Gyermekjogi egyezmény, 25. évforduló
Világszerte tízből hat gyereknél alkalmaznak testi fenyítést az UNICEF adatai szerint, a 2 és 14 év közöttieknél az arány eléri a 80 százalékot. 2012-ben minden ötödik emberölés áldozata gyermek volt, a serdülőkor elején pedig a tanulók harmadát rendszeresen zaklatják. Még mindig 17 ezer gyermek hal meg naponta olyan körülmények között, amelyek megelőzhetők lettek volna.
Magyarországon csaknem 200 ezer gyermek veszélyeztetett, évente 6 ezren válnak bűncselekmény áldozatává. Minderről közös nemzetközi gyermekjogi konferenciát tart az UNICEF Magyar Bizottsága és az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala az ENSZ Gyermekjogi egyezménye elfogadásának 25. évfordulóján.
25 éve – Gyermekjogi egyezmény
Az elmúlt 25 évben összesen 194 ország írta alá az ENSZ Gyermekjogi egyezményét, amely a világ legszélesebb körben elfogadott emberi jogi dokumentuma. 1989-ben számos ország elismerte, hogy a gyermekeknek különleges védelemhez van joga, és e jogok biztosításának érdekében mindent el kell követni. Magyarországon 1991 óta hatályos az egyezmény.
“Az egyezmény megváltoztatta a gyermekekkel kapcsolatos gondolkodásmódot, hiszen innentől számít általánosan elfogadottnak, hogy a gyermekek aktív szerepet vállalhatnak a közösség és a társadalom életében, ugyanakkor a gyermekkort a felnőttkortól különbözőnek kell tekinteni. Az élet ezen szakaszában a gyermekek növekednek, tanulnak, játszanak és fejlődnek. Bár a gyermekek helyzete az elmúlt időszakban sokat javult, továbbra is rengeteg a tennivaló” – hangsúlyozta Danks Emese, az UNICEF Magyar Bizottság ügyvezető igazgatója.
A szervezet legfrissebb összesítése szerint a világban 2012-ben minden ötödik emberölés áldozata gyermek, tízből hat gyereknél alkalmaznak testi fenyítést és a 2 és 14 év közötti korosztályban öt gyermekből négyet bántalmaznak. A serdülőkor elején a tanulók harmadát rendszeresen zaklatják, a 15 év feletti lánygyermekek egynegyedét érte fizikai bántalmazás. A kamaszlányok közel fele úgy gondolja, hogy a férj bizonyos körülmények között jogosan verheti a feleségét.
Magyarországon közel 200 ezer gyermeket veszélyeztetettként tartanak nyilván, huszonegyezren vannak gyermekvédelmi gondoskodásban, évente pedig körülbelül hatezer gyermek lesz valamilyen bűncselekmény áldozata. A gyermekszegénység aránya magas, körülbelül 26 százalék, amely több mint 400 ezer gyermeket érint.
Ezeket a témákat is érinti az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalában közösen szervezett nemzetközi gyermekjogi konferencia, amelynek fővédnöke Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége, védnöke HE Jo Indekeu, a Belga Királyság magyarországi nagykövete. A konferencián előadást tart Bernard de Vos, belga gyermekjogi ombudsman, a Gyermekjogi Ombudsmanok Európai Hálózatának soros elnöke, valamint Répássy Róbert, az Igazságügyi Minisztérium államtitkára, Fűrész Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes államtitkára, és számos gyermekvédelmi-gyermekjogi szakember.
„Az emberi jogok tisztelete a gyermekjogok elismerésével kezdődik, hiszen akkor tud a jogkövető felnőtt társadalom felnőni, ha a gyermekeink ismerik a saját és a mások jogait, ha felismerik az őket érő jogsértéseket és mernek segítséget kérni” – emelte ki Dr. Székely László az alapvető jogok biztosa, aki 2008-at követően utóvizsgálatot folytat a gyermekek és a gyermekekkel foglalkozó szakemberek jogtudatosságáról. Az ombudsman számos vizsgálatot indított hivatalból idén is, egyebek mellett oktatási ügyekben, a gyermekvédelmi rendszer átalakítása, vagy az élelmiszerbiztonsági szabályok gyermekjogi vonatkozása kérdésében, illetve a gyermekbántalmazások kapcsán. Továbbra is érvényesül ugyanis az a tendencia, hogy a gyermekek, ha sérülnek a jogaik, nem fordulnak közvetlenül a hivatalhoz ezért az ombudsmannak kell a problémák feltárásában proaktívan közreműködni.
Közös felhívás
A konferencián az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala és az UNICEF Magyar Bizottsága Alapítványa, „Párbeszéd a gyermekekért” címmel közös felhívást fogalmazott meg, melynek lényegi pontjai a következők:
- A gyermekszegénység elleni és a gyermekjogokért való küzdelemnek gazdasági helyzettől függetlenül prioritást kell élveznie és küzdeni kell a regionális különbségek ellen.
- A gyermekekkel szembeni erőszak bármely formája tilos, ezért biztosítani kell a gyermekvédelem észlelő- és jelzőrendszerének hatékonyabb működését.
- A gyermekeknek meg kell ismerniük jogaikat, hogy felismerhessék az őket érő jogsértéseket. A gyermekjogok kerüljenek be a gyerekekkel foglalkozó szakemberek kötelező képzésébe és a gyerekek oktatásába.
- Jöjjön létre a kormány, a szakemberek, az önkormányzatok és a gyerekek részvételével egy magyar Gyermekjogi innovációs labor – hogy innovatív megoldásokkal még jobban tudjuk érvényesíteni a gyermekek jogait.
- Párbeszédre, érdemi, dialóguson nyugvó átfogó gyermekjogi stratégiára, valamint a gyermekek számára is érthető és elérhető szolgáltatásokra van szükség.