Miért van az, hogy mások mindig jobban tudják hogyan kell gyermeket nevelni? …
A forinton is túl…
Kihallgattam, ahogy a Játszótéren egyik mama a másiknak „monologizált”
„…Szeptember úgy ahogy van egy anyagi katasztrófa:, iskola kezdés, tanszerek, könyvek, a nagy kinőtte az összes cuccát, – még szerencse, hogy az óvodás öccse örökli az övét-, mindkettőnek be kell fizetni az úszást, a karatét, Gábornak a szolfést, gitárt és az angolt. Felemelték az osztálypénzt, – igaz benne van, hogy havi részletekben fizetjük az év végi erdei tábort. Két gyerekkel nyolcfelé kell futnom, a férjem állandóan dolgozik….még szerencse, hogy a nagymamák hadra foghatók. Persze megvan ennek is az ára például az anyukám rögtön megsértődik, ha….”
Nagymama órarendje …
Belehallgattam két nagymama párbeszédébe
– Alig vártam, hogy vége legyen a nyárnak, és újból együtt legyen a család, kezdődjön az óvoda, iskola,… most készül az „órarendem” egyeztetjük kit mikor hova kell hozni-vinni…. Képzeld, Ágikának kezdődik a z ovis torna, Andriska angolt is fog tanulni. Heti két órában a tanár jár majd hozzájuk. Szombaton, mert az összes többi délutánon már van valamilyen külön órája, meg nem is tudnám már én se vállalni, hogy még nyelvórára is vigyem.
– Nem túlzás minden percét beosztani?
– Nem. A fiam már tavaly akarta hogy kezdje el az angolt, de Andriska ragaszkodott a karatéhoz, úszáshoz, a menyem, pedig a zenéhez, és ameddig én bírom,…télen síedzésre is hordtam, de megérte, mert nyolc évesen nyert a kilenc évesek versenyén.
– Még csak harmadikos és több elfoglaltsága van, mint az én két unokámnak,…igaz az én gyerekeim nem hajtják az unokáimat, mondtam,..
– Te is tudod, hogy már az óvodában kezdődik verseny, de szerencsére Andris eközben jól tanul, rengeteget olvas, egy fantasztikus „ide nekem az oroszlánt is” gyerek, semmiről nem mondana le….
– Az a szerencse, hogy minderre van pénz, …no meg, hogy Te „főállásban” nagymama vagy, éjjel –nappal számíthatnak rád,… és igénylik is hogy velük legyél.
– A nevelés nem pénzkérdés! Persze hogy besegítek, -nem csak én-, mi nagyszülők hozzuk, visszük az összes unokát, míg a szülők -hála istennek- dolgoznak. Fárasztó, de a legnagyobb öröm velük lenni,…figyelni, hogy alakulnak. Igyekszem nem beleszólni a nevelésbe, alkalmazkodni a gyerekekhez, de azt ők is tudják, hogy amit most kapnak a kicsik, később nem pótolható, és megalapozza a jövőjüket. A legjobb befektetés a jó nevelés!
– Hát,… ha a gyerekeim igényelnék én is vinném az unokáimat, de a lányom mindent maga akar csinálni. Nem engedi el Petit, (csak az állatkertben voltunk kettesben néhányszor.) Mintha féltékeny lenne, hátha mást is megszeret a gyerek. Képzeld tavaly az erdei iskolába, azért nem fizette be, mert neki hiányozna, ha nem szuszogna mellette a fia. A fiaméknál is hiába próbálkoztam, a menyem feleslegesnek tart minden külön foglalkozást, – örül, ha az iskolai dolgokat elvégzik. Szóval, nem igénylik hogy segítsek. Lehet, a nevelésükbe való beleszólásnak érzik, ha részt akarok venni a hétköznapjaikban is és nem csak „ünnepi” nagyiságra vágyom?
– Az biztos, hogy az én gyerekeim beengednek az életükbe, sokat adok, de én még többet kapok.
Nem figyeltem tovább a beszélgetést, azon gondolkodtam, hogy is van az a mondás, hogy „ Indiában az a szokás, hogy az mond köszönetet, aki ad, annak, aki elfogadja. Mert hiába akarsz Te adni, ha nincs akinek adjál, vagy nincs aki elfogadja”
Legjobb befektetés a gyerek
Három gyerekes közgazdász barátom sajátos fejtegetésével -nagymamaként sokban egyetértettem-, de azt nem tudom, a mindennapi gyakorlatban mennyire működik. Megkértem írja le véleményét, hogy Önök is hozzászólhassanak.
…A középosztály (meg a társadalom mobilisabb rétege) rájött, hogy az igazi, a hosszú távú, és főképp kifizetődő befektetés a gyerek. Mármint annak nevelése, tanítása, iskolázása, kulturálódása (külön angol, vívás, zene satöbbi)
Tényleg igazi befektetés: mert nagy pénzek folynak bele – külföldi egyetem: egy vagyon -, és a dolgok természeténél fogva sok minden feleslegesen. (A gyerek úgy gondolja, hogy gitározni kellene, aztán kiköt a zongoránál, de végül golfoktató lesz belőle, a gitár porosodik, pedig nagy pénz volt akkor. Befektetési kockázat másutt is van, csak itt magasabb a „leírandó” költség.) Egyébként a normál befektetés is komoly tőkét igényel. Egy jó középiskolába bekerülni nem szerencse dolga: tanár kell fizikából, matekból – és ha sikerül, az csak a belépő, két év múlva kezdődik a következő akadályverseny (újabb befektetés), függően attól, hogy a gyerek mit akar (meg a szülő mit szeretne – a kettő nem okvetlenül ugyanaz). Bárki bármit is szeretne: ide mély zsebek kellenek…
Nagyi nélkül nem megy
Ugyanakkor a gyerekbe invesztálás abból a szempontból is befektetés, hogy jelentős a megtérülés: neki már jobb lesz, vagy zérus játszma esetén megáll a lábán akkor is, ha már nem leszel.
Ez ma már közhely. Ami viszont nem közhely, mert nem is esik róla szó – az a fő befektető: …A Nagyi. Nagyi nélkül ugyanis nemigen megy a dolog. Napközi persze van, de az nem az igazi, a két szülő ugye dolgozik, gyerekkel csak este. Mondjuk hat-fél hétre érnek haza, és akkor jön a gyerek, hogy a matek vagy valami angol fogalmazás.
Persze megy, mert a befektetés értelme épp ez: nemcsak pénzt kell beletenni, munkát, törődést, foglalkozást – magyarul: a gyermek várja, hogy szóljanak hozzá, törődjenek vele, sőt, hogy olykor megsimogassák a fejét. (Vigyázat: nem fog ezért hálálkodni, különben se szereti, ha simogatják, hiszen nem kisbaba már.) De azért mégis. Azt akarom mondani, hogy az életben talán nincs is más ennyire kockázatos, de elkerülhetetlen befektetés.
Itt lép be a Nagybefektető, alias Nagyi. Ő ugyanis a legdrágább tőkehányadot, az emberi erőforrást, – hangsúly ezúttal a jelzőn!- fektet be. Elmegy a gyerekért az iskolába, délután órákra viszi-hozza, németezik vele, elviszi a Néprajzi Múzeumba, ahol valami ezt-meg-azt kell megnézni (kötelező). Amiben nem is a gardírozás a lényeg, hanem a törődés: a Nagybefektetőnek van ideje, akarom mondani idege hozzá, „kitalálja” és ápolja a gyerek lelkét – bár fel is tudja emelni a hangját.
Nagyi csak metafora
Amire ki akarok lyukadni, hogy az iskola-nevelés olyan befektetési forma, ami nélkül nem termelődik újra normális társadalom – ugyanakkor itt bizony vér folyik, mert itt csak magadra számíthatsz. Ha nincs nagyi, akkor valakit be kell áldozni. Márpedig sok helyen nincs: vagy természetből adódóan, vagy azért, mert nem adja erre a fejét, ő már megtette a magáét – ennyi. De ha így alakul, akkor vagy a feleség adja fel a karrierálmát, vagy ha ő nem, akkor a férj, vagy ketten felváltva mondanak le valami pluszról, hogy „embert neveljenek” a gyerekből.
Azért mondtam, hogy itt vér folyik, mert e befektetési formában nincs közvetlen megtérülés: ők (a gyerekek) majd csak a következő generációnak adják vissza, amit kaptak, akkor, amikor felnőnek, és nekik kell áldozni és szeretni. De ha most nem kapják meg Nagyitól (vagy tőled, a családtól) azt az érzelmi többletet, melegséget, törődést, ami a forinton túl a nevelődés befektetésének tartója, akkor a rá következő generáció nem fog tudni mit kezdeni a gyerekkel, iskolával, pályaválasztással. Akkor – társadalmi szinten – a kallódás termelődik újra.
Most már elárulhatom, hogy a Nagyi csak metafora volt. A gyerek ugyan beruházás, de jóval bonyolultabb befektetési forma, mint egy tőzsdei portfólió (befektetési csomag). A pénz ugyan iszonyatosan kemény versenytényező lett – van, aki házát eladja, csak hogy a gyerek Oxfordban tanulhasson -, de kiderült, hogy ez sem elég: hogy ez a „befektetés” hatékony legyen, ahhoz emberi, érzelmi háttér, lélektől lélekig ható együttlét is kell.
Közhely, de mégiscsak így van ez: ezernyi apróságot is invesztálsz magadból a nevelésbe, olyasmiket, amiknek átadása persze örömet is okoz, de ami azért így-úgy áldozat is. És mégis: csak a kettő együtt fogja adni azt a „hozamot”, hogy „valaki” lesz a gyerekből. A következő generációból.
A Nagyi ezt valahogy von Haus aus tudja. Ha másképp nem megy: lesd el, hogyan csinálja. Megéri. Ez az én véleményem.
Legyen az első hozzászóló