Kati egy napsütéses délután az 5 éves Dávid fiával sétál a park felé. Szép tavaszi kirándulást terveztek, sok madárhanggal és megfigyeléssel. Egy környezettudatos család kedvelt időtöltése ez. A park felé közeledve Kati meglátja, hogy a padon egy hajléktalan fekszik. Lépését lelassítja, próbál időt nyerni önmaga számára. Most mit tegyen? Elkerülje, vagy menjenek tovább? Vagy talán beszélni kell róla, ha Dávid nem veszi észre, akkor is? Nyugtalanító kérdés ez, pedig sok hasonló szituáció adódik egy szülő életében. A társadalmi titkok minden szülőnek kínos pillanatokat okoznak. Legyen szó hajléktalanságról, betegségről, szexualitásról, halálról, vagy akár drogokról.

Hű de kínos! Hű, de kínos?

A jó hír az, hogy a legtöbbünknek tényleg kínosak ezek a témák. Miért is? Azért, mert már szüleinknek is kínosak voltak. Ezért mi is megtanultuk, hogy ezekről a témákról nem beszélünk.

 

De biztosan jó ez így? Hiszen emlékszem még, hogy a halállal magam birkóztam meg valahogy 16 évesen, amikor a barátom anyukája hirtelen meghalt. Soha még egyszer azokat az éjszakákat! Most mégsem vagyok dühös a szüleimre, hiszen ők betartották a társadalmi elvárásokat. Tanulva saját kínjaimból és gyermekeim érdeklődéséből, én kipróbáltam valami mást. Tudtam, hogy előbb-utóbb eljön az idő, amikor beszélni kell. Ha nem beszélek róla, akkor mi történik? Akkor a gyerek nem kap választ a kérdésére, vagy a zavarom, vagy a hirtelen haragom miatt leszokik a kérdezésről, vagy más forrásból tudja meg a választ. Akarom én ezt? Elképzeltem, ahogy fiam osztálytársaitól tudakolja a terhesség vagy betegségek részleteit. Vajon miket tudna meg? Mennyi lenne a valóság, mennyi a fikció? Mennyire félemlítenék meg, vagy mennyire lenne véres a történet? Miket alkothat saját képzelete ezen hiányos, netán téves információkkal? Ezt én bizony nem akartam. Azt szeretném, ha a gyerek kíváncsisága kielégülne, és tényszerű ismeretekkel bővülne.

Beszélni kell! – Még „arról” is!

Kicsik voltak a gyerekeim, s elhatároztuk a férjemmel, bármilyen kínos téma is lesz, beszélünk róla. Több előnye is lesz ennek. Először is, ha valami érdekli, akkor nyugodtan kérdezni fog mást is és a jövőben is. Megtanulja, hogy a nem kívánatos és ciki dolgokkal is nyugodtan fordulhat hozzánk. Legyen az akár élete első rossz jegye, intője, vagy a lányok/fiúk testi jellemzői.

Ha tőlem kap felvilágosítást, akkor én döntöm el, hogy mennyi tényt adok neki, így elkerülhető, hogy túl korán szembesül olyan dologgal, amit képtelen feldolgozni. Biztosan látni, sőt érezni fogja, hogy nekem, azaz az anyjának kicsit kínos a dolog, de beszélek róla. Tehát megtanulja, hogy a kínos dolgokról is lehet beszélni.

Felkészültünk. Volt néhány téma, amit előre megfogalmaztam, hogyan lehetne majd elmondani. Természetesen mindig váratlanul éri az embert a dolog. A gyermekeim között két és fél év a korkülönbség, így már 3 évesen a fiam bájos mosollyal érdeklődött, hogy kishúga hogyan született. Nem gondoltam, hogy egy 3 éves gyereknek kell majd magyaráznom a születés lényegét, de megpróbáltam.

„Fiú és lány sejt összetalálkozik, és a sejtek egyre többen lesznek, és így alakul ki a baba a pocakban. Majd, ha már elég nagy, akkor kibújik.”- ekkor vettem egy nagy levegőt, hogy magyarázom a továbbiakat, de fiam mondta, hogy:

„Jól van most már értem” – s rohant tovább vonatozni.

Egyszerűen nem érdekelték a részletek. Akkor még nem, hiszen kicsi volt. Most már 9 éves, és azóta többször visszatért a témára, és mindig egy kicsivel több információra volt szüksége, de azonnal jelezte, ha megértette, és nem kér több magyarázatot.

Számomra hatalmas tanulsága volt ez a dolognak, hogy a gyerek jelzi, ha elég a magyarázat. Fontos, hogy az életkorának megfelelő információ elég számára.

Mikor beszéljünk róla?

A legjobb megoldás, ha a „dolgokról” akkor beszélünk, amikor a gyereket érdekli. Ha rákérdez, akkor tudhatjuk, hogy éppen foglalkoztatja, vagy azért, mert találkozott a jelenséggel, mint Dávid a hajléktalannal, vagy, mert hallott valamit az oviban, iskolában és nem érti. Mindentől függetlenül előhozni a témát nem mindig szerencsés. Lehet, hogy nem is érti, hiszen akármilyen jól ismerjük a saját gyerekünket, nem biztos, hogy pontosan tudjuk, mi jár a fejében. Nem tudjuk pontosan kitalálni, hogy a terhességről 3 évesen vagy elég 4 és fél évesen beszélni neki. Valakinek 3 évesen kell, mert testvére születik. Másnak elég 4-5 évesen, amikor az ovis barátja anyukájának nagy a pocakja.

Ha pedig nagyon váratlanul ér bennünket a kérdés, akkor kérhetünk időt. Pár hónapja kérdezte a fiam váratlanul, hogy mi is a paráználkodás. (most 9 éves) Ez, így vasárnap, ebédfőzés közben tényleg váratlan volt, s mondtam, hogy kicsit várjon, s este visszatérünk rá. Addig gondolkoztunk a párommal, s megnéztük pontosan a lexikonban. Este azután visszatértünk rá. Pár mondat elég volt.

Sokszor a tabu azért tabu, mert nem tudunk róla eleget. Persze nem tudhatunk mindenről, ami a világban van. Ekkor lehet időt kérni, tanácsot kérni vagy akár utánanézni.

A lényeg, hogy ha időt kérünk, akkor térjünk vissza rá és tényleg beszéljünk róla!

 Az őszinte szülő jutalma

Azt hiszem életem egyik legjobb döntése volt, hogy a gyerekeimmel őszinte leszek. Nagyon sok előnyét élvezem most. Szinte minden apró problémával hozzám, vagy az apjukhoz fordulnak. Tudják, ha problémájuk van, nyugodtan elmondhatják, lesz rá megoldás. Mellettük vagyunk és segítünk nekik megoldani. Büszke vagyok a fiamra, amiért őszintén elmondta az iskolai rossz jegyeit. Megértette, hogy csak akkor tudok a problémáin segíteni, ha tudom, mivel küzd. Sőt most már azt is elárulhatom, hogy az iskolatársak őszinte gondolatait is ismerem. Néha döbbenten mesélik: „Képzeld anya, Miki azt mondta….”

Ezeket mind meg tudjuk beszélni. Mert előfordul, hogy Miklós családja teljesen másként áll a dolgokhoz, és ekkor ezt átbeszéljük otthon. A gyerekeim szemében én vagyok az első számú forrás, ezért hiába hall furcsa, rémisztő, vagy zavaró dolgokat máshol, elsősorban az én véleményemre hallgatnak. Hiszen kérdéseire én adom nekik az első választ és a továbbiakban válaszaimmal irányíthatom világképe alakulását.

Héjja Edit

* A cikk a TÁMOP-6.1.2/A-09/1-KMR-2010-0426 projekt támogatásával, a projekt keretén belül elvégzett szakértői munka részeként készült el. *