Fel

Gyerek fotók Japánból – földrengés után egy évvel

00006

Gyerek fotók Japánból – földrengés után egy évvel

 

Egy évvel ezelőtt a világ döbbenten hallgatta a híreket. Japánban földrengés, cunami és atomkatasztrófa pusztított. 10 000 ember halt meg, s 23 millió tonna szemét maradt a pusztítás után. Fukushimában egy atomerőmű is megsérült, s a világ egy újabb csernobili katasztrófától félt. Aztán a hírek lecsendesedtek, az újjáépítés elkezdődött, az élet folyik tovább.

 

Egy év telt el, s az Unicefnek köszönhetően fotókon dokumentálva követhetjük nyomon, hogy mi is történt egy évvel ezelőtt. Milyen volt a sokk, az újjáépítés, s milyen most az élet Japánban. Giacomo Pirozzi olasz fotóművész az Unicef megbízásából érkezett Japánba, hogy egy workshop keretén belül foglalkozzon a gyerekekkel. A feladat egyszerű volt: dokumentáják a gyerekek amit látnak, ott ahol éltek, ahol játszottak, vagy ami megragadja őket. Először a törmelékeket fotózták a gyerekek, majd mindegyik képhez odaírtak egy-egy mondatot, amely emlékeket hordozott, vagy egy-egy érzést, mely a kép keltett bennük. A képek a gyerekek szemszögéből mutatják be a pusztítás utáni Japánt, teli élettel, fájdalommal.

A fotók, amelyeket most az Unicef közzétesz mind-mind a reményt, a jövőbe vetett hitet mutatja be, mint az a régi japán legenda is, miszerint ha ezer origami darut hajtogatsz, akkor egy kívánságod teljesülni fog. Nos a gyerekek hajtogattak…

Az alábbi képek forrása, ahol teljes méretben is megtekinthetők:

http://www.geo.de/GEOlino/mensch/71093.html?t=img&p=1

Miku Sato – 8 éves – Ishinomaki városánál, itt 3144 ember életét vette el a cunami, 890 áldozatot a mai napig nem találnak

 

Shuri Numakura portréja a házában, ahol jól érzi magát

 

Egy strand látképe a pusztítás után

 

Hajók, melyek egykor fontosak voltak, mára már csak roncsok és szemetek

 

A törmelékek

 

 

Ez a fa csodák csodájára túlélte a cunamit

 

 

Talált tárgy

 

Egy kis virág, amelyet senki sem vesz észre

 

 

1000 origami daru, s egy kívánság teljesül

 

 

Szerencsét hozó táskák

 

 

Egy vidám bohóc, aki élelmiszert osztogat

 

 

S végül az olasz fotós, mögötte a törmelék

AK

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása