A lényeg, hogy a szülő kezében kell legyen a döntés, hogy mikor, mit, mivel, mennyit néz, játszik a gyerek, hogyan, mivel tölti az idejét – ha nem vagyunk mellette, akkor is.
„Miért tojik tojást a nyúl?” –
Lehet erre az „igazat” válaszolni? Azt, hogy miért kerül egymás mellé húsvétkor nyúl, bárány, tojás, barka és sonka – nehéz volna egyetlen, összefüggő és értelmes mondattal összefoglalni.
Még szerencse, hogy apróságainkat egyáltalán nem érdekli a történelmi-vallási háttér, inkább csak az, mit hozott a húsvéti nyuszi. Vagyis mit tojt.
A nyúlról szóló mese – amit a Mikuláshoz hasonlóan szóba hoztunk a füllentéssel kapcsolatban- szintén döntési helyzet elé állítják a szülőket , de a szülők, –mint az alábbi hozzászólások bizonyítják, – fel tudják mérni, hogy az ő gyerekükre hogyan hatnak a legkülönbözőbb célú „hazugságok”.
1. A Nyuszi, meg a Mikulás szerintem, kell a gyereknek, kell, hogy legyen ez a kis mesevilág körülötte. De mondjuk én nem szoktam olyasmit mondani a gyereknek, hogy ne nyúlj ahhoz, mert az „fúj kakás”, ha nem az egyébként, csak piszkos. Egyáltalán nem szeretek kifejezetten hamis dolgokat állítani, még viccből sem, nevelési szándékkal sem – írta egy gyakorló anyuka.
2. Természetesen ismerni kell a saját gyermekünket, mi az, ami megrémisztheti, elszomoríthatja. Ezeket kerüljük. Ne ijesztgessük őket buta dolgokkal, olyanokkal, amiket a fenti cikkben már leírtak. Ezek értelmetlen haszontalanságok, semmi közük a mesékhez, amelyek többségéből még tanulhat is a gyerek.
A füllentés? én nem szoktam. Megpróbálok mindent úgy elmagyarazni a kisfiamnak, hogy azt megértse. Nem mondom neki, hogy elfogyott a kedvenc édessége csak azért, mert már szerintem eleget evett.
Nem szoktam ijesztgetni sem szörnyekkel, vagy a rendőrrel, de még azt sem szeretem hallani, amikor más anyukák azzal riogatják a gyereküket, hogy „Na majd megmondalak Apádnak, lesz akkor nemulass!”
De bevallom őszintén én már mondtam a kisfiamnak a répás sztorit a fütyülésről, de még a pocakban megnövő békáról is.
DE! És ez szerintem nagyon fontos! Nem mindegy hogy milyen hangnemben és hangsúllyal mondjuk. Mérgesen vagy viccesen, valóban el akarjuk velük ezt hitetni, csak hogy elérjük a célunk, vagy csak poénnak szánjuk. Ha én ilyeneket mondok a kisfiam széles mosolyra, húzza a száját, és azt mondja: „Mama, ez jó vicc!” – osztotta meg az Apróságokkal gondolatait két apró gyerek mamája.
3. Nálunk a mesevilág nem mindig ér véget az esti mesével. Lehet, hogy sokan megmosolyognak, de mi szoktunk beszélgetni a napocskával, a fákkal, a kis bogarakkal, és ők is velünk. De otthon a legkülönfélébb játékok is beszélgetnek velünk.
Én ezeket nem tartom hazugságnak. Ez a játék része, és nagyon is hasznos.
Ha az apróság még hisz a varázslatokban ne szegjük kedvét!
Ez nem füllentés, hanem JATEK. Az nagyon aranyos, amikor a kicsim „Varázsol” például, ő dugja el a csokit, és úgy tesz, mintha keresné, végül nagy csatakiáltás közepette megtalálja- emlékszik vissza a tavalyi tojáskereső húsvétra egy zuglói anyuka.
Tudatosan válogassunk az egyre bővebb kínálatból
Öt évig terjedő börtönbüntetést kaphatna, aki korhatáros videojátékot ad el kiskorúnak az internet és a számítógépes játékok gyermekekre gyakorolt hatásait elemző új brit kormányzati tanulmány javaslata szerint.
Ugye a szülői értekezleteken is mindig azok ülnek, akiknek a gyerekükkel semmi gond, és hallgatják, hogy mit rontanak el – mások. Akinek nincs (kis)gyereke, vagy „kézben tartja” – kategorikusabb véleményt alkot(hat) a nevelésről, szülői szerepről, de –mint tudjuk- a gondok megoldásán csak annak megértése segít – ezt írhatnám az üzenetrögzítőre érkezett hozzászólásokat összefoglalva.
Egyértelműen elítélik mamát, de ugye tudjuk, hogy ma már nem nőhet fel gyerek, Tv nézés, számítógépes, internetes játék nélkül. A lényeg, a döntés ( a távirányító) a szülő kezében kell legyen, hogy: mikor, mit, mivel, mennyit néz, játszik a gyerek, hogyan, mivel tölti az idejét – ha nem vagyunk mellette akkor is. Nem az a „megoldás”, hogy szidjuk, tiltjuk, hanem hogy tudatosan válogatunk az egyre bővebb kínálatból. Nem lelkiismeret furdalást kell(ene) kelteni a szülőkben, hanem igényt a minőségi programok iránt, és segíteni a választásban.
Jó, ha tudjuk…
Azt az „apróságot” sose felejtsük el, hogy a mi gyerekünket, családunkat, lehetőségeinket mi ismerjük a legjobban, és a legjobb tanács se ér semmit, ha – nem tartjuk megvalósíthatóak. Persze vannak általános, mindenkire érvényes pszichológiai igazságok, szabályok, amelyeket jó, ha megismerünk – így látom szerkesztőként több évtizedes tapasztalattal a hátam mögött.
Ranschburg Jenő „Áldás vagy átok. Gyerekek a képernyő előtt” c könyvében olvastam, hogy a kutatások azt mutatják, hogy a számítógépes játékokhoz fűződő aggodalom nem alaptalan, mert, az erőszakos játékok:
– növelik a játékosok élettani izgalmi szintjét. Például az itthon is ismert (riportban szereplő) Mortal Kombat „véres” változata megemelte a gyerekek vérnyomását. Kimutatták azt is, hogy a hatás egyértelműen nagyobb azoknál a gyerekeknél, akik természetüknél fogva agresszívak. (Az agresszív karakterűeknél a megfelelő hormonok –adrenalin, tesztoszteron- szintje is emelkedett)
– növelik az agresszív gondolatok mennyiségét (mások cselekedete mögött rosszindulatot tételez fel)
– növelik az agresszív cselekedetek valószínűségét.
Ranschburg felteszi a kérdést
Nem lehetséges, hogy egyszerűen arról van szó: az eleve agresszív személyiségű gyerekek a többieknél gyakrabban játszanak erőszakos játékokkal?
Ha ez a feltételezés igaz lenne, a nem agresszív természetű gyerekek nyugodtan játszhatnának a számítógépen bármit, ez ugyanis nem tenné őket agresszívabbakká.
A kutatások azonban ennek az ellenkezőjét bizonyítják: többszöröse a valószínűsége annak, hogy azok a nem agresszív gyerekek, akik rendszeresen játszanak erőszakos elektronikus játékokkal, nyílt, fizikai ütközésekbe keverednek, mint azok, akik szintén nem agresszívak, és nem játszanak ilyen játékokat.
Tény, hogy az erőszakos számítógépes játékokat kedvelő, de nem agresszív gyerekek gyakrabban kerülnek kortársaikkal fizikai összeütközésbe, mint azok az agresszív gyerekek, akik nem játszanak ilyen játékokkal.
Vagyis az agresszív játékok mindenkinél agresszió szintemelkedést eredményeznek.
Mérő László ellen véleménye
Dr. Mérő László matematikus, egyetemi docens szerint viszont: a pszichológiai kutatások eredményei egyelőre nem egészen egyértelműek, főleg azért nem, mert nagyon sok a prekoncepciózus kutatás, mindkét irányban. Olyanok is vannak, amelyek a kutatást megrendelők érdekeit követve eleve meghatározottan azt mutatják ki, hogy a videojátékok valójában nem tesznek agresszívabbá, és olyanok is (ezek vannak többen), amelyek eleve abból indulnak ki, hogy agresszívabbá tesznek.
A viszonylag kevés elfogulatlan kutatás eredményeiből Dr. Mérő László azt szűrte le, hogy az agresszió látványa valószínűleg tényleg növelheti az agressziót, de az aktív (és főleg absztrakt, azaz virtuális) művelése egy részét talán egyből le is vezeti.
Agresszió mindig is volt a játékokban, a nélkül nem megy a dolog. A kutató elképzelni sem tud agresszívebb játékot, mint a szelíd sakk, ahol a feleknek semmi más célja nincs, csak kinyírni az ellenfelet. Persze az is absztrakt, de hát a videojátékokban is mindenki tudja, hogy nem igazi vér folyik.
Úgyhogy a játékipar jelenleg persze, hogy ebbe az irányba halad, mivel mostanában vált lehetővé az, hogy igazán élethű virtuális retteneteket varázsoljanak a képernyőre. De Mérő László szerint mivel minden játékos tudja, hogy mindez csak játék, semmivel sem ártalmasabbak, mint a sakk, vagy mondjuk a foci, ahol tényleg jól bele lehet rúgni egy emberbe, és nem csak virtuálisan…
Ezzel együtt Dr. Mérő László is helyesli, hogy a szülőknek legyen kontrollja afelett, hogy mit játszhatnak a gyerekek, és szükségesnek tartja a sokoldalú tájékoztatást.
Legyen az első hozzászóló