Fel

„Az úgy volt…” – Janikovszky Éva meseíró pályázat

„Az úgy volt…” – Janikovszky Éva meseíró pályázat

A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár 2012-ben is meghirdeti a Janikovszky Éva nevét viselő meseíró pályázatot „Az úgy volt…” címmel. Szám szerint ez a kilencedik ilyen megmérettetés, amely azon gyerekeket szeretné ösztönözni a versenyre, akik nemcsak elolvasni szeretik a meséket, mások történeteit, de maguk is papírra vetik gondolataikat, élményeiket, kitalált történeteiket.

 

Egy híján tíz

 

Az immár közel egy évtizedes múlttal rendelkező versengést azzal a céllal indította útjára a 2004-ben centenáriumát ünneplő Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, hogy a mai iskolás nemzedék önálló alkotótevékenységét ösztönözze, írás- és kifejezőkészségüket fejlessze, az irodalom iránti szeretetüket növelje. A Janikovszky Éva nevét viselő pályázat egyben tisztelgés egy olyan írónő munkássága előtt, aki számos művét kimondottan gyerekeknek, fiataloknak írta gyerekekről, fiatalokról, és akinek művei mind a felnőttek, mind a gyerekek körében egyformán népszerűek, olvasottak ma is.

 

 

Világra szóló pályázat…


A meseíró versenyt első alkalommal 2004-ben, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár fennállásának 100. évfordulóján hirdették meg. A pályázat szervezői már a kezdetektől két kategóriában (6-10 és 11-16 évesek) várták a gyerekek és fiatalok írásait, akiknek az irodalom felé való fordulásukat ezzel is támogatni, az írás – olvasás iránti igényüket növelni szerették volna. Az eredetileg budapesti diákoknak kiírt pályázat iránt oly nagy volt az érdeklődés, hogy a harmadik évtől kezdődően immár nincs semmilyen területi megkötés, a pályaműveket a világ minden tájáról lehet küldeni.

 

 

A pályázati feltételek nem tartalmaznak szigorú megkötéseket, s így az írásművek tematikailag igen színes, széles skálájúak, a hagyományos mesetémáktól a mindennapi életünk bemutatásáig, a kis szerzők életének egy-egy eseményét megörökítő leírásig. Sokan rajzaikkal illusztrálták pályázatukat, míg néhányan „illusztrációkkal ellátott könyvecske” alakban küldték be. 2011-ben összesen 668-an küldtek be pályaművet, melyek közül minden ötödik a szakmai zsűri elé kerülhetett.

 

 

Amit a IX. Janikovszky Éva meseíró pályázatról tudni kell:

 

 

• A 2012. évi meseíró pályázat 2012. április 3-án indul és május 2-án zárul.

 

• A pályázók a korábbi gyakorlatnak megfelelően két kategóriában indulhatnak:

I. korcsoport: 6-10 évesek és II. korcsoport: 11-16 évesek.

 

• Tematikai megkötés nincs, bármilyen témát választhatnak a pályázók.

 

• Terjedelemi megkötés – maximum 5 A/4-es gépelt oldal lehet a pályázat.

 

• Csak a géppel írt pályaművek vesznek részt a versengésben.

 

• Pályázni az ország minden részéből, és az ország határain túlról is lehet.

 

• Minden pályázó csak egy, nyomtatásban még meg nem jelent írással indulhat.

 

• A pályaművek benyújtása:

Postai úton a Központi Könyvtár címére

(1088 Budapest, Szabó Ervin tér 1.)

vagy e-mailen a titkar@fszek.hu címre kell beküldeni, vagy személyesen a Központi Könyvtár Átriumában lévő gyűjtőládába lehet bedobni.

 

• A pályázatokon és a borítékokon minden esetben pontosan fel kell tüntetni a pályázó nevét, életkorát, e-mail címét, vagy az iskola e-mail címét, elérhetőségét. A postán érkező pályázat borítékjára kérik ráírni: „Meseíró pályázat”.

A pályázattal kapcsoltban minden kiértesítés e-mailen történik.

 

• Az idei verseny időtartama 1 hónap, 2012. május 2-ig tart.

Legkésőbb 2012. május 2-án postára adott, vagy 2012. május 2-án 24:00 óráig e-mailen elküldött pályázatokat fogadunk el!

 

• A verseny záró programjára, az ünnepélyes eredményhirdetésre 2012. június 1-jén, pénteken, 14 órakor kerül sor a Központi Könyvtárban.

 

• A verseny díjai: mindkét korcsoportban egy I. DÍJ, két II. DÍJ, három III. DÍJ és hét-hét KÜLÖNDÍJ kerül kiosztásra.

 

• A meseíró pályázat díjai könyvjutalmak.

 

• A 2012. évi pályázat az NKA támogatásával kerül megrendezésre.

 

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása