Fel

Húsvéti matiné a Fonó Zenekarral

navratil-andrea

Húsvéti matiné a Fonó Zenekarral

 

A magyar „táncházas” népzene sokak számára jelentette a folklórral való nagy találkozást a hetvenes és nyolcvanas években. Az akkori „táncházalók” azóta idősebbek lettek, ám egykori élményeiket szívesen megosztanák gyermekeikkel, unokáikkal.

pixel

pixel

 

fono1

Szerencsére az előadóművészek is felnevelték a műfaj újabb nemzedékét, olyan muzsikusokat, együtteseket, akik/amelyek az övékhez hasonló eltökéltséggel ragaszkodnak a dallamok hagyományhű, magas színvonalú tolmácsolásához.

Időpont: 2016. március 27. vasárnap, 11:00 — 12:15

Helyszín: Müpa, 1095 Budapest, Komor Marcell u. 1.

A Fonó Zenekar egyike a második generáció kimagasló együtteseinek: árnyaltan jeleníti meg a különböző stílusokat, a zenében megbúvó érzelmeket, átgondoltan dolgozza föl az ünnepkörök dallamait. Koncertjén a közönség átélheti a húsvéthoz kapcsolódó tragikumot és a Krisztus feltámadása, valamint az ismét beköszöntő tavasz feletti ujjongást. Mindezt úgy, hogy gyerek és felnőtt egyaránt új élményekkel gazdagodjék.

 

fono2

Közreműködők:

Navratil Andrea, ének

Agócs Gergely, ének, tárogató, magyar duda, furulyák, koboz

Gombai Tamás, hegedű

Pál István „Szalonna”, hegedű

D. Tóth Sándor, brácsa, tekerő, ütőgardon, koboz

Tárkány-Kovács Bálint, cimbalom

Kürtösi Zsolt, bőgő, cselló, harmonika

 

Információk: www.mupa.hu

 

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása