Fel

Idén is nagyot durran a Tatai Patara!

tata4

Idén is nagyot durran a Tatai Patara!

 

Május 22-24-ig egy valódi időutazáson vehetünk részt Európa legrangosabb török kori történelmi fesztiválján. A Tatai Vár lábánál a szemünk előtt elevenedik meg az 1597. évi történelmi jelentőségű ostrom. Három varázslatos napra kiléphetünk a szürke hétköznapokból, hogy az Öreg-tó múltidéző környezetében megéljük a 16-17. századi emberek életét.

pixel

pixel

tata3

Vegye fel a képzeletbeli, láthatatlanná tevő köpönyeget, és legyen itt május 22-étől, kicsivel a kakasszó után (mondjuk reggel kilenckor), hogy Ön is részese lehessen a történelmi jelentőségű rajtaütés előkészületeinek. Ismerje meg egy végvár időnként küzdelmes, vagy éppen békés mindennapjait. Ám, hogy ne csak a harcos múlt iránt érdeklődőknek kedvezzünk, vesse bele magát a korabeli vásári forgatagba, válogasson a korhű ruhák között, ízlelje meg egy középkori vásár jellegzetes étkeit, majd öblítse le egy pohár finom borral, serbettel vagy hűs forrásvízzel. De jól figyeljen a törvényekre is, nehogy véletlenül egy boszorkányperbe, vagy a bölcs Kádi rögtönzött bírósága elé keveredjen…

 

tata1

A hétvégén négy monumentális csatának lehetünk szem és fül tanúi az 1597. évi ostrom emlékére, de a kontraszt kedvéért, a 25. Klapka György Lövészdandár is felvonultat néhányat a legújabb haditechnikai berendezésekből. Emellett múltidéző kiállítás, katonazenekari fesztivál, lovasbemutatók, török kávékóstoltatás és gyönyörű hastáncosok fogadják a kíváncsiskodókat, akik a titkon őrzött hárembe is bepillantást nyernek. A korhű vásári forgatag természetesen nem múlhat el tűzzsonglőrök és mutatványosok, illetve a Nánai Sólymos Vitézek vidám történelmi színi előadásai nélkül. Mindeközben „Sarkantyú peng, szoknya lebben” a Borudvarban, ahol közel 400 hazai és felvidéki néptáncos várja táncházzal az érdeklődőket a rangos II. Nemzetközi Néptánctalálkozó keretében.

 

tata5

A Tatai Patara idén nyolcadik alkalommal varázsolja el az idelátogatókat 456 hazai, cseh, szlovák, lengyel, osztrák és olasz hagyományőr, valamint közel ezer további közreműködő egyedülálló összefogásának köszönhetően. A szórakozás és az élményszerű történelmi fejtágítás egyszerre adatik meg a látogatóknak, a gyermekek számára pedig a tanulás egy teljesen új dimenziója nyílik meg. “Aprajafalvában” kézműves foglalkozások, csepűrágók tábora és népi játszótér várja a kicsiket, és az idei évben először a fesztivál kezdetét megelőző napon lesz külön ’Diák Patara’, amit kifejezetten iskolások számára találtak ki a szervezők izgalmas és történelmi tanulságokat tartalmazó programokkal.

 

tata2

Lépjen ki a hétköznapok egyhangúságából, és jöjjön el a csaták zajától hangos századokba! Találkozzunk május 22-24 között a Tatai Patarán! Garantáltan nagy durranás lesz!

1597. május 23-án a holdat felhők takarták el, és a vacogtató széllel érkező tavaszi eső illatát párologta vissza a környező mocsaras vidék. Ekkor esett meg, hogy két töröknek álcázott katona kért védelmet a Tatai végvár Oszmán kapuőreitől, úgymond a portyázó hajdúkkal szemben… Néhány száz méterrel távolabb, az éj leple alatt addigra már csendben felsorakozott a Pálffy Miklós vezetésével érkező magyar, német, spanyol és vallon alakulatokból álló közel 3000 fős sereg, hogy azután csellel, na meg egy különleges hadászati eszköz, a patara bevetésével visszahódítsák ezt a fontos várat a töröktől.

 

Tatai Patara

2015. május 22-23-24 / Tatai Vár és környéke

Jegyár: 1.200 Ft

A jegy a fesztivál teljes idejére belépésre és az összes programon való részvételre jogosít!

Tata kártyával a fesztiváljegyek 50%-os kedvezménnyel vásárolhatóak meg, a kártya felmutatása mellett.

Gyermekeknek a belépés 12 éves kor alatt ingyenes.

A pénteki napra a belépés ingyenes!

Akadálymentesített belépési lehetőséget biztosítunk a mozgáskorlátozottaknak.

 

www.tataipatara.hu

 

 

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása