Fel

Busójárás, tikverőzés, rönkhúzás

buso2

Busójárás, tikverőzés, rönkhúzás

 

Igazi farsangi szokásokra épülnek a most hétvégi programok. Lesz itt busójárás, tikverőzés és rönkhúzás. Hogy mit is jelentenek ezek pontosan? Február elején mindenre fény derül, ha eljöttök a programokra! 

 

 

Élőben láthatják az érdeklődők az elkövetkező napokban a három  legérdekesebb magyarországi farsangi népszokást. A mohácsi busójárásra – mely 2009 óta az emberiség szellemi kulturális örökségének UNESCO reprezentatív listáján szerepel – február 4. és 9. között kerül sor. A mohai tikverőzést, mely 2011-ben került fel a Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékére, február 9-én tartják. A Nemzeti Jegyzéken szereplő legfrissebb örökségelemet, a rábavidéki szlovének rönkhúzását február 6-án tekintheti meg a közönség.

 

buso1

Az UNESCO reprezentatív listáján szereplő mohácsi busójárás maszkos télűző szokása farsang csütörtöktől húshagyó keddig tart, főszereplői a rémisztő külsejű, faálarcos, bundába öltözött alakok, a busók. A tánccal, zenével kísért, immár nemzetközi hírű népünnepéllyé alakult eseménysorozatban részt vesz a város lakossága, számos busócsoport, a maszkokat és eszközöket készítő kézművesek, valamint zenészek, táncosok és a látogató közönség is.

A busójárásnak része a busók gyülekezője, felvonulása, a telet szimbolizáló koporsó elégetése, busóavatás, busók átkelése a Dunán, zajkeltés, néptáncbemutató, kézműves vásár, kiállítás; nem hiányoznak a spontán akciók és megnyilvánulások sem, mint például a nemek közti játékok és az ijesztgetés.

A busójárás az eredeti hagyomány szerint házról házra járó télűző, és termékenységvarázsló szokás volt, de egyben a fiatal legények férfiavató rítusait is hordozta. A városka sokác negyedében a farsang és a tél végét a tűz körüli tánccal, a kolóval ünnepelték. Ma már az egész városra kiterjed a busók változatos programja.

A busójárás időpontja idén: 2016. február 4-9.

 

tikvero2

A mohai tikverőzés a farsang utolsó napjához, húshagyó keddhez kapcsolódó alakoskodó szokás. A falu fiatal legényei jellegzetes maskaráikban házról házra járva adományt gyűjtenek és bekormozzák az emberek arcát.

A szokás a nevét a tojásadomány begyűjtése közben végzett „tyúkverésről” kapta, amely egyébként a jószág termékenységét igyekszik szimbolikus cselekedettel segíteni: a tyúkok fenekét a bottal jelképesen megérintik.

Eredetileg az ország más vidékein is sokféle változatban ismert volt a szokás, amely mára a Fejér megyei Mohán maradt fenn. Az egyes generációk továbbadják egymásnak az öltözeteket és a szokás menetrendjét a külső szemlélő számára láthatatlan fortélyokkal együtt. Az önkormányzat és a helyi civil szervezet is tudatosan segíti a megőrzést.

A tikverőzés napja idén: 2016. február 9.

 

ronkhuzo

A rábavidéki szlovének rönkhúzását akkor tartják meg, ha a senki sem házasodik a faluban farsang idején.

A lakodalmi paródia során hajadon lányok és nőtlen fiúk koszorúslánynak és vőfélynek öltözve egy kb. 25 méteres, feldíszített fenyőrönköt húznak végig a falun. A rönkön menyasszonynak és vőlegénynek öltöztetett fiatal pár ül. A „vőlegényt” és a „menyasszonyt” a násznép kíséretében kikérik, majd egy kisebb fenyőfát jelképesen kivágnak. Ezután beállnak a már előző nap feldíszített hatalmas rönkhöz. A menetet hintón kíséri a bíró, a kisbíró, a jegyző és a pap.

A faluba érve esketéssel és lakodalommal ér véget az esemény. Az elhangzó beszédek két nyelven, szlovénul és magyarul zajlanak. A vőfély a 200 éves vőfélykönyv szövegével, régies helyi szlovén nyelvjárásban hívja a résztvevőket a lakodalomba.

A szokás nem csak a nyelv megtartását segíti, az identitás megerősítésében is fontos szerepet játszik.

A rönkhúzást február 6-án, szombaton tekinthetik meg az érdeklődők a Vas megyei Kétvölgyön.

 

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása