Bemutatkozott a Szülők Háza Program a Világbankban
Regős Judit szociálpolitikus Washingtonban, a Világbank központjában mutatta be az általa kifejlesztett Szülők Háza programot.
Világlátott Szülők Háza
A Világbank elsősorban olyan programokat keres – mondta a szakember – amelyek hosszú távon fenntarthatók és képesek tartós javulást elérni a fejlődő térségekben. A Szülők Háza módszertanát azért ajánlotta a nemzetközi szervezet figyelmébe, mert az úgy valósít meg szociális jellegű célokat, hogy közben valós piaci igényeket kielégítő kisvállalkozásokat hoz létre és munkalehetőségeket teremt. Hozzátette, a program könnyen adaptálható más országokba is, mert a módszertan rugalmasan alakítható a helyi szociális és piaci viszonyokhoz.
Hét éve Budapesten
A Szülők Háza Családi Központ hét éve működik Budapesten. Teljes egészében magántőkéből épült fel, ugyanakkor az önkormányzattal fennálló együttműködés keretében a rászoruló családok térítésmentesen vehetik igénybe a szolgáltatásait. Ezzel ők is teljes jogú tagjává válnak a Szülők Háza közösségének, így a rászoruló családok nem csak a Családi Központ szolgáltatásaihoz jutnak hozzá, de egyúttal megvalósul teljes integrációjuk is. A Szülők Háza Program mára amellett, hogy működését a piacról finanszírozza, integráns része az újbudai szociális ellátó hálózatnak is. A módszertan a tavalyi évben rangos Európai Uniós elismerést kapott, az Eurofound Alapítvány “Best Practice” minősítését, és egyben javasolták a modell nemzetközi átvételét.
Örlős László, Magyarország világbanki képviselője külön örömét fejezte ki a washingtoni találkozón, hogy a Szülők Háza módszertan nemzetközi adaptációjával lehetőség nyílhatna rá, hogy Magyarország meglévő befizetésein túl a jövőben programokkal, otthon már bevált módszertannal is támogassa a Világbank globális szegénységet csökkentő törekvéseit. Magyarország 2007-től a Világbank ún. graduált státuszú tagországa, vagyis az EU országok többségéhez hasonlóan maga is aktívan támogatja a fejlődő országokat.
Győrben is megnyitotta kapuit
A Szülők Háza Magyarországon hamarosan hálózattá bővül, első vidéki egységét május 27-én, Győrben nyitotta meg. A győri létesítmény pályázati forrásból épült fel, középtávon a tervek szerint azonban javarészt itt is a piaci forrásokból fedezik a működési költségeket. A Szülők Háza Programnak juttatott állami és uniós források tehát úgy érnek el lényeges szociálpolitikai célokat, hogy közben működő, valós piaci igényt kiszolgáló létesítményeket hoznak létre, és hosszú távon teljesen önfenntartóvá válnak.