézőtéren most családok ülnek, anya, apa, esetleg a nagyszülők és egy-két gyerek. Ilyenkor a gyerekek természetesen másképp viselkednek, mint amikor csak a saját korosztályuk van jelen. Nagyon felemelő érzés, hogy egy-egy dalnál közösen énekelnek, az első versszakot esetleg az anyuka ismeri, a másodikat a gyerek. Olyan költők verseit ismerik, mint például Zelk Zoltán, Petőfi vagy Weöres Sándor.
Az Ön előadásai nem azok az ugrálós, színpadon táncolós koncertek. Tudatosan alakította így ki?
Én többek között azért nem szeretem, ha az első sor elé jönnek ugrálni a táncolásra éhes kislányok, mert azok, akik az első-második sorban ülnek kicsi gyerekekkel, nem látják az előadást, mert egy másik műsor zajlik előttük. Nehéz úgy alakítani az előadást, hogy maguktól abbahagyják az ugrándozást, és bekapcsolódjanak abba a gondolatba, vagy esetleg történetbe, amellyel én megpróbálom a verseket összekötni. Többnyire sikerül, de hogy várjam el a szülőtől, aki elengedi a 2-3 éves gyerekét, mint egy játszótéren, hogy na fiacskám itt aztán lehet nagyokat futkározni. Szerencsére ezek kivételes esetek, és valahogy kialakult az én előadásaimon az a közönség, akikkel lehet énekelni, beszélgetni, együtt jól érezni magunkat. Régen előfordult, hogy kérésünk ellenére néhány gyerek feljött a színpadra, de sikerült kialakítanunk olyan helyzetet, hogy a gyerekek ne tudjanak feljönni. Nekem nem feladatom, hogy rászóljak a gyerekekre, ezt az ott levő szülőkre bízom.
Koncertek itthon, de sokszor eljutnak külföldre is? Volt kedvenc helye, előadása?
Nagyon kedves emlékem van Kolozsvárról, ahol két éve voltunk. A hatalmas főtéren volt a színpad, zsúfolásig emberekkel, gyerekekkel és köztük ott állt Mátyás király lovon! Na, gondoltam, ennél tiszteletre méltóbb, magasabb rangú közönségem még nem volt! Ott is maradt igazságos királyunk, aki arra jár meglátogathatja!
Ahogy mesél a koncertekről, a színházról, igazán sok újdonság van mostanában az életében. Ha jól tudom még egy meselemezt is készített nemrég. Mesélne erről?
„Mesék és versek Halász Judittól” címmel jelent meg tavaly ősszel. Amikor összeállítottam a lemez anyagát, akkor az volt a célom, hogy egyfajta irodalmi jellege legyen a lemeznek. Arany László népmese gyűjtő – Arany János fia – meséit válogattam be, s természetesen ide illett Petőfi Sándor Arany Lacinak című verse is. Egy külföldi mese is bekerült Fallada: „Bice-bóca hova lettél” meséje és egy mait is kiválasztottam Tóth Krisztinától, „Mondd az igazi neved” címűt, amely egy másként született kisgyerekről szól.
Hol láthatjuk legközelebb?
Természetesen a színházban, de akik gyerekekkel jönnének zenét hallgatni, őket várom a koncertjeimen.
- Almásy Katalin