Fel

Féláron, vagy még olcsóbban

Féláron, vagy még olcsóbban

 

Októbertől négy, az általános és középiskolák által pályázható, a Fővárosi Önkormányzat által támogatott színház- és drámapedagógiai kurzust valamint kedvezményes színház látogatási kampányt indít az érdeklődőknek, elsősorban pedagógusoknak a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház.

A 2011 októberétől induló programok keretében a teátrum ifjúsági előadásaira szóló 2900 db kedvezményes árú belépőre; tanárok számára tartott térítésmentes drámapedagógiai képzésére; valamint osztályterem-színházi előadásainak iskolai bemutatására lehet pályázni. A Budapest Főváros Önkormányzata, illetve a Polgár Krisztina Emlékalap támogatásával kiírt pályázatok részleteiről, és a tájékoztatóra jelentkezés feltételeiről a színház a honlapján (www.kolibriszinhaz.hu) ad felvilágosítást.

 

1. Osztályterem-színházi pályázat a Polgár Krisztina Emlékalap támogatásával

 

Téma: A Kolibri Gyermek-és Ifjúsági Színház a Polgár Krisztina Emlékalap támogatásával pályázatot ír ki osztályterem-színházi előadások kedvezményes árú bemutatására. Az előadásokra, és az azokat feldolgozó foglalkozásokra a nyertes iskolákban kerül sor, az iskolákkal egyeztetett időpontban.

Megpályázható előadások:

Kai Hensel: Klamm háborúja (össz. 10 előadás), 14 éves kortól

rendező: Novák János

Monoblock: Helló, náci (össz. 10 előadás), 14 éves kortól

Rendező: Tóth József

Az előadások költsége:

Klamm háborúja: 15e Ft+áfa,

Budapesten kívül +80Ft/km+áfa szállítási költség

Helló, náci: 50e Ft+áfa,

Budapesten kívül +80Ft/km+áfa szállítási költség

Megvalósítás ideje: 2011. október – 2012. december

Pályázhatnak: magyarországi közoktatási intézmények osztályközösségei. A pályázat szervezője lehet egyéb közművelődési intézmény, civil szervezet is.

 

2. Osztályterem-színházi pályázat budapesti székhelyű oktatási intézmények részére Budapest Főváros Önkormányzatának támogatásával

Téma: A Kolibri Gyermek-és Ifjúsági Színház Budapest Főváros Önkormányzatának támogatásával pályázatot ír ki osztályterem-színházi előadások bemutatására. Az előadásokra, és az azokat feldolgozó foglalkozásokra a nyertes iskolákban kerül sor, az iskolákkal egyeztetett időpontban.

Megpályázható előadás:

Németh Ákos: A webáruház (össz. 5 előadás), 12 éves kortól

Rendező: Perényi Balázs

Az előadások költsége: térítésmentes

Megvalósítás ideje: 2011. október – 2012. május

Pályázhatnak: budapesti székhelyű közoktatási intézmények osztályközösségei.

 

3. Jegyártámogatási pályázat oktatási intézmények részére Budapest Főváros Önkormányzatának támogatásával

 

Téma: A Kolibri Gyermek-és Ifjúsági Színház Budapest Főváros Önkormányzatának támogatásával pályázatot ír ki kedvezményes árú színházjegyek vásárlására.

 

A kedvezményes árú jegyek ára: 900.-Ft

Kedvezményes jegyek száma: össz. 2900 db

Jegyek az alábbi előadásokra pályázhatók:

Tom Lycos-Stefo Nantsou: Kövek, 12-14 éveseknek

Rendező: Stefo Nantsou

Németh Ákos: A webáruház, 12-14 éveseknek

Rendező: Perényi Balázs

Háy János: Völgyhíd, 14 éves kortól

Rendező: Bagossy László

Robert Jelinek: Európai történet, 14 éves kortól

Rendező: Benedek Judit

Lutz Hübner: Kikatt, 14 éves kortól

Rendező: Scherer Péter

Chimo: Lila története, 16 éves kortól

Rendező: Vidovszky György

Megvalósítás ideje: 2011. október – 2012. május

Pályázhatnak: magyarországi közoktatási intézmények

 

4. Pályázat műhelymunkán való részvételre tanárok részére Budapest Főváros Önkormányzatának támogatásával

Téma: A Kolibri Gyermek-és Ifjúsági Színház Budapest Főváros Önkormányzatának támogatásával pályázatot ír ki tanári műhelymunkán való részvételre pedagógusok részére.

 

A 2×10 órás (összesen 4 alkalom) képzés alapvetően a drámapedagógia módszerének megismerésére, alkalmazási lehetőségeinek bemutatására épül. A foglalkozásokat a színház drámapedagógusai vezetik, tematikája:

– színházi nevelés, művészeti nevelés kapcsolódási pontjai az iskolai munkához

– színházi előadás feldolgozása sajátos szempontok szerint

– a fiatalokkal való hatékony kommunikáció lehetőségei (kérdezéstechnika)

– a drámapedagógia lehetőségei a színházi előadások feldolgozásában

Módszere: a műhelymunka elsősorban gyakorlati tevékenységekre épül, fontos részét képezi a saját élményű játék.

A műhelymunka négy színházi előadás köré épül, melyeket két fő téma köré csoportosítunk:

1. téma: agresszió Kövek (12-14 éveseknek), Kócsag (14-18 éveseknek)

2. téma: függőség A webáruház (12-14 éveseknek), A gyáva (14-18 éveseknek)

A műhelymunkán való részvétel térítésmentes, max. létszám: 25 fő

Megvalósítás ideje: előreláthatólag 2011. november – 2012. február

Pályázhatnak: felső tagozaton és középiskolában tanító, gyakorló pedagógusok

Pályázni a Kolibri Szinház weboldalán levő adatlapok kitöltésével, 2011. október 10-ig lehet, a nyertesek értesítése és az előadások szervezése folyamatos.

Egy intézmény több pályázatot is benyújthat, minden pályázati ponthoz külön adatlap kitöltését kérjük.

A pályázat elbírálásánál előnyt élveznek:

– a peremkerületekben elhelyezkedő iskolák

– azok az intézmények, ahol magas a hátrányos helyzetű diákok aránya

– azok a pályázatok, amelyek indoklásában a diákok véleménye, motivációja is megjelenik

 

A pályázatokat postai vagy elektronikus úton tudjuk fogadni az alábbi címeken:

Kolibri Gyermek-és Ifjúsági Színház, 1061 Budapest, Jókai tér 10.,

a borítékon kérjük feltüntetni: Kolibri Pályázat

kolibri@szinhaz.hu, vegvarivik@gmail.com

 

További információ: Végvári Viktória, (1) 353-46-33/103-as mellék, vegvarivik@gmail.com

 

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása