Fel

Ajándékötlet ünnepi alkalomra

gomba2

Ajándékötlet ünnepi alkalomra

Minden szülő számára az a legszebb ajándék, amit a gyerek maga készít. Legyen az kis vagy nagyobb gyerek, a lényeg, hogy az ajándékában szíve-lelke és a keze munkája benne van. Ezek azok a tárgyak, melyeket az anyukák, apukák féltő gonddal őrizgetnek évtizedeken át, mint a legnagyobb kincsüket. Igazán kedves és hasznos ajándék lehet egy gombaházikó, amely belül gyertyát rejt. Szép ajándék és egyben jó szórakozás elkészíteni is.

 gomba5

Mire lesz szükségünk?

Befőttesüveg

Színes süthető gyurmák

Viaszgyertyák

Kanóc

Sodrófa, süti szaggatók

 

Első lépések

Nyújtsuk ki a gyurmát szép egyenletesen, majd borítsuk be vele az üvegünket. Kicsit hengergessük az üveget, hogy egységesen sima felületet kapjunk. Süti szaggatóval vágjuk ki az ablak és az ajtó helyét, de ha ügyesek vagyunk, egy kés is megfelel erre a célra.

Barna gyurmából készítsük el az ajtót és az ablakkereteket. Az ajtót barázdáljuk be egy villával, így fahatást érhetünk el.

Vágjuk ki a szívecskét az ajtóra és kezdjük el a díszítést.

gomba3

Díszítés

Zöld gyurmát nyújtsunk vékonyra és késsel vágjuk cakkosra, tapasszuk az üveg aljára és már készen is van a fű.

Különböző zöld gyurmákból kúszó ágakat és leveleket készíthetünk a házikónk falára, majd tetszés szerinti színekből készült virágokkal díszítsük.

 

Készül a tető

Az üveg tetejéből lesz a gomba kalapja. Fedjük be egyenletesen vékonyra nyújtott piros gyurmával. Tegyünk rá különböző méretű fehér pöttyöket, s máris kész a gombaházikónk. Ezután süssük ki a gyurmán található előírások szerint.(általában 130 fokon kb 30 percig ). Ha kihűlt lakkozzuk le, így tovább megtartja szép élénk színét és könnyebb lesz tisztítani is.

gomba4

Öntsük bele a gyertyát

A viaszgyertyákat olvasszuk fel majd öntsük bele a házikónkba. Tegyük bele a kanócot és két fapálcával rögzítsük a viaszba, amíg meg nem szilárdul. Ha  a viasz kihűlt, a gyertya elkészült.

gomba6

Szívmelengető ajándék

Tegyük az üvegre a tetejét, kössük át egy szalaggal és már csak át kell adnunk. Kellemes nyári estéken, a házikó ablakaiban táncoló gyertyafény szívmelengtő látványt nyújt majd.

 

forrás: http://www.teunneped.hu/cikkek/ajandekotlet-unnepi-alkalomra-gomba-haziko-es-gyertya-egyben

 

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása